Időkapszulák

Az ünnepvárással és az év vége közeledtével újra feléledt bennem az ihlet az írás után, majd fél év

blogszünet elteltével. Sziasztok! :)

A hajnali agymenésem az időutazás körül forgott, na ezt képzeljétek el! Nem ilyen elméleti kvantumfizikai, Nagy Bumm Elmélet szinten, hanem az ember saját kis idővonalán belül.

A Hangya csillagköd

Ti készítettetek már valaha magatoknak időkapszulát? Persze minden fotóalbum, eltett gyerekfogacska vagy köldökcsonk, szerelmeslevél, régi bedobozolt elfeledett cucchalom, barátokkal, osztálytársakkal évtizedekre elásott kis doboz (tamagocsival, Pez cukortartóval és társaival tele), vagy egy válogatáskazetta, elmentett mp3 lista, vagy korszakalkotó Steve Jobs relikvia is lehet az. 

Én például - nem is tudom, hogy jutott ilyen eszembe akkor :) - 1999-ben, nyolcadikos koromban írtam a 2019-es önmagamnak egy levelet, hogy hogyan képzelem el az életemet 20 év múlva. Lepecsételtem gyertyaviasszal, és Anyukám őrzi otthon azóta is, nehogy a kíváncsiságtól elragadva idő előtt kibontsam. Még 4 év! Ha eszembe jut majd megőrülök, már most izgulok! 

Persze pár dologra emlékszem még, pl. hogy jól menő közgazdász szerettem volna lenni, bár azt sem tudtam mit jelent. 2 gyerkőcöt, családi házat, mindenféle földi jót. Vagy újságíró szerettem volna lenni, ami ha ezt a kis blogomat tekintjük, éppenséggel mondhatnánk azt is, hogy meg is valósult. 

Nem tudom, ismeritek-e a Being Erica, Erica világa című sorozatot. Olyanoknak, mint én, akit mindennek és mindenkinek a lelki világa érdekel igazán, valódi ínyencség. Erica, a főszereplő, egy nagyon izgi terápiában vesz részt: a pszichomókusa segítségével utazik az időben, és szuperhétköznapi de nem mindennapi életének döntési pontjain kipróbálja, mi történt volna ha valamilyen más utat választ. Nagyon tanulságos önismereti folyamaton megy át évadokon keresztül. Amikor úgy érzem, összecsapnak a fejem fölött a hullámok, erre az idézetre szeretek gondolni (bár kicsit "támad a fészbukon egy erdős háttér előtt" idézet, de nem baj"): "Nem rossz életed van, csak rossz napod." Az epizódokon át is arra a következtetésre juthatunk -vagy én legalábbis arra jutok, mikor azt hiszem, rosszul döntöttem valamiben - hogy ezt ebben a pillanatban egyáltalán nem tudhatom. Hogy nagyon sokszor annyira elmerülünk egy helyzetben, hogy mégsem a jelenben élünk, hanem csakis a múlt vagy a jövő bűvölete tartja hatalmában a sorsunkat.  A szürke vagy éppen a sötét helyeinkről pedig általában nem szívesen teszünk el magunknak kapszulát. 

De nagyon érdekes végiggondolni, hogy milyen az, amilyenek igazán vagyunk? Amikor valóban árad belőlünk a fény? Vagy amikor csak árnyéka vagyunk önmagunknak. Mik azok az élethelyzetek, amelyekbe újra és újra belelépünk, mintha csak kígyózó folyóként kerülgetnének bennünket. Van valami, amit az eddigi életünkből valóban megbántunk? Ha újracsinálhatnánk, hogyan tennénk, változna valami? Vagy elvesznénk a szingularitásban, mint Schrödinger macskája? Ennek a gondolatmenetnek az értelmetlenségét tökéletesen leírja ez a cikk, szigorúan tudományos érdeklődésűek számára. 

Nagyon várom a magyar Lámpagyújtogatók c. filmet, amit 2015-re ígérnek a készítők. Mit mutatna be magáról az emberiség egy idegen intelligencia számára, milyen kapszulát küldenénk? Mi az a dolog, ami pislákol bennünk, elkülönít a körülöttünk lévő dolgoktól, ami miatt mondjuk Keanu Reeves úgy kéne döntsön, hogy nem tapossa el kis bolygónkat, vagy inkább az emberiség vírusát mint egy kis férget. 

Mostanában kezdem értékelni a várakozást, a szimbolikát, a rítusokat, a küzdést valamiért, a felkészülést. Az Advent, az ünnepvárás pont erről szól. Jöhet a böjt, a 4 vasárnap, a hit, remény, öröm, szeretet. Időtetrisz alternatív adventi naptára.  Ajándékkészítés, 5 tibeti rítus felélesztése, kenyérsütési kísérletek, Boldi első igazi Mikulás bulija. Ilyen terveim vannak. :)

A héten még elültettünk pár tő szőlőt a farmon, többek között. Az jutott eszembe róla, hogy ha

minden jól megy lugas lesz belőle a nyári konyha fölött. Úgy szeretném kikutatni néha előre, hogy milyen lesz az életem, az életünk. Mint régen a karácsonyi ajándékokat. Mit rejt egy földdarab, egy ember az életemben, egy elültetett fa, egy elindított folyamat. Minden csak lehetőség, a kérdés az, hogy tudok-e vele élni. Ezt kilövöm most időkapszulában. Jó várakozást mindenkinek! 

