Drága 2017,

Kedves 2017,

hálás vagyok neked!

A teljesség igénye nélkül ezekkel a szuper dolgokkal ajándékoztál meg:

az élet itt csupa móka és kacagás

Otthonra leltem Gárdonyban a Diófa utcában: megtanultam metszeni, életem első saját pálinkája elkészült (barack. és jó.), a szomszédaim szuperek, hinta áll a kertben a kisfiamnak, tavasszal virág borít mindent, télen pedig sár, de a madárcsicsergés, lónyerítés, kakaskukorékolás, mekegés, hápogás sem ritka a környéken. A terasz adott pontjáról és a diófánk tetejéről látszik a Velencei-tó ;), víz jön a kútból és ha veri a szél a zsalugátert, tudom, hogy biztonságban lehetünk valahol. Mindig.

A családom még mindig szuper, Anyukám ezévben meghallgathatta az első anyáknapi verseket az unokájától az oviban, segített veteményezni, magaságyást építeni; ahányszor beszélünk elmondja hogy sapka-sál, a gyereknek tejbegríz, és hogy kell csinálni a töltött káposztát.

anyáknapi szelfi

A Tesóm a világ legnagyobb kincse nekem, még telefonban is meg tud úgy nevettetni, hogy fáj a hasam. Ha nem a saját házunkban laknék, akkor az övében, annyira szép otthont teremtettek maguknak, öröm hozzájuk menni, a vendéglátás mindig a legpöpecebb, és Boldi tűzoltószirénát is nyomathatott az idén (imádom a sógoromat. is.)

Az unokatesómék is egy hatalmas szeretetgombóc család, ritkán tudjuk egymást személyesen megbombázni a szeretetgolyókkal, de annál nagyobb olyankor a találat.

ebek sorsa  nálunk

Köszönöm a kisfiamat, a legszuperebb gyerek a világon, lomot csinál, rendet rak, síel, jógázik, lovagol, majd másnap fél a lovaktól. Bárányhimlős is volt idén, és lassan már 1 hónapig van szülinapja (amely szót ő egyébként a tortára használja :)), simogatja a fejem amikor nekem már leragad a szemem, de ő még nem álmos. Hálás vagyok az Apukájáért is, és az ő családjáért, mindig számíthatok rájuk. Ja, és a büdös drága kutyámért, Perecért, aki jóban-rosszban cukiskodik itthon, az irodában, a vonaton, a szomszédoknál…

A barátaimat is köszönöm, akik mióta megismertük egymást, a szívemben élnek és emlékeztetnek arra, hogy ki vagyok. A gyerekkori barátnőim (alias Hernyócsapat <3) mind anyukák lettek veled bezárólag, drága 2017; így megoszthatjuk egymással a megacukiság fotókat, a takonyfolyás, a tesóféltékenység és a néhahülyeférjek sztorikat, a tanácsokat, a babahordozókat, az álmatlanságot, a házépítést, dolgozó anyaságot, a nyűgöket és gyönyörűségeket.

egy jó koktél mindig jó

Szilvivel, a gimis legjobb barátnőmmel töltött minden nap, óra, nála alvás, buli, koktél, lelkizés, pasielemzés emlékeztet arra a gondtalan gondterhes időszakra, ahogy nővé értem, hogy ki voltam, mielőtt anya lettem és szerencsére ezekben a találkozókban is bővelkedtél, drága 2017.

Ahogy a szaunázások Jucinál is felbecsülhetetlenek számomra, minden drága látogatásotok Gárdonyban, kedves barátok! Összelopott ebédpercek, hónapokig egyeztetett babalátogatások, pár percre egy kanbuliba csöppenés, spontán Lindsey Stirling koncert, színház a vértesboglári csajokkal, siófoki szülinapozás, messenger üzenetek, közösségi médián családfotók - amiket mindenki úgy csinál, mintha unna, mégis olyan jó látni a boldog pillanatait azoknak, akik egyszer fontosak voltak nekünk, ha most épp nem is jut sok időnk egymásra.

