Hétköznapi Hősök

Kedves Olvasótábor, 

megkövetlek benneteket a hosszú blogszünetért, visszatértem. Ez egy elég személyes hangvételű blog, ezért is nem röpköd a követők száma a százezrek felé, ám az utóbbi időben nem talált rám az ihlet, nem tudtam jó szívvel és ízzel összeszedni és kitárni a gondolataimat felétek. De most talán mégis, így fogadjátok szeretettel: a hétköznapi hősökről. <- zene :)

A Hősök tere kezdeményezéshez való csatlakozáshoz olyan -számomra meglepő- élmények sorozata vezetett el, amelyeket az elmúlt 3 hónap alatt éltem meg. Nagy fordulatot vett az életem, nem olyat, amilyenre számítottam. De erre végül is lehet számítani, nem? :) Az élet nem mindig úgy tálalja magát, mint ahogy azt Móricka elképzelte.

No, lényeg a lényeg, az elmúlt időszakban több, mondjuk úgy, attrocitás ért, amiket nem igazán tudtam hová tenni. Tegyük hozzá, könnyű célpont vagyok, kutyás, kisgyermekes anyuka, bringázok, hordozok, zöldülök és még sorolhatnám. Ki is lógok sokszor a sorból, olyan halmazok metszetét alkotom a társadalomban, akiket külön-külön is szeretnek kioktatni valamiért random utca emberei, hát még ha halmozottan vagy jelen a halmazokban. Gondoltam én! De aztán rájöttem, hogy ezt bárki elmondhatja magáról. Jobb példa sem kell, mint Eszter bejegyzése. Sehogyse tudod jól csinálni - és ami mögötte van. Szívbe markoló történetek arról, hogy minden ilyen utcai "balhé" mögött, ami kitörölhetetlenül, mégis alig észrevehetőt rombol rajtunk naponta többször, van még ezer szál. Empátia, barátocskám!

Én alapvetően azt az életelvet vallom, hogy Élni és élni hagyni. Gondoltam én! -ismét csak. Ömámítás, barátocskám! Ám amikor elkezdődött ez a furcsa eseménysorozat, rájöttem, hogy én is növesztgetem ám a tüskéimet, rosszakat gondolok járókelőtársaimról. Amikor nem figyelnek és majd' elütnek, még le is ribancozom őket. Hangosan. És indul a lavina, zsörtölődés, beszólás, ítélkezés, negatív örvény. Nehéz persze szuperasszertívnek lenni, amikor a társasházi lakótárs kioszt "3 csomaggal és egy ölbe kéreckedő másfél évessel, plusz kutya a harmadik emeletre" helyzetben, hogy nem a lépcsőházban kéne bőgetni a gyereket. Meg hogy ne pisiljen a kutyám az előkerti tujára. Meg ne épp oda támasszam a biciklimet mert 2 lépést kerülni kell, meg rászólni a kisfiamra a semmiért, sehonnai néni kérem, mert ha már az anyja nem neveli meg... Én ezt mind megértem, ha én ő lennék és zavarna, biztos szóvá tenném. Mert bennünk van. Ez is egy ítélet, de mi jut eszedbe, ha azt mondom: magyar mentalitás? Amikor eldobta egy tini srác a szemetet, utánaszóltam. Mindegy, hogy kutyafasiszta vagy, gyerekfasiszta, biciklifasiszta, vagy szemétfasiszta, lényeg, hogy a frusztrációdat levezethesd a másikon. Magyarázatot kereshetünk - szocializmus a tudatalattiban? tanult tehetetlenség? besúgók és kinekvantöbb? hülyevállalkozó? - kifogás, nyafogás! Hangsúly játék, fordítsuk át! Magyar mentalitásból legyen mAgyar menTALITás. Érzitek a különbséget? :D Ízlelgesd!

Na, ezzel kapcsolatos az én vállalásom: az érzést nem lehet megváltoztatni, hogy néha irritáljuk egymást. A közlekedési csípési sor -kamionos - autós - bringás - gyalogos - galamb - ami az egyik legtöbb frusztrációt teszi például belénk és legtöbb káromkodást hozza ki belőlünk, nem nagyon fog változni. Egymás halmazaiba is belefolyunk lépten-nyomon, metsző metszetek vagyunk és mindig lesznek helyzetek. Tehát azt nem kívánom, hogy világbéke, hirtelen ne érezzen senki sem így. Ilyenért hülyeség imádkozni, érdemesebb hálát adni, és a magad udvarán söpörni. 

Így a magam részéről azt a vállalást teszem, hogy minden nap, amikor én valakit megítélek, vagy ő megítél engem, mindent megteszek hogy pozitívba fordítsam ami történik. Ha csak egy kedves gondolattal, vagy csak annyival, hogy bocsi, vagy egy beszélgetéssel, a másik megszólításával, vagy csak azzal, hogy nem küldöm el az anyjába, vagy egy napi jócselekedettel, hogy felemelem a cekkerét, de a mínuszból pluszt csinálok. Ha van energiám leállok és megmagyarázom, érvelek, ha elszalad, mert nincs érve, vagy vitakultúrája, utánamegyek. Ha nincs energiám -mert esőterv azért mindig kell-, csak arra törekszem, hogy ne alázzam meg a másikat. Talán ez számomra a lényeg. Nem az, hogy én áldozat legyek és mindent lenyeljek, mert az is csak belső fortyogást szül, ami egyszer kitör, és lehet hogy máson csattan. A leszarom tabletta is jó eszköz lehet. De a közöny helyett a törekvésem, a nyújtózkodásom azirányba tartson, hogy a belső békém megtartása mellett a másik ember méltóságán se ejtsek csorbát. Mert neki is van sztorija. Nem hülyébb mint én. Vagy én nem vagyok okosabb. 

Mennyire lepődne meg a tujás bácsi, ha nem a forgatókönyv választ mondtam volna, hogy "nemisamagatujájaezközterületmegamúgyakkorhovapisiljenakutya?!" hanem azt, hogy megértem, hogy sokat dolgozott vele, és nem szeretné hogy kiszáradjon, szép tuja.

Egységélmény. Vivát! Úgylegyen!

#azvagyokamitteszek

Ha más nem segít, mormoljunk Varázsszavakat. :)