Ui.: Ha komolyabb időkapszula projektbe fogtok, ne felejtsétek el értesíteni a Nemzetközi Időkapszula Egyesületet! :)

A Túlélés Törvényei

Idézem is a Wikipédiát: :) "A túlélés törvényei (eredeti címe Born Survivor: Bear Grylls, az USA-ban: Man vs. Wild, Európában: Ultimate Survival) egy televíziós sorozat. A műsorvezető Bear Grylls megmutatja, hogyan lehet túlélni a legszélsőségesebb körülményeket, egypár technikával és némi leleményességgel. A műsorvezető sok undorító és gyomorforgató állatot, növényt és rovart megeszik, hogy életben maradjon. Bear Grylls is folyamatosan tanul a kalandjaiból és ezzel rengeteg tapasztalatot szerez. Bear pár epizódban még az ott lakó emberektől is segítséget kér és tanul tőlük.

A stáb az életveszélyes helyzetekben kisegíti."

A farm ahol élünk

Hát most ez az életem, Gyerekek! ;) Na jó, a gyomorforgató rész annyira nem. De a többi! Teljesen! Vitatott műsor ez Grillázs Mackóval, sokan azt mondják, "Nem nagy kunszt, kameratrükk az egész, peeersze, kikapcsolják a kamerát és előkapják a wellington bélszínt a tatyóból!" És ha ez igaz, még akkor sem kis teljesítmény, amit lenyom sokszor. :)

- avagy a dzsungel ahol harcolunk

Mi is egy hónapja már a vadonban élünk. Hihetetlen a kaland, az érzés tényleg olyan, mintha napról napra élnél, minden olyan éles, színes, domború, homorú, hangosabb, szagosabb, életszerűbb. Az eltompult érzékelésemet minden oldalról támadja a természet, csak megölelni akar, de néha én megölninek érzem. :)

Van az a pillanat

Lódarazsak támadnak és szúrós bokrok, és derékfájás, és sírós gyermekek, a nap még fel sem kelt és máris lenyugszik, csak pár óra használható, amikor nincs kánikula, szinte hihetetlen, hogy alig várod hogy csillapodjon a hőség és dolgozhass végre, Talicskázz innen oda, ágat nyess, áss, növényekkel beszélgess, bűzös leveket locsolj, hangyák útját kövesd. De este vacsora és fektetés után a hűvös levegő ölelésében a raklap verandán a csillagok alatt a tücskök csak nekem ciripelnek, a vadak nekem neszeznek és egy pillanatra semmi sem félelmetes.

Első termés

Jó, talán túlzás a napról napra élés, de valóban, sokkal inkább a jelenben. Az igen, az már valami! Ebben a hónapban volt, hogy üres volt a hűtő, nem azért mert nem tudnánk dugig feltölteni, de pl. még nem tudtunk elég áramot termelni, hogy ne rohadjon meg benne minden. Így csak annyink volt, amire szükségünk volt, kreatívan és jóízüen főztünk és boldogabban ettük, mintha 7fogásos terüljasztal lett volna egy 5csillagos szállodában. Azt hiszem, ha nem kényszerítjük magunkat, hogy egyszerűbben éljünk -hát vagy kényszerít majd valami-, de nagyon nehéz azt a döntést meghozni, ami mindennek és mindenkinek jobb. Mert ez is túlélési ösztön, a könnyebb utat választani, felhalmozni, mindent és mindenkit lenyomni. De akkor hogyan maradtak életben a buddhisták, igaz? ;) Sokszor raktározunk, mint a hörcsög, tömjük a két pofánkat, és dobáljuk ki belőle ami ránk rohad... Az ideköltözésünkkel is, bármennyire próbáltunk szelektálni, egy teljes hónapig olyanok voltunk (meg még vagyunk is), mint egy vándorcirkusz, állandósult kirakodóvásár, mert nehéz a cucctól szabadulni. Most meg minden reggel megfogjuk az ásónkat és elindul minden maci a málnásba, vagy valami bokrosba dolgát végezni. Olyan valóságos! :)

És ha ez még nem lenne elég, túl kell élni a hivatalnokokat is. Hiába vagyunk értelmiségi gyüttment parasztok, attól még nem tudunk jobban megbirkózni a bürokratákkal. Pedig azt gondolná az ember, hogy ha már éltél ezen különös állatfaj közelében, és volt lehetőséged megfigyelni, a bőrödön tapasztalni viselkedésüket, nem veszel el, mint gorillák a ködben. De mégis, bakramek! Földhivatali eljárások és illetékek, és szabályzatok, és prédikált EU direktívák és állítólagos családi gazdaságot és öko-gazdálkodást támogató pályázatok, irányelvek... Amelyek inkább csak álcázott gáncsok, amik csak a nagy halakat nem akasztják meg. De hagyjuk is, nézzünk a jövőbe, előre a túlélésért!

Tanulj meg táncolni az esőben :)

Már látom magam, hogy milyen szikár, napszítta, fürge kis vénasszony leszek, akik görnyedve mosogat, és gyúr és lapátol be a kemencébe, ki a kemencéből, hozza az unokáknak a gyógynövény főzeteit mindenre, és őzek lábát gyógyítgatja, mert még egy darazsat sincs szíve lecsapni. Öreg Néne. ;) 

Persze napról napra nő itt a komfortunk, szinte hihetetlen, hogy egy hónap alatt mit meg bírtunk csinálni, még úgy is, hogy a Kedves legalább heti háromszor a városban gürcöl, hogy legyen devla szivattyúra meg szivattyút helyettesítő szivattyúra, bütyköl, ás és mókol, javít, hegeszt, szerkeszt, flexel. De reméljük, a kényelmi fokozat növekedésével meg tudunk őrizni valamit ezekből a fantasztikusan lassú, hatékonytalan és élvezetés  napokból is. És nem csak az emlékét! :)

Megszállt a természet

Én meg pl. kaszálok! Na ezt képzeljétek el! Hát jó, ha nagyapám látna, ő nem biztos, hogy ezt mondaná rá, sajnálom, hogy nem tudott megtanítani, amíg még volt rá mód, de azért megkértem, hogy vezesse a kezem, ha már youtube-ról tanulom. Legalább a génjeimben bizsergesse meg azt, ami segíthet ráérezni. És nem rossz azért, második, harmadik alkalomra már hajlik a széna, dőlnek a rendek. A rendetlenek.