Az új köreim, amik életben tartanak, újabb és újabb impulzusokkal látnak el, és tartják bennem a hitet, hogy még nem ismertem meg minden jófej embert a világon. :)

vagy egy jó
infuzionált borredukció

A főzősulisok, köszönöm hogy az utamba sodortad a Culinary Institute of Europe-ot, és hogy egy kicsit séfet játszhattam, köszönöm a sikeres vizsgát, a sok munkát, és a sok tanulást magáról a munkáról és erről a világról. És köszi a sok gasztrobolondot, akit megismertem, akikkel kecskevajat lehet készíteni, bográcsolni, pálinkázni a Balaton-felvidéken, disznót vágni Gárdonyban, céklaleves után spontán bulizni és a hedonizmust rendszeresen körbeünnepelni!

Az ÖkoKör, köszönöm, hogy összedobtad ezt a klassz csapatot, 2017! Kis csapat, sok kis tett, lelkesedés, beszélgetés, egymás támogatása. Ha a világon nem is változtatunk, de magunkon igen, és olyan hálót teremtünk egymásnak, akiknek nem csak saját maguk fontosak, hanem a világ is, ami körbevesz minket. Köszi csajok minden találkozót, még ha néha komolytalannak érezhetjük is azt, amit csinálunk, ez csak a kezdet és a lényeg hogy nekünk fontos, amit teszünk!

És a szegedi ÖkoKörös csajokat is köszi, mert bár messzebbről, de még mindig velem vannak, meg tudtam őket látogatni idén is egyszer, vagy a férjeiknek tudok épp szállást adni, amikor erre veti őket a munka.

És a vonatpajtásaim, őket ki nem hagynám! Szinte szürreális, ahogy egy ilyen korban, nemben, foglalkozásban vegyes társaság minden reggel 40 percben megosztja egymással búját-baját-örömét, hogy milyen filmet látott, mit főzött, merre járt, mit csinált a kutyája tegnap. :) Hálás vagyok, hogy még akadt nekem hely a 7.30-as Fehérvár-Budapest járaton épp abban a boxban, és hogy kirántottatok a végtelen olvasás, unatkozás, szundikálás köreiből, hogy megoszthassuk egymással a reggeleinket!

A munkahelyem, kolleganőim és volt kolleganőim. Köszönöm a részmunkaidőt, hogy idén teljes jogú alkalmazott lettem, köszi a munka-magánélet egyensúlyát, a kenyérrevalót, a klassz közeget, néha a megbecsülést. A kollegákat, akikkel lehet szaunaszeánszozni, ütős fesztiválozni, borutcázni, Pötyizni, Gatsby bulizni, Havasi koncertezni, szusizni, szülinapi tortázni, naponta kikészülni és ezt minden nap újrakezdeni. De közben megosztani egymással a munka terhét, a célokat, és az otthoni dolgokat, amennyit épp a munkahelyre is beviszünk.

Köszi életem első véradásának élményét, hogy találtam egy isteni fodrászt, hogy emlékeztettél, milyen egy randevú. Szóval az élet apró örömeit a fönti nagyok mellett. :)

Nem mintha nem lettek volna nehéz pillanatai ennek az évnek is, voltak bőven, de most a hála járja át a szívem (nyáron meg a napfény ;), úgyhogy várlak, 2018!

Ja, és 2017, köszi,az ihletet, hogy újra írtam a blogra.

