A végtelenbe és tovább!

Aki nem emlékezne Buzz Lightyear klasszikusnak mondható jelenetére, tessék csak parancsolni! :)

Compostelások

Viszonylag hosszabb időt töltöttem most offline, zarándokoltam szépen, egy hónap "nyaralás" a "nyaralásban". Bizonyos pontokon az volt az érzésem, hogy teljesen őrültség több ezer kilométert odautazni valahova, hogy aztán ott gyalogolj heteken keresztül és odaérj egy célhoz, ahonnan visszatérsz a mindennapjaidba. Szóval én voltam a bolond Buzz, a rajzfilmfigura, aki teljesen komolytalanul veszi az életet, csak az álmait veszi komolyan. :) Kutyával ráadásul! Egyedül! Egy lány! :) 

Fisterra

A veszélyek, amiket mindenki elképzel, és thrillerekben lát, biztos hogy valósak: stoppolni, meg egyedül utazgatni, meg erdőkben mászkálni lehet veszélyes is. Gondolom... Én most szerencsére nem lettem thriller szereplő, fantasztikus embereket ismertem meg, gyönyörű helyeken jártam, elértem a régen ismert világ végére, Finisterréhez. Teljesen érthető, hogy miért tulajdonítanak az emberek különös jelentőséget a helynek. Persze nem csak önmagában varázslatos, hanem azért is, mert az emberek odaviszik a varázslatukat, kilométerek százait gyalogolják le, hogy valamit otthagyjanak, elégessenek, vagy épp megtaláljanak, megszerezzenek.

Nem volt ám minden pillanat ilyen vicces! :)

A közhelyek, mint mindig, itt is igazak, egyáltalán nem a cél számít, hanem az út. Mégis, amikor 2009-ben elindultam az Santiagoba vezető úton, mégsem jutottam célba. A szervezetem úgy gondolta, hogy koncentráltan szeretne mérget kivetni magából, így lugo-i kórház egyik műtőjében kötöttem ki, nem önként ám, a vakbelem ösztönzött erre! :) Így hát az akkori zarándoklat befejezetlen maradt. És az út visszahívott. 

Éti és Csigu

Akkor 2009-ben kettesben indultunk útnak kedves barátnémmel, Zitával. Ő zsongott, ment, első nap már alig bírt magával, volt tempója, küldetése, célba akart érni. Azóta is mélyen tisztelem, mert miután a kórházba kísért, 3 nap alatt lenyomott 5 napi gyaloglás adagot, hogy beteljesítse, amiért odament. Én pedig vonaglottam, nem akarózott, 1000 vízhólyagot növesztettem, kínlódtam. Persze rengeteg erőt merítettem az útból, és nem kis változásokat hozott az életemben. Nem véletlenül indul el valaki zarándokolni. Van, aki kirándulásnak veszi, de a valódi zarándoklat még akkor is meditáció és megvilágosodás és mindenfélékkel kapcsolódás, ha nem hiszel benne, vagy azt hiszed, hogy te ezt nem is akarod.

Pilgrim Dog

A mostani utam egészen más volt. Voltak persze most is nehezebb napjaim a 3 hét alatt, de alapjában véve a testem együttműködött velem, nem hagyott cserben, pedig jó nagy súllyal futottunk neki, ami szépen folyamatosan lecsökkent (most nem annyira képletesen, mert sikerült 21kg-os hátizsákkal elindulni). Az út praktikumairól azt hiszem írok majd egy külön bejegyzést, mert akik szintén terveznek útnak indulni, sokat segíthet a felkészülésben.

Rajta vagyunk

Szóval csak úgy röpültem, Perec pedig 3-szor annyit száguldott föl s alá az úton, mint én, meg is kapta kedves olasz barátunktól, Claudiotól a komposzteláját, a zarándok tanusítványát a nyakörvére egy kagylómedál formájában!

Sokan csak a bolond kutyás lányként fognak rám emlékezni azok közül, akikkel találkoztam, de néhányan a falkánk tagjai lettek, és őket beengedtem a fejembe és a szívembe, lelkembe is, ahogy az már egy rendes falkához illik! 

50 ways to leave your lover - Előadja H , É és P

Hans (Nl, 58), Cathy (USA, 42), Maria (Esp, 52), Paco (Esp, 32), Claudio (It, 29), Michela (It, 28), Perec (Hu, 2) és Évi (Hu, 27). Azt hiszem így vagyunk a lista, akik a legfontosabb szerepet játszották számomra az úton. Igazi barátságok szövődnek, napok, órák alatt, minden olyan intenzív, hogy az leírhatatlan! Írtam korábban a személyes történetről, valamennyire mindannyiukét megismertem és ők is az enyémet, pedig korra, nemre, nemzetiségre, beszélt nyelvre és mindenféle hovatartozásokat tekintve a legvegyesebb a társaság. Az óceánnak pedig elmondtam szépen hangosan az én személyes történetem, egy kis ego-t elfújt a szél. :)

Elfújta a szél a dalom

A falka egy része Santiagoban megpihent

Amikor az ember a Caminon van, rájön, hogy mindig a Caminon van, az élet metaforái, esszenciái koncentráltan csöpögnek az italába. Ha szükséges érkezik a segítség vagy az akadály, kórházba kísérgetjük egymást, bölcsességeket osztunk meg, akadályokat állítunk a másik elé, vagy tükröket éppen. És ilyenkor nem mindig értem, hogy miért vannak a szörnyűségek a világban, mert ezek az emberek, akiket itt megismertem, ugyanolyanok mint bármelyik ember a Földön, és mi vagyunk azok is, akik a csodálatos dolgokat elkövetjük, de azok is, akik a szörnyűeket... Na, ebbe ne vessük bele magunkat most mélyebben, de értitek?!

Camino de Hospitales

Mivel jó hosszú ideje nem írtam, így nem tudok minden vicces, szomorú, tartalmas történetet most itt elmesélni nektek, hogy milyen volt életem első stoppolása, milyen egy busznyi román turistával utazni, spanyol, olasz és angol, vagy épp szlovén-magyar-kutya mix nyelven beszélni, finn-magyar nem létező nyelvrokonságot kutatni, egy tehenekkel teli legelőn jamón cerranot enni, birka által kergetett kutyát megvédeni, amerikai barátnőt kórházba kísérni (igen, a sors visszafordította a kis fintorát :), több száz kilométeres szélben a világ leggyönyörűbb hegygerincén menetelni (itt is érdemes volt nem a sárga, azaz az alternatív útvonalat a Camino de Hostpitalest választani), és hogyan tud valaki kockás nagyis bevásárlószekérrel zarándokolni, Santiagoban a mesterségek fájára bökni (biológia lett), és társai. :D

Szóval a többit személyesen valamikor, akit érdekel! És hát az út nemcsak magamhoz vezetett vissza, hanem Szlovéniába is a Back to Nature fesztiválra, és egy fontos találkozóra, mert az élet párosan szép. :)

Hova tovább?

A következő állomás Olaszország!