A munka nemesít. És a legnagyobb feszültségben is enged egy kis összekacsintást, mikor izzadtan, portól piszkos arccal lopva a másikra nézel és látod, hogy akárhogy majd meg döglik, mégis valamit élvez abban, amit csinál, elszántan teper, igazi túlélő.

Haverok

Az anyaságról meg, mint mindennapos túlélő üzemmódról, fő-fő másodállásról már nem is regélek, az idő rohan, a csemete cseperedik, totál nomád, anti-fertőtlen környezetben igazi kis napszítta huncut, mindent megeszik, azt is amit főzünk, meg azt is, amit talál, és Pereccel kezdenek a legnagyobb haverok lenni.

Hát ez folyik az ultimate survivorok kamerái mögött, a werkfilm pereg, megállítani nem lehet. Maximum néha visszatekerni és elgondolkozni, úristen, tényleg igaz? A tekercs-csere előtti epizódban is én szerepeltem? Lehetetlen! Eme remek egyveleg legyen veletek, Gyerekek, legyen remek hetetek!  Vad Fruttik is legyenek veletek! Mekkkkk!!! ;)

Aprócska baby-baby blues

Köszi a zenét, Magdi ;)

Hát ez nekem új fogalom ez a "baby blues", pedig már túl vagyok rajta. De magyarra fordítva úgy, hogy gyermekágyi depresszió azért kicsit túlzásnak érezném. Persze lehet, hogy már csak azért mert visszamenőleg megszépült. Meg ilyesmi csak másnak szokott lenni, nem?

Sokan mondják, hogy a gyermekneveléshez, mint a focihoz mindenki ért (a számtalan stadion országában ez jó hasonlat, nem? :). És mindenki jobban ért a máséhoz. Szerinted te Szaranya vagy? A gyerekeseket (és a kutyásokat) lépten-nyomon állítják meg az utcán jószándékú hozzászólók, mert a gyerekeket (és a kiskutyákat, amikor nem a mi pázsitunkra kakkantanak) mindenki szereti. És szép kék a szemük, reszkessenek a lányok, cuki a pofijuk, aztán meg jobban be kéne őket takarni, vagy épp annyira nem, meg vajon kapnak-e levegőt a hordozókendőben. Mondjuk én van hogy élvezem, volt már hogy nagyon jót beszélgettem a hetesbuszon egyetemi professzor úrral, de azért jól megkritizálta a maifiatalokat, hogy 30 után szülnek és max csak kettőt.

A kismamák gyakran bulvárolvasásra is vetemednek, mint néha én is, Peller Mariann cikke nagyon megfogott gyermekágy témában. Plusz úgy is éreztem, hogy valóban, nekem erről előre senki nem szólt... De ezen nem nagyon volt időm gondolkodni. Csak amikor már éreztem, hogy megosztanám valakivel ezt az érzést, akkor balgán a közösségi oldalon megosztottam ezt a cikket, gondolván hátha senki nem veszi észre de azért hátha valaki észreveszi... amire az lett egy reakció, hogy ne akarjak már elijeszteni senkit a gyermekvállalástól, így is fogy a magyar... Tudom, hogy ezt sem rossz szándékkal írták, mert nem olyan az illető, de közben meg annyira furcsa is a magyar, hogy panaszkodik, negatív, de még a pozitivizmusával is lehúz, vagy tagad valamit, konkrétan azt, hogy van egy csomó nehéz élethelyzet, de beszélni azért mégse beszéljünk róla, mert az már panaszkodás, az meg már milyen már.

És hát jönnek a babalátogatók, már pár nappal a szülés után mindenki halálosan izgatott, hogy mikor jöhetünk már?! Te meg még ágyban vagy, komoly logisztikát igényel, hogy a zuhanyzóig eljuss a gátsebeddel meg az aranyereddel, nem bírsz felállni egy pohár vízért. Ha van szerencséd, van segítséged is, de ugráltatni sem jó érzés mindenkit állandóan. Meg ha elég szerencsétlen vagy, van segítséged is, aki tehetetlenül nézi, hogyan nem indul be a szoptatás és a szívére veszi a hormongorombaságaidat... Én konkrétan alig vártam, hogy annyira megerősödjek, hogy 20 percre le tudjam vinni a kutyát sétálni (minimum 2 hét). És az első csajos este amikor Apa vigyáz rá teljesen egyedül (nálunk kb. 3 hónap). A buszon úgy vigyorogtam mint a tejbetök, egy srác konkrétan azt hitte, flörtölök vele. Ééééén?! Hihihi! Vagy mikor Apa kel föl hozzá egy éjjel és végig alszol. Hát minden másra ott a MasterCard!
És az is felüdülés volt, mikor már késznek éreztem magunkat a vendégek fogadására, mert a készülődés is változatosságot hozott a mindennapokba. Meg felnőttekkel beszélgetni, juhéjj!

Bármilyen segítőkész is Apa, és mindent megtesz, ez egy nagyon magányos üzem. Vannak dolgok, amiket megfogadsz, hogy te nem fogsz csinálni, pl. Apát Apának hívni, elhagyni magad, vagy bébit felkapkodni, vagy vele aludni, vagy épp nélküle aludni, kinek mi. És nem leszel anyuka-sznob, mert te is tudod milyen, mégis minősíted magadban néha a másik anyukát, mert annyira szeretnéd érezni, hogy jól csinálsz valamit, jobban mint más, mert soha semmiben nem vagy biztos. Hát igen. És hiába születik háborítatlanul egy baba - mert előtte persze otthonszülős sznob is vagy - gondolod, ha már ilyen tökéletes jött ki belőled ilyen tökéletesen, akkor a továbbiakban is biztos minden így lesz. Mindenki mondja, hogy milyen áldott jó, kiegyensúlyozott boldog ez a kisbaba, mikor egyedül maradtok (persze nem mindig, de azért...) ő lesz a sátán fattya, és néha már eljutsz oda, hogy kidobnád az ablakon, aztán magadtól is megijedsz, hogy milyen gondolataid vannak. Vagy összepakolnál és elmennél, mert akkor oldja meg a másik, ha már ilyen közönyös tud lenni, vagy bárki más rajtam kívül. Meg meghallod a szádból a bekódolt üzeneteket, az ösztönösen elutasított mégis oly sokszor hallottakat, pedig tudod, hogy nem tágul az a tüdő, a kisbabák nem hisztiznek, csak igényeik vannak, max. te nem érted. Ami még frusztrálóbb.