PS: Továbbra is szeretettel vár Titeket Gárdony és én benne! Ha nem találtad magad semmilyen bújtatott formában sem az írásban, akkor nagy a baj: a) vagy amnéziám van -> vegyél nekem memóriagyógyszert és hozd el, vagy b) egy éve legalább nem találkoztunk -> hívj! Ruf mich an!!! :D

Sivatag

wallpaperscraft.com

Maradva szigorúan
a realitások talaján,
a magok szárba nem szökkennek.
Az érzelmek nem teremnek

minden bokorban. Ám
a feltételek szükségesek,
ha nem is elégségesek
Az ÉLEThez.
víz kell...
Is.
Persze én már értek érzek egyszerre
Mindent. Is.

OÁZ... IS!

tétovaTeveTovaGondolva 

a korábbiakat

amolyan varródanisan

Ez a hely a karaváné,

forrás

Kar a karé, Láb a lábé,

Láb a karé ... KARALÁBÉ!

Suhan a Tétova Teve Tova,

Végtagok s zöldségek

Kusza kórusa.

Suhan a sivatag hajója.

De hova?

Miért nincs a Tuaregeknek Lova?

Menekül-ÉS?

Próbáltam gondolatban visszatérni, és a korábban beígért öko-témákról posztolni, de nagyon nagy hányadát tölti ki a gondolataimnak jelenleg  a szegedi menekült kérdés. És a cselekedeteimnek is. Sőt egyáltalán a menekülés kérdése. 

Igaz, hogy az ökokörünk hivatalos ideje lejárt, de amint perzselő kezdett lenni itt a helyzet és látszott, hogy civilek szerveződnek segíteni, szinte nem is volt kérdés a körünkben, hogy mi is csatlakozunk, és teszünk az ügyért.

Elgondolkodtam, hogy vajon miért volt ez ilyen egyértelmű. Arra jutottam, hogy azért gyűltünk ebbe a csoportba, mert empátiát érzünk sok mindennel: a környezetünkkel, a Földdel, a családunkkal, az emberiséggel, a természettel. 

És hogy mi a különbség az empátia és a szimpátia között? Hallgassuk meg Brené Brownt, szívszorító és tiszta, mint mindig.

Miért összetett ez a menekült kérdés? Empátia szempontból:

-  Bele tudjuk képzelni magunkat a helyükbe? Illegális bevándorlók, csak ez a közös bennük: a mi nézőpontunk. Nekünk sötétebb bőrű, szakadt, büdös (hetek óta úton levő, dzsungelharcot folytató) nyelvünket, de még angolt vagy egyéb európai nyelvet sem beszélő, sokszor írástudatlan népek. Áttarolnak rajtunk, a földjeinken, a városainkon, és miközben sokszor mi is a létbizonytalanság szélén egyensúlyozunk, a médiapropaganda gyűlöletkeltése nem tud nem a fülünkbe csengni. Afganisztánból, Pakisztánból, Szíriából, Nigériából érkeznek. Különböző a vallásuk, a nyelvük, az iskolázottságuk. Vannak köztük, akiknek a vallása miatt mészárolták le a családját, vannak, biztosan, akiknek otthon volt pénzük, biztosan vannak olyanok is, akik nem jó szándékkal jönnek. Átlagban mégis olyanok, mint mi, átlagemberek, csak nem ugyanazok közt a körülmények közt kellett élniük.

És úgy döntöttek, hogy annál bármi jobb. Polgárháborúból, vallási mészárlásból, napi bizonytalanságból, félelemből - De Hova? Ugyanabba? El tudjuk mi ezt képzelni, hogy érdemes minden nélkül útnak indulni, fizetni embercsempészeknek, mindent kockára tenni, csak menni, menni?

Nem ismerjük valamennyire ezt az érzést? Nem vándorol ki több százezer honfitársunk ennek az érzésnek egy pasztell színűbb árnyalatától vezérelve? Mondhatjuk, hogy ők legalább legálisan teszik. De nem tennék meg - és kérdezem - nem tennénk meg mi is, nem mentenénk a családunkat mindenáron, ha arról lenne szó?

Van-e értelme annak amit teszünk, mint segítők, befogadók? Empátia szempontból:

- Ahogy Brené videójában is, nem csak egy szendvicset nyújtunk, odaföntről? 

