A várandósság tényleg a legeslegklasszabb állapot, amit eddig életemben átéltem! Mindennel együtt, a könnyű és nehéz pillanatokkal, a testi érzetekkel, derékfájásokkal, a sok testi, lelki, környezetbeli változással, hormonokkal együtt, mindenestől. Persze lehet, hogy ezt csak azért mondom, mert nekem egyáltalán nem voltak reggeli, sőt semmilyen rosszulléteim, maximum egy kis gyomorégés. :) És most még csak kicsit tartunk túl a felén!
Attól a pillanattól kezdve, mikor még csak te tudod, és a kis lélek, aki kiválasztott... aztán már Ő is tudja, Ő, a másik fő összetevŐ... aztán szépen sorban a kis titokból örömhír lesz a családnak, barátoknak, meglepetés, sokk, vagy megütközés... aztán az első kis kaparászó érzés ott belül... ez már az? mozog?... aztán már egész biztosan tudom, hogy igen, reagál zenére, mozdulatokra, testhelyzetekre, érintésre, álmokat küld, és csak nő, növekszik. Hisz most még más dolga sincs! :)
Sok helyre magammal vittem már a kis moszatot, aktívan teltek az eddigi hónapok! Sokat köszönhetünk ebből Apának is, aki a spermadonáción túl biztonságos környezetet biztosít nekünk, fészket rak, és gondoskodik róla, hogy ne unatkozhassunk! :) Volt ahol még én magam sem tudtam, hogy ott volt velem a kis aprólék: a szakdoga védésen, a Craftissimo workshopon, a permakultúra képzésen, később már tudtam, hogy velem festette a falat, dekorált, előadást tartottunk, lekvárt főztünk, hivataloknak telefonáltunk, földet kerestünk szakadatlan lelkesedéssel, ökolátogatást tettünk Csehországba, fesztiváloztunk Orfűn, vizsgáztunk mezőgazdasági technikusnak, meglátogattuk az összes családot, szülinap zsúron 6évesekre felvigyáztunk (ami egyben ijesztő és nagyon izgalmas is tud lenni :) és megyünk még, ha minden jól megy esküvőre, osztálytalálkozóra, szalmabála építőtáborba, Szigetre, valószínűleg költözünk is egy nagyot. Nem tétlenkedünk!
Ilyen hát számomra ez a pár hónap, nem volt tervünk, sem 1, sem 3, sem 5 éves, érkezni szeretett volna hozzánk a kis Manó, (azért is hívom mindig máshogy, mert még nem üzente meg, milyen nevet szeretne; kedves -magukat többségben értelmiséginek valló- barátaink pedig eddig olyan ötletekkel álltak elő, mint Török Szultán esetleg Török Megszállás, vagy Jócsák Norris...), nem volt sem félelmektől, sem fájdalmaktól, nyomástól és elvárásoktól, sem örömöktől, hétköznapi kis boldogságoktól, élményektől és eufóriától sem mentes az eddig eltelt várakozás.
Ahogy halad az idő, a kezdetektől, jó organikus tanuló szervezet módjára egyre több információ is a birtokomba jut, és formálódnak a nézeteim a terhességről, vizsgálatokról, szülésről, kicsit talán már a gyereknevelésről is, ebből is szeretnék megosztani veletek pár szösszenetet.
Alapvetően természetesen itt is mindenben a természetes áll közel hozzám, de nem könnyű eligazodni a szülési módszerek, oltások, vizsgálatok, gyermeknevelési irányzatok útvesztőjében...
Amik a készülődésben számomra ösztönösen jöttek: mivel korábban is jógáztam, éreztem is az igényét, hogy kismamajógára járjak, testben, lélekben így készüljek. Meditáció, intim torna, sok séta (lehetőleg kiskutyával! :), kis úszás. Az intim tornát nemcsak kismamáknak, hanem minden nőnek (sőt férfinak is, ha van bátorságuk elmenni) nagyon ajánlom! Én a Padma stúdióba járok jógázni, és az intim torna tanfolyamot is itt végeztem, nagyon hitelesnek találtam a stúdió vezetőjét. De itthonra is találtam gyakorlatokat, minden trimeszterre, pl itt. Táplálkozás szempontjából én eddig is megettem a vasszöget is, most is megeszek mindent, amit kívánok, megiszom a csapvizet, ímmel-ámmal, amikor eszembe jut, beveszek 1-1 terhesvitamint néha. Bár mióta megtudtam, hogy Apa 4,25 kg-mal jött a világra, ezt nem is viszem túlzásba! De nem is nagyon híztam még eddig, igaz, voltak még tartalékaim. ;) Mindenestre most tartunk a 26. hétben (amit minden héten elfelejtek, így folyamatosan számolgatom kalkulátorral és hetente vagy kéthetente nem bírok a kíváncsiságommal, le is csekkolom, hogy kb. mi történik most odabent hétről hétre, és mekkora gyümölcs vagy zöldség méretéhez hasonlít épp kis magzatom).
De egyébként nem érdemes az embernek túlolvasni magát az interneten, mert biztos, hogy rövid úton rémtörténetekhez jut, és a várandósság alatt szerintem duplán él a gondolat teremtő ereje, inkább beszélgessünk, hallgassunk szüléstörténeteket ismerősöktől, ezért is jó női csoportokba járni, találkozni, beszélgetni, és aztán még abból is jól válogassuk meg, hogy mit szeretnénk meghallani. énszerintem.
Ha már a félelmeknél és ijesztgetésnél tartunk, a vizsgálatokról:
A Születés Biznisz (trailer azoknak, akiknek kevés az idejük) egy elég nyers, de eléggé valós képet ad az általam eddig hallottakról, átéltekről. Amerikai produkció, mi meg sem Amerika, sem mondjuk Hollandia nem vagyunk. Nem szeretnék nagyon belemenni kis országunk egészségügyi helyzetébe, a körülményekbe, a paraszolvenciába, és a szabályokat erősítő kivételekbe sem, nem egyszerű helyzet ez... Mindenestre az eddigi vizsgálatok és személyes kórházi tapasztalataim alapján próbálom minimumon tartani a kapcsolatot a kórházzal, ez az állapot tényleg nem betegség. Eljárok persze mindenre, jó elsőbabás lévén sikerült is beugrasztani 1-2 olyan vizsgálatba, amin utólag nem vennék már részt mégegyszer (pl. amniocentézis).
De vegyük sorra, hogy is volt. Nem volt dokim itt Budapesten, így amikor felmerült bennem a gyanú :), felhívtam a Tesómat, és el is mentem az ő nőgyógyásznőjéhez. Szegeden... Gondoltam, az első vizsgálatokat elvégezzük ott, havonta, kéthavonta leutazok látogatóba, amíg nem találok valaki szimpatikusat és megbízhatót a nagy faluban is. Így az elején volt magándokim. Nagyon figyelmes volt, figyelemmel kísért, előrehívott, stb. stb. Azt persze az elején megbeszéltük, hogy szülni nem fogok tudni nála, mert nem lakom itt állandóan, ezt is megértette. Aztán a 12. heti ultrahangon egy megacystis nevű állapotot diagnosztizáltak a babánál, amivel megkezdődött az ámokfutás, a veszélyeztetett terhesség felkerült a kórlapomra, genetikus szakembertől (egyik legjobb az országban egyébként) ultrahangig, és vissza és újra, és javaslatok és felelősségáthárító nyilatkozatok, és százalékok. 3 nap múlva kiderült, hogy valószínűleg semmi kórosról nem beszélhetünk, a kis húgyhólyag sokkal kisebb lett, elzáródás elmúlt, a gyermek pisilni kezdett, de mivel ez egy elég ritka dolog és lehetnek is következményei meg nem is, és jelenthet is kromoszóma rendellenességet meg nem is, így a tortúra folytatódott. De még hetekig nem kaptam megfelelő információt (én legalábbis így éreztem), mert onnantól kezdve, hogy hogyhogy nem javasolták magának, hogy vetesse el, addig, hogy nincs semmi baj, amíg nem tudjuk biztosan, hogy baj van, addig nincs baj, volt minden... És végül csak elmentem a nem kötelező magzatvízvételes vizsgálatra, aminek szintén van vetélési kockázata, de részt vettünk egy kutatásban, ahol anyai vérből való szűréssel szeretnék helyettesíteni ezt az invazív vizsgálatot. Ezután az ismételt genetikai konzultáción azt mondja drága professzorúr: "Akkor csak vállalta a vizsgálatot, önként? Hisz még fiatalabb, mint a megadott korhatár. Berezeltünk?" Hiszen csak ő, a doktornőm, és az UH szakorvos javasolták, hogy a biztonság kedvéért érdemes... Szerencsére minden jól alakult, és közre játszhatott az is, hogy szintén ezen genetikus javaslatára gondolatban "odahatottam", hogy ne legyen semmi baj, de nem csak az én tapasztalatom a kiszolgáltatottság, és alulinformáltság érzése a rendszerben... Így most sokkal bölcsebben és kevésbé aggódóbban Büdipesten járok terhesgondozásra az SZTK-ba, innen még kevés tapasztalatom van, az már érezhető, hogy nem túl olajozott itt sem minden, de majd meglátjuk. Minél kevesebbet foglalkoznak az emberrel, annál jobb.
Ezt a szüléssel kapcsolatban is sok anyukától hallottam már. A lehetőségek a magánklinikától a tervezett császáron át a kórházban szülés választott orvossal és vagy szülésznővel és vagy dúlával és vagy papával, ambuláns szülés, otthonszülés verzióig széles skálán fekszenek.
És ez még csak a helyszín és a ki van ott, van még 1000 alternatív módszer a vízben szüléstől a hypnoszülésig, mint Katalin hercegnő. Nekem nagyon szimpatikus, hogy nem a dizájner szülések irányába mutat példát. :)
Az otthonszülésről:
Nagyon szimpatikus nekem ez az opció, tudom, hogy olvasás közben sokan felhördülnek, kevesen pedig lelkesen tapsolnak. Tesztelem sokmindenkin, hogy mi az első reakciója, amikor ezt kimondom, szakmabelieken, már szült anyukákon. Sokminden volt már, az első reakció általában azt sejteti, hogy csakis azért gondolkozom ezen, mert nem vagyok elég tájékozott, értelmes, sőt esetleg inkább primitív vagy felelőtlen. "Azt tudja, hogy micsoda kosszal jár egy szülés, ki fogja azt feltakarítani maga után?!" "Azért szerintem a felelős döntés mégiscsak a kórház, bármi rossz történhet, még ha komplikációmentes is a terhesség" "Persze, hogy Hollandiában bevett szokás, de ott meg is van hozzá az infrastruktúra, itthon nincs."
Aki már szült tudja, hogy ezt tényleg minden anyuka (és a baba!) maga érzi, hogy ő hol érzi magát biztonságban, mi fontos neki, lehet tervezni, vagy bejön, vagy nem.
Én ódzkodom a kórháztól, a sürgetéstől, a megalázástól és békés, örömteli környezetre vágyom. Egyelőre még nem döntöttem, épp információs estekre járok és még tajékozódom.
A bábapraxisok, amikről eddig tudok: Napvilág Születésház, Életfa Bábapraxis, Vincze Felícia (Szeged)
Az ő honlapjaikon sok pozitív születéstörténet olvasható, azoknak is, akik nem otthon szeretnének szülni, de vágynak egy kis megerősítésre, hogy ez örömteli élmény is lehet, nemcsak szörnyű és fájdalmas.
Illetve valamennyit el is kezdtem olvasgatni, irodalmak, amik eddig a kezembe akadtak, kölcsön kaptam és ajánlom:
Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez és Útmutató szoptatáshoz
Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor
Dr. Büki Andrea: Ölelj át! - A kötődő nevelésről mindenkinek
Hidas-Raffai-Vollner: Lelki köldökzsinór - Beszélgetek a kisbabámmal
Nem olvastam még mindet, vagy nem végig, de szívesen veszem a további ajánlásokat, hogy nektek mik voltak szemléletformálóak. Remélem, sok hozzászólást szül ez a poszt, nagyon szívesen konzultálnék tovább bármelyik témáról, ami megérint benneteket! :)
A következő lépés éppen nálam, hogy racionalizáljam a listákat, amiket eddig a kezembe nyomtak, hogy mi az ami "mindenképp KELL" egy kisbabának... A magam részéről egyenlőre a felét sem tudom, hogy egyáltalán mik ezek, és nehezen hiszem el, hogy ennyi minden valóban szükséges... Amit csak lehet, szeretnék használtan beszerezni, vagy magam készíteni, később természetesen tovább adni. Meglátjuk, hogy addigra hol élünk épp, hova sikerül a kis fészek, és hogyan illik bele egy kis Bors a valamennyire is öko életmódba, mosható pelenkákkal, komposztálással, hordozással és mindennel együtt.