Egy kicsit hosszabb cikk arról, hogy tudományos kutatások szerint mit tehetünk azért, hogy boldogabbak legyünk. Testmozgás, Alvás, Közel lakni a munkahelyhez, Családdal, barátokkal töltött idő, Szabadban, természetben töltött idő, Önkéntesség, Mások segítése, Mosolygás, Utazást tervezni, Meditálni, Hálát adni, Megöregedni. ;) Na ebből a fele rögtön kiszalad alólad a gyermekágy alatt, úgy mint mozgás, kimozdulás, alvás és a többire nagyon gondolni sincs időd. Csak öregszel. ;)

De hogy ne csak a panasz áradjon ugye, íme néhány trükk ami nekem nagyon segített. Nem lesznek bonyolultak. :)

 - Séta, kint, zöld, emberekkel beszélgetni. Hiába a harmadikra kell gyalogolni le s föl, megéri. Nem könnyű, főleg aki a pörgésből későn szakad át a kismamaságba. Én még úgy is állandóan haszontalannak éreztem magam, hogy már az önkéntes évem alatt is szabadabb volt a beosztásom mint sokaknak.

 - Más anyukákkal találkoztam, babás jóga, baba-mama klub. Az első kör mindig a hány hónapos, hány kiló stb. Ezt plántálja a védőnő, a gyerekorvos, a gyermekeink nekik számok, senki nem kérdi hogy mitől mosolygott először, milyen zene tetszik neki. De mindig találni hasonszőrűeket, akiktől még a tippek sem tűnnek beleokoskodásnak.

 - Meg rájöttem, hogy ezt a kis drágát nem kell nevelni. Hát az már mindent tud! Csak vele kell lenni. Meg néha nélküle. Valahogy úgy egyensúlyozni, hogy nekem is jó legyen, ne csússzak az önfeláldozás mártíri mocsarába belefele. És fel tudjak nézni rá és meglássam azt a bölcs öreg lelket (ezt is egy utcai járókelő jegyezte meg), aki a szeméből rám tekint.

 - Elfogadtam, hogy anya vagyok. Hogy most ez a dolgom, hogy ha nincs kedvem, erőm, akkor nem áll minden glédában. Vagy kínait eszünk.  Vagy hajnal 4-kor megy le a kutya. Vagy egész délután szopizunk. Ez van.

 - Azt is elfogadtam, hogy a baráti társaságban az elsők között vagyunk családosok. Nem könnyű, vágynék is bulizni, meg nem is. Annak sem könnyebb, aki már szeretne de a párja hallani sem akar még házasságról, gyerekről de még kutyáról sem. Vagy aki próbálkozik de nem jön össze, vagy hirtelen szinglivé válik pedig nem szeretne, vagy azt hiszi sosem fogja megtalálni akivel lehetne család, mert már 1000 éve nem jön, inkább a munka 24/7...

 - Nem kell mindent egyedül megoldanom. A páromé is ez a buli, még ha esetlennek is érzi magát, hadd próbálkozzon. Egyébként meglepően ügyesen megoldanak a fiúk mindent és ha nem mondom meg, hogyan kéne, még élvezik is. Meg más is bármikor segíthet. Nem könnyű kérni egyébként.

 - Visszaolvastam a blogom. Meglepődtem, milyen jófej vagyok. Vagy voltam? Ugyanaz az ember vagyok még vajon? Sokszor nem tudom. Lehet.

És amivel én bizonyosan tudom, hogy senkit nem riasztottam el a gyermekvállalástól ezzel, az az, hogy tudjátok jól, hogy még vagy hetet tervezünk fogadni ebből a fajta kis martalócból, vagy amilyen és ahány érkezni szeretne hozzánk. Beszéljünk még róla. Tabuk nélkül.

A képzelet szüleménye

Ebben a világban az alábbi iromány a képzeletem szüleménye. Egy messzi-messzi galaxisban, ahol egyensúly van és szeretet és a világ rendszerei a világot és annak minden résztvevőjét szolgálják, még igaz is lehetne. 

Egy sokkal hosszabb írással készültem nektek először Boldi és a családunk születéséről, a szülésélményemről , mert számomra a felkészüléshez hozzá tartozott még sok apró részlet, amit szívesen megosztottam volna. Ez, amit olvasni fogtok egy rövidebb, diszkrét verzió. 

„Időről időre lepereg előttem az a nap. 2013. október 21. Mikor ezek a részletek fényesebbek, színesebbek, mikor azok. Van, amire egész élesen emlékszem - van, amire szinte egyáltalán, majd átalakul a kép és más részletek domborodnak ki. Még több mint 5 hónap elteltével is élő élmény, és ez így lesz szerintem 65 év távlatából is. 

Lelki felkészülés

Miből lesz a Boldibogár

A várandósság alatt elmeséltettem Anyukámmal az én születésemet, többször is, sőt a párom Anyukájával is az övét. Én Jóanyám még előtte megevett egy kiló! cseresznyét, mindenáron azt szerette volna, hogy még én is kapjak belőle. Vihar volt, front és beindult a szülés pár nappal hamarabb. Mentek gyalog a kórházig Apával, még nem volt meg a kis Dacia autónk, a sógyártól vissza akart fordulni, de Apa nem engedte. 

Nála is mindig újabb részletek merültek föl a történetben, és nagyon élveztem hallgatni. Rákérdeztem persze a véres valóságra, milyen pl. a gátmetszés (ezt szerencsére nem kellett megtapasztalnom), fájni fog-e, mihez hasonlít az a fájdalom... De ezekről úgy beszélt, mint valami mellékesről. Azért engem foglalkoztatott. A kismamajógán kérdezgettem a csajokat, akik nem az elsőre készültek, meg a könyveket is forgattam. Mindent tudni akartam, amit csak lehet, meg hát próbáltam elképzelni, hogyan lesz. Mondjuk nem nagyon ment. És nem is olyan volt, mint bárki más meséje, olyan meg végképp nem, mint a mozifilmekben vagy szülős videókon. És utólag a fizikai események valóban csak részletkérdésnek tűnnek, azok is. Több ember, érkező és fogadók testi-lelki-szellemi egysége ez.

Szóval én így kezdtem készülni lélekben. Illetve hát volt nulladik lépés is (mármint a gyerekcsináláson túl ;), amivel nyitott lettem lelkileg az anyaságra, a kiteljesedésre. Már különböző önismereti kalandjaim, zarándoklataim során készültem én, csak még nem tudtam, hogy erre.

A kórházi vizsgálataim kálváriájáról már írtam egy korábbi epizódban.

Nem csak emiatt döntöttem az otthonszülés mellett, de nem akartam kórházba menni, ha nem muszáj. Nem voltam bigott gerillaszülő, de utána olvastam, kérdeztem amennyire csak tudtam, mi lenne jó a babának és nekem. És éreztem, hogy így szeretném. 

(Két nagyon jó cikk (egy 2010-es és egy 2013-as orvosok tollából az otthon szülésről, arról, hogy ez azért nem egy veszélyes üzem és bizony sok tényező befolyásolja a szülés-születés mai helyzetét.

És még egy pár kapcsolódó forrás a hazai és nemzetközi szinten is folyó párbeszédről, mert hogy itt sem valakinek van igaza, hanem ez egy organikus, élő dolog: Király Ágnes cikke ÉS Videó egy világméretű kampányról a párbeszéd beindítására, amelyet az egyetértők támogathatnak is)

Tudom, hogy erről még mindig nagy a vita, és félelem lengi körbe. Számomra hihetetlen volt, hogy akár anyuka társak, akár egészségügyi dolgozók milyen rutinból mondják, mikor megtudják, hogy Boldi otthon született, hogy hát igen-igen, csak hát ez veszélyes, bármi történhet, komplikáció, kockázatok, felelőtlenség… Csak így darálják, anélkül, hogy rám néznének, vagy bármit kérdeznének. Mint egy beprogramozott felvétel. Találkoztam persze őszinte vagy viszonylag őszinte érdeklődéssel is, és ritkán cinkos pillantásokkal. Pedig a lényeg az lenne, hogy ne kelljen magam cinkostársnak érezni, mert minden ember, asszony más, minden szülés más, az enyém pedig ilyen volt. Háborítatlan és csodálatos. Ha nem otthon szerettem volna szülni, hanem orvost, szülésznőt választok, akkor is szerettem volna biztonságban érezni magam velük, bizalommal lenni, hogy az érdekeinket szem előtt tartják és ismerik a szülés női misztériumát, a természetes lefolyását, akkor avatkoznak be, amikor ez valóban szükséges és időben felismerik, ha mégis kórházba kell mennünk. Energiát szánnak ránk, arra hogy megismerjenek minket. Nekem ennyi volt fontos. Nem teljesen helyt álló az a „duma” sem, hogy régen is megszülettek a gyerekek, mindegyik otthon, bábával vagy épp anélkül, mert más most a világ. Sokkal több bennünk a félelem és eltávolodtunk állati, és néha emberi lényegünktől is. De megéri néha visszatalálni.

A felkészülés során beszélgettünk táplálkozásról, szokásainkról, fiziológiáról, milyen a szülés lefolyása, kétségeimről. És a lelki háttérről, korábbi megrázkódtatásról, szerettek elveszítéséről, érzelmi gátakról. Erről csak két dalt, mert az érzelmeket nekem a zene adja át legjobban. (Palya Bea: Én is voltam, Zorán: Apám hitte)

Emellett az orvosi vizsgálatokra, terhesgondozásra rendületlenül eljártam, pedig rengeteg várakozás, kellemetlenség, apró megaláztatások, félelemkeltés, lekezelés várt még ott rám. Megpróbálok utólag is objektív lenni ezzel kapcsolatban (nem biztos, hogy megy), de szépíteni azért nem fogom. A belső vizsgálatokat többször is visszautasítottam, egyszer megnézték, zárt a méhszáj, nincs koraszülés veszély, innentől minden macerálás felesleges. Az NST (CTG) vizsgálatokat is túl soknak találtam. Amellett, hogy ébresztgették a babát, rázni, löködni kezdték a hasam, hogy megvizsgáljanak valamit, ami számomra egyértelmű volt, mert éreztem minden rezdülését, és mindegyik ultrahangozást utálta, nyugtalan lett, eltakarta az arcocskáját… Mondanom sem kell - tudom, hogy mi nem ott vagyunk - de azokban az országokban, ahol a várandósságot nem betegségként kezelik, a kismamák alig találkoznak orvossal, nővérrel. Én pedig úgy éreztem, hogy szinte már hazajárok. Egy rémálomba, aminek a neve magyar egészségügy, amit a félelem és a megfélemlítés leng körül. Sajnos én így láttam.

A nagy nap

Az úgy volt, hogy már amikor először találkoztunk a segítőimmel, megbeszéltük, hogy október 18-20-ig elutaznak, addig nem szülünk. És kész. :) Meg is beszéltem Borssal, hogy addig nem. És kész. Vette a lapot, mert 21-én indult el. Előző este egy kedves ismerősünknél voltunk vacsorázni, akik nekem új ismerősök, Apjának meg régi, de rég nem látottak, szívének nagyon kedvesek, és kiderült, hogy a negyedik poronty náluk is otthon született. No, nekünk sem kellett több, felkerekedtünk és jól meglátogattuk őket. Szuper este volt, finom vegetáriánus lasagne vacsorával. Ez a részlet azért lesz később fontos, mert amikor hajnalban felébredtem, két héttel a kiírt terminusom előtt, rögtön tudtam, ma lesz a napja. Majd bekapcsolt az agyam, elhessegettem az érzést, azt hittem, a sok zöldség csavarja a hasam. Aztán amikor már negyedszer voltam WC-n reggel (bocsánat az intim részletekért, a szüléshez még ez is hozzá tartozik) bevillantak –ahogy később a nap folyamán többször- a szülés folyamatáról olvasott könyv részletei. A szervezet kiüríti magát, sokszor hányás, hasmenés, gyakori ürítési ingerek jelentkeznek. Oké, gondoltam, azért ez nem biztos még hogy az, de valami furcsa, szokatlan témájú álom képe is felsejlett az éjjelről. A biztonság kedvéért könnyű tápláló müzlis reggelit választottam, hogy ha mégis, legyen erőm egy hosszúnak ígérkező naphoz. No meg egy banánt, mert egy anyuka írta valahol egy korábban olvasott, azt hiszem angol nyelvű születéstörténetben, hogy ő banánt evett és azt jó ízű kihányni, amellett ha bent marad, jó energiaforrás. Hát ez nagyon tetszett, én is biztosra mentem. :)

Pereckutya

Lementünk Pereckutyával sétálni, majd elindultam a 38. heti ultrahang vizsgálatra. Mondtam a páromnak, hogy ha ott akarnak valami miatt tartani, szervezzen mentőakciót. Nem is értem utólag, miért tartottam ettől, de még ezt is leszerveztem előre – szökési terv az Alcatrazból. Kiemelten emlékszem ebből a napból arra az érzésre ahogy a megérzés és az ész vitatkozik bennem: bevillanó képek vs. kétségek, hogy ez biztos-e? Persze hogy nem biztos semmi. De nálam általában a megérzés nyer. :) Meg is kérdeztem az UH-os doktornőt, nem látszik-e, hogy illeszkedne befelé, vagy bármilyen ráutaló magatartás, mert olyan mintha… Megnyugtatott, hogy akkor már nem tudná így befogni a fejet az UH-gal, biztosan jósló fájások. Okézsoké, gondoltam. De ha már itt tartottunk, meginterjúvolt, hogy van-e választott dokim, hol tervezek szülni. Hát az a terv, amit én forgattam a fejemben némi diszkréciót igényelt, így mondtam, hogy nincs fogadott dokim, de itt az Uzsokiban tervezek szülni. Ha bármi nem totál simán alakul valóban ide jöttünk volna, fel is készültem, megkérdeztem, hova kell jönni szülni, melyik bejárat van nyitva hétvégén, teljesen kidolgozott B terv. Na, mondja, akkor menjek is fel az altatóorvossal és XY doktornővel egyeztetni, mert ez császár lesz. Állam a padlón (még jó, hogy van mentőcsapatom, gondoltam). De azért mondom rákéredzkedek, hogy Tessékparancsolni? Én úgy tudom, hogy az én 4kilósomnál nagyobb gyermekek is születtek már meg természetes úton, és én azért megpróbálnám, ha minden jól megy. Jaa, hát nem úgy gondolta ő, csak itt ebben a kórházban az a rutin, hogy a 4kg fölötti magzatoknál a fájást sem engedik megindulni, hanem irány a műtő... Oké, kalap-kabát-jólnevelt viszontlátásra és én már sprinteltem is hazafelé, gyorsan megszülni! Kis túlzással persze. :) Ahogy hazaértem, kijött a nyákdugó. Persze az is történhet elvben még napokkal előtte.

Még kora délutánra meg volt beszélve egy rendes konzultáció a bábákkal, amikor rögzítjük a részleteket, a hogyantovábbot, elhozzuk a szülőszéket, medencét, ha kell, ilyesmik. Felkerekedtünk, Szülőapa most találkozott velük először, eddig csak hírből ismerték egymást. Na, már a kocsiban nagy szuszogások, átlélegzett beszélgetés. Mondták is, hogy látszik, hogy vannak valamiféle kontrakciók, de nyugodjak meg, mikor már komoly lesz a dolog nem fogok ilyen kedélyesen diskurálni. Ajjaj, mondom, mi lesz itt! No, de megbeszéltük amit kell, menjünk haza, várjuk meg, hogy sűrűsödnek, erősödnek-e a kontrakciók, telefonon folyamatosan konzultálunk és amint úgy érzem, azonnal kerekednek és jönnek, egyikőjük úgyis két utcára lakik. Még kajálni akartunk a szép napos időben az egyik kedvenc helyünkön, de aztán én mégis a hazairányt választottam. Összedobott nekem a Kedves egy könnyű salit, amíg én már kezdtem föl le mászkálni a lakásban, mint a mérgezett egér. Mondta, hogy be kell mennie egy kicsit a munkahelyére kenyérre valót keresni, de kértem, hogy siessen haza, mert valami van. Ő még az utolsó pillanatig sem volt biztos benne szerintem, hogy szeretne-e ott lenni, ez olyan asszonyokdolga, de én egyre inkább éreztem, hogy szükségem lesz rá. És olyankor Ő mindig ott van, ezt tudtam. Amíg oda volt, próbáltam lekötni magam. Úgy kezdődött, hogy csak elmosogatok. Majd kisúroltam a kádat. Majd azt vettem észre, hogy már a tükröket pucolom, ami évente kétszer jellemző rám. És közben járkálok, hintázok, kelek-fekszek, Perec odabújik, jólesik, megint odabújik, elküldöm, kántálok, kapaszkodok, ordítok, mint egy állat.  (Palya Bea: Emberállat)

A ház ahol születtem - by Mónika Csapó

Először azt mondogattam csak, hogy Múlj már eeeeel! Aztán a takarításmániáról ismét bevillant a könyv. Ez az aktív vajúdási szakban jellemző fészekrakáááás! Oké, haladunk, telefon, lejelentés: hányperces, hánypercenként. Jöjjünk? Még ne. Nem vágytam rá, hogy a pici lakásban ott malmozzanak sokan körülöttem. Aztán a kántálásból valami féle dalom vagy mantrám is lett, valami olyasmi, hogy hullámozz át rajtam fájdalom, segíts a babámnak a világra jönni – bordásfalba kapaszkodva, kántálva előadva. Betoppant Apa, a leendő. Tátott szájjal nézte, hallgatta egy percig, hogy mit művelek, majd gyöngéden megkérdezte, hogy nincs-e kedvem beülni meleg vízbe, mert úgy néz ki, mintha eléggé fájna. Téééényleg??? (Könyv: rövid goromba mondatok is jellemzik a szülő asszonyt az aktív vajúdás, tágulás szakaszában, mikor másra már nincs energiája) Á, mondom, most nem tudnék ülni… de egy meleg zuhany mégis… az lehet hogy jól esne. És ekkor, ahogy átadtam magam a segítő fájdalomnak és biztonságban éreztem magam, felpörögtek az események. Én a kádban, a bojlerből a meleg víz már kifogyott. Folyik a vér. Magzatvíz még nem folyt el? Nem. Csak a meleg a bojlerből. Pánikolok. Egyik fájás el sem múlik, már jön a másik. Ez soknak tűnik. Sok vér. Telefonos segítség: mennyire sok? Nekem elég soknak tűnik. Apa meg higgadtnak tűnik így kívülről, bár belülről mostmár lefogadnám, megy azért a para. De kérdezgeti: mit tudna segíteni, a szaksegítség is úton már, azt mondják, ez valószínűleg normál tágulási vérzés. Ha mégsem az, iszkolunk befelé a kórházba. Oké, pánik a tetőfokán. „Ki találta ki, hogy otthon szüljünk? Vagy hogy egyáltalán szüljünk?? Nem lehetne még innen visszacsnálniiiii??? Hívd a mentőt! Nem akarok meghalni!!” Megint bevillan a könyv. Sok nő számol be a kitolási szak előtt halálfélelem érzésről. Lelkileg érthető is mondjuk, meghal a nemanya éned és megszületik az anya. De hát ki gondolt akkor erre? Csak bevillant. Lehiggadtam. Telefon, gyertek azonnal, ahogy tudtok, mert mindjárt nyomnom kell. Nem! Most kell! Valami már kilóg. Mi van, ha a köldökzsinór? Nem merek nyomni, két kontrakciót visszatartok, nagyon durva. Elmoromoltam valami imafélét, ha még emlékeztem hogyan kell: Édesjóistenem segíts meg! Betoppan a segítség, rohan, kabát le. Mi az, nem zsinór? Nem, csak a magzatburok. Nyomnom kell! Akkor nyomj! Az ő és Apa nyugalma áthat, egy pillanatra megállt az idő, köszönöm, hogy itt vagytok, deréksimogatás, dejóóó, ha nem fájna ilyen átkozottul, még élvezném is. Felkészültem, hogy a kitolás is biztos jó sokáig el fog tartani. Ám az én kis babókám jobban vágyott már kifelé annál, rohamtempóban pörgött-forgott kifelé. Szívhangot nagyon gyorsan hallgattunk, jó erős. Már most is majd összeesek, leülni nem bírtam, de még térdelni se, állva nyomtam. Csak jöttek visszatarthatatlanul, három nyomás, és hallom: Látszik a feje. Tessék? Nem hiszem el, nem hiszem el, csak ezt hajtogattam. Megérintettem a feje búbját, és zokogtam, tudtam, itt a fény az alagút végén, már csak 1-2 nyomás és a karomban tarthatom. Derékig még a burokban volt, megérkezett Féligburokbanszületett Jócsák Norisz (mert a nevet még ekkorra sem döntöttük el persze), egy pörgőrúgással a világra is jött. Rohamszülés. 12 óra telt el az első jeltől, 3-5 óra volt maximum az aktív vajúdás és kitolás együtt. Ilyen is van, bár ők is rég találkoztak vele. Főleg elsőszülött, ráadásul 4kg-s babánál… A csapat többi része már csak a lepényi szakra ért oda, de eszembe sem jutott neheztelni. Annyira hálás voltam a felkészítésért, és hogy minden úgy történt, ahogy kellett, mindenki ott volt, akinek kellett, és a közti pánik ellenére mindvégig tudtam, hogy biztonságban vagyok. 

Első fotónk

Sosem kívánnék másmilyen szülést. Annyira erősnek éreztem magam és boldognak és izgatottnak. Apa is megfoghatta törölközőbe csavarva amíg kimásztam a kádból, és bent lefeküdtünk. Csak bámultam abba a gyönyörű szempárba, amíg feltérdeltem és megszültem a lepényt. Azt már szinte észre sem vettem. Aztán már csak a mienk volt minden egy ideig. Egy teljes óráig csak bámultunk szerelmesen hárman egymásra. Perecért megjött a bébiszittere, de Jóapja olyan transzban volt az átadáskor, hogy arcokat sem ismert fel. Gyorsan visszamasírozott hozzánk inkább. A segítőink szépen háttérbe húzódva hagytak minket romantikázni. És enni! Ilyen farkas éhséget én még soha nem éreztem!  (És a gyermek feje búbjának frissen sült sajtos pogácsa illata volt, napokig nem tudtam betelni vele. ;) Ekkor következett csak az átható lepényvizsgálat, anyavizsgálat, babavizsgálat, köldökzsinór elvágás, mérickélés, híradás a családnak, nagyvilágnak. 

Hát így szültünk mi. :) Az izgalomtól és a hormonoktól egész éjjel egy percet sem aludtam, csak gyönyörködtem. Aztán beindult a gyermekágy. No arról majd egy következő posztban, gyerekek.”

És akinek volt türelme végigolvasni kis akciófilmbe illő történetünket, álljon itt egy kinyilatkoztatás egy nagy embertől, akit mesteremnek tekintek: Besenyő OSZT István. :)  Legyen szép napotok!

Hídiromány - összekötő - összeköt - Ő

Azaz nem tűntem ám el teljesen, Éva még mindig goes Organic, goes Mami mód, néha goes crazy. ;) De azért ír! :)

Lassan három hónap telt el az utolsó bejegyzés óta, nagyon sok téma forgott körülöttem ez idő alatt. Ebben a szösszenetben szeretném összefoglalni nektek, hogy mi foglalkoztat azóta, miről szeretnék írni, és több kisebb posztban pedig kifejtem majd a részleteket, mert ha most hirtelen elmesélnék mindent, egyiktek sem tudná végigolvasni, nevörending sztori lenne belőle. :) Szóval rövid kedvcsinálók, lessétek a blogot később azon téma mentén, ami titeket is megfog.

Családdá válás

Szülésélmény - Otthonszülés:
szeretném megosztani veletek a szülésünk-születésünk történetét, a  pozitív szülésélményemet. Mert szülni jó, szülni állati(as), mindenek feletti élmény! ;) Főként a saját élményemről szeretnék beszámolni, de kicsit mesélek az otthonszülés mai magyarországi helyzetéről is, meg ahogy én látom a dolgokat, mert ezt is nagyon fontos témának találom.


Anyaság - Gyermekágy - Anya szerep - Szülőség élmény - Szaranyaság: 
egy csoda ez, talpinkópuszilgatás, minden nap valami új, váratlan és gyönyörű. Meg nehéz is. Régen a szorosabban együtt élő közösségekben látták a leányok már korán az asszonytársaktól, mivel jár az anyaság, a feketét, fehéret, szürkét és színesen csillogót is. Most kicsit izoláltabb minden. És van benne magányosság is. Meg frusztráció. Meg mindenki jobban tudja. Ez se legyen tabu, mert abban a pillanatban, mikor ilyesmit élsz meg, élek meg, jó tudni, hogy nem vagyunk vele egyedül. És utána újra jön az, hogy egy csoda ez, talpinkópuszilgatás, minden nap valami új, váratlan és gyönyörű. :)

Hordozott Manó

Kötődő nevelés, válaszkészség:
Azt hiszem, hogy mi ezen az úton járunk, de eléggé a magunk képére formáljuk. Érdekes ez is, mert nem

könnyű megtalálni, hogy mik azok az értékek, elvek, amik a család minden tagja számára kényelmessé, élvezetessé, örömtelivé teszik a mindennapokat. És könnyű félreérteni néha az elveket, tanácsokat, nem meghallani a belső hangodat, hogy hogyan is neveljétek, formáljátok, ismerjétek meg egymást. Kicsit szeretnék írni erről is, hogy mi eddig hogyan csináltuk, mik történtek velünk.

Fizikai változások, (baba)jóga, babaúszás, ringatózás: 
Milyen érzés a testednek szülni, anyává válni? Én hogyan éltem meg fizikailag a szülést, a gyermekágyas időszakot és azóta? Két test, két lélek. Egy kedves ismerősöm kérdezte a szülés előtt pár héttel így érzelgősen: "Na mikor leszel má' kettőbe'? :) Hát kettőbe' vagyunk má' esve, és csak rohan velünk az idő...

Ökomamiság: mosható pelenkázás, takarítás, kaja, kézműveskedéseim:
A mindennapi életmódomban, életmódunkban is sok változás állt be, sok mindenen próbálok tudatosan meg ösztönösen is változtatni, újítani. Tippek, trükkök, tanulmányok a hétköznapokból, háziasszonykodásomból.

A NagyTestvér mindent lát

Érzelmek, kreativitás, kapcsolat, család:
Lehet egy kutyának testvérféltékeny időszaka? Hogyan éli meg Apa a szülést? És az apává válást? És hogyan változik ettől egy szerelmi kapcsolat? Hogyan befolyásolnak mindent a szerepek? Eltávolodás önmagunktól, egymástól, visszatalálás, még közelebb kerülés önmagamhoz, egymáshoz, elfeledett kreativitáshoz, művészi oldalamhoz. Nagyon kiteregetés nélkül kis lelkizés az állandó megújulásról.

Előkészületek a kiköltözésre, kapcsolódások:

Talizmánok

És elmaradhatatlan és számunkra szuperizgi téma a kiköltözésünk! Hamarosan itt a tavasz, és megyüüünk, ugruuunk, repülüüünk! Bár ennek a tavaszias telünk - és várhatóan télies tavaszunk - láttán még nem tudjuk pontosan mikorra tenni az időpontját, de addig is készülődünk, tervezünk, akciózunk a kis 35 nm-es pesti albérletünkben. A tervekről, előkészületekről is regélek majd kicsit. Vértesboglár, jövüüünk!

Na ez lesz. :) Remélem. Csak győzzétek kivárni! Csókjaim! É