NEM! Mert ahogy láttam, és ökokörös csoportunk tagjai is megérezték a tegnapi, egynapos részvételünkből, nem az adományok tárgya maga a lényeg. Hanem hogy ezzel a civil összefogással, ahogy a MigSzol FB csoportjában, az önkéntesek közt is minden nap elhangzik ahogy egymást bátorítják: ezek a cselekedetek naponta az emberségünket szimbolizálják. A MÁV szerelvényeken, a gyűlölködő, magyarkodó oldalakon, vagy csak baráti társaságokban elhangzó fröcsögéssel szemben egy békés, alkotó, kezet nyújtó szimbólum, hogy ételhez, vízhez, pelenkához, cipőhöz, fogkeféhez jusson az, akinek nincs. És emberséghez jusson az, akinek sokáig nem jutott. Mert vannak, akik a nagyon is szükséges alap ellátáson túl zenélni, gyermekekkel játszani, információt, jogi tanácsot adni jönnek önkéntesként, fordítani, egy olyan ijesztő helyzetben, amit senki senkinek nem kívánna.

Ez egy jelenség. A migráció. Rendszer szinten, felülről nem sok szándék látszik az emberi szint rendezésére, a segélyszervezetek és az állam kezét is kötik mindenféle, elképzelt vagy valós béklyók. És ki tudja, hogy valóban milyen szálak mozognak egyáltalán, és azoknak kik-mik a mozgatórugói. Globális szinten, Nigéria, Olaszország, maffia kötelékek, szervezett bűnözés... sokszor jobb lenne nem is belegondolni. 

Az összefogó civil önkéntesek úgy nyilatkoznak: "hosszú távra tervezünk, nem tudjuk meddig lesz szükség a munkánkra." Egy cikk például, hogy mit is csinálunk. És mégegy. Videó.

Legjobb a személyes beszámolóját olvasni azoknak az önkénteseknek, akik nem is gondolták például, hogy találkozni fognak ezzel a helyzettel, valóban belemerültek és szép élményeket adott nekik a migránsokkal való találkozás. Ez is mutatja, hogy csak attól félünk, azt gyűlöljük, amit nem ismerünk eléggé. Itt pedig most összefogás van, budapesti csoportokkal, további önkéntesekkel, hétköznapi emberekkel. Aki akar, tud segíteni. Organikusan alakul a segítők munkája, az adományok elhelyezése, és csak remélni merem, hogy nem csak 3 napig tart ez a csoda, amit egy koránt sem csodálatos helyzet szült.

Ehhez csatlakoztunk mi most, kicsit félve, lelkesen, és kíváncsian, megtéve azt, ami tőlünk telik. Lehet a hal kézbeadásáról és halászni tanításról vitatkozni, és hogy minekjönide, meg van-e aranygyűrűje. Ezen a szinten ez nem erről szól. Az emberségről és emberiességről. Az információ hiányról, a mástól való félelemről, a toleranciáról, és bizony a gyűlöletről és el nem fogadásról is.

És hogy hova tart ez a rengeteg ember? Azt sokszor maguk sem tudják, fogalmuk sincs. Valószínűleg a modern kori rabszolgaságba, a prostitúcióba, hogy a "szofisztikált európai ember" helyett, azaz helyettünk végezzen el olyan munkákat éhbérért, amire mi nem vagyunk hajlandók, és közben taposson rajtuk a talpunk, ahogy mindig is volt. És nekik még így is megéri nekivágni.

Legutóbbi Zöldüléseim

- avagy mi változott a saját házam táján az ÖkoKör alatt?

Nos, indítsunk azzal, hogy fél évvel ezelőtt még egyáltalán nem ilyenek voltak az elképzeléseim, hogy merre Goes Eva Organic. A tervekben tanya, kecskék, zöldségtermesztés, off-grid (hálózaton kívüli) életmód szerepelt. Másképp organikus. Most ismét városlakó lettem, bár nem a főváros, nekem már ez is hatalmas fellélegzés. Abból főzzünk tehát, amink van! Hogyan lehet ezt az értékrendet követni ismét társasházban, a harmadikon?

Talán még sikeresebbnek is érzem újratervezésében a projektet, mint annak előtte. Ki tudja miért? A terv volt nagy? Én voltam kicsi? Rossz időzítés? Vagy az univerzum egy szívtelen ribanc? Tényleg nem tudom. Az álmok átalakulása is egy veszteség, egy elgyászolt lehetőség, egy kis fájdalom táptalajnak, amiből új álmok hajtanak.

És íme a sarjak, amelyekkel összefonódva élem a mindennapokat (az ökokör témák mentén fűzöm rendszerbe őket):

1. Házi Gazda(asszony) - háztartási pénzügyek, tervezés:

Boldi alap

- Minden forintocska költést felírok, mire ment el. Sosem voltam egy nagyon rendszeres ember, se igazán a számok barátja, matek tagozat és közgáz egyetem ide vagy oda. Ez hatalmas lépés nekem. Excelben összesítem, költségcsoportokat hoztam létre, monitorozok. Még ilyet!

- Megtakarítok, a neve Boldi alap. Amely egy befőttes üveg, 100 és 200 Ft-osok tengervíz fölötti szintje emelkedik benne. Tudom, lehet ezt komolyabban is csinálni, de nekem most így tetszik! :)

- Rendszeresen selejtezem a cuccainkat, és elcserélem, elajándékozom a számomra nem szükséges dolgokat (Éljen a Suska! ami nem is csak közösségi cserebere, hanem életforma)

- Nagyon figyelek, hogy ne pazaroljunk, főleg élelmiszert de bármi mást se - erről még írok a kajánál

- Nagyjából kialakult takarítási és életvezetési rendem van (még fejleszthető, de működik), köszi Urban Eve! Idő volt, mire bevezettem, amire szükségem volt, többszöri próbálkozás, és még folyamatban (lásd föntebb a nem vagyok túl rendszeres résznél).

2. Élelem

Ez egy fél! doboz

- Feliratkoztam egy Zöldségközösségbe: Évkerék Ökotanya

Ennél jobb dolog már rég nem történt velem. Nem én termelem meg amit megeszünk, de ismerem őket, szívvel-lélekkel készítenek elő, hoznak nekünk mindent. Egyidősek a gyerkőceink, egy a szívünk, lelkünk. És ez van a közösségünk minden tagjával. Leírhatatlan egy átadási nap a Waldorf suli udvarán. És igenis az utolsó levélig felhasználok mindent amit kapunk, mert nincs szívem kidobni. Jó példa a reteklevél pestom (ki tudta, hogy meg lehet enni? senki!), de olyan finom volt! Újra szívesen főzök, - jó, még mindig van, hogy nem úgy sikerül, nehéz levetkőzni a kapkodást számomra, a jelen-nem-létben főzést. De törekszem, és ha sikerül, nagyon szeretek elmerülni a gasztro-művészetben. 

Szóval reggelente zöld smoothie-kat iszom, eleinte egyébként zöld sokkom volt, ennyi salátát csak a kacsák esznek mifelénk, de megoldottam. Most meg már jön a "minden van bőséggel" szezon! :)

- Ja! És boldog húst eszünk. Nem kell felhördülni, valami olyasmik vagyunk, hogy weekday vegetarian, vagyis egy héten csak 1-2 alkalommal eszünk húst. És ez nem direkt jött. De nekem a nagymamámék is így ettek. Nyami főzelékek, levesek! Nyami pörkölt is, de akkor már a Bürge tanya tisztelettel tartott és levágott állataiból. Náluk is voltam még a tavaly nyári Élőfalu találkozón, irtó szimpatikusak, akár én is lehetnék ők. :) Fuck off ipari hús!

- És néha elmegyek a Mars téri piacra, csak nem nagyon ismerem még az árusokat, valahogy nekem kell ez hozzá

-Ha meg végképp izé, akkor azért a Tesco házhoz szállít, felhozza a harmadikra, de ilyenkor nem akarom tudni hogy mit. És szerencsére egyre ritkábban folyamodok oda.

Ez természetesen mind helyi, termelői, nem csak a címkéje az. Tudom, látom, elmehetek, megsimogathatom, kigyomlálhatom. Nem csomagolt, nem reklámozott, nem vegyszerezett, egy családnak biztos megélhetést ad. Ennyi. Megoldható.

Mi főztük ki, köszi Erika!

3. Méregtelenítés

Azt hittem ez a téma nem is érdekel, de az ökokörben ketten is a lányok közül nagy boszorkánykonyhások, méreg(telenítés)keverők. Úgyhogy:

- szappant főztünk együtt

- mosószappant vettem (használt zsiradékból főzöttet), amiből házi mosógélt főzök

- saját fogrém recepttel kísérletezem

- csak ecettel és mosószódával takarítok (ez már eddig is nagyjából így volt)

- gyógyszer is csak végső megoldás, bár tény, hogy a migrénre és a bölcsirandomvírusra nem találtam még kíméletes megoldást...

4-5. Energia és Víz témában van még mit tudatosodnom. Nagyjából követem a számlákat, nem nagyon hagyok standby-on (meg nincs is TV-m, hihi), fűtés-hűtés, amennyire lehet odafigyelve, csapvizet iszom, de a hosszú zuhanyokról és a folyóvízzel mosogatásról nagyon nehezen megy a leszokás pölö. 

Gilisz-tanya

6. Hulladékban nagyon izgi dolgokba vágtam!

- Giliszta komposztom van az erkélyen, így. Totál működik, nem urban legend, nem büdös, szépen gyártják a srácok a jövendőbeli elsuskázandó virágföldet, mert ennyi biozöldség levelekből, hulladékból termelt komposztot ki az ég bír elhasználni??? ;)

- Újra mosható pelusozok, ezt már korábban kikísérleteztem, beszereztem, ha már van, akkor meg használjuk Boldival. Bár csak otthon, a bölcsiben marad az eldobható. Sőt, tudom, hogy ez már extra extrém, de még a mosható egészségügyi betét kipróbálása is a közeli tervek között van. Hát igen, ez már a vég kezdete! :) Így nem 1 tonna, csak fél tonna pelenkaszemetet gyártunk...

- Így kb. egy héten alig bírok egy fél zacsi szemétbe menő szemetet legyártani, elképsztő. ZeroWaste avagy Nullahulladék. Szinte.

- A szelektívet meg elviszik zsákban háztól. Meglátogattuk a hulladékfeldolgozó telepet, baromi jó tanulmányi kirándulás: sokk, undor, csalódás, megkönnyebbülés, rácsodálkozás, minden van benne, majd még írok róla.

- Éééés! A legjobb! Csináltunk egy upcycling workshopot a lányokkal, azaz hulladékból, haszontalanból kreativitással újat, szépet, szeretnivalót alkottunk. Ebbe mind nagyon beleszerettünk, így ennek még biztosan folytatása következik. Fotókat majd a megfelelő posztnál keressetek!

7. Egészség, no stressz

Meditatív borsófejtés

Ezt fejben játszom, na jó, meg testben.

Jógázni nem tudok annyit, nem tudom mi van, de most arra kevés jut. A napi feladatokba próbálom beépíteni a lassulást, belemeditálást, elmélyülést, flowt, ilyeneket. De még sportolni is újra kedvem támadt. Eddig ennyi. Kedv, de az se semmi. :)

4 órában dolgozom, tudom, hogy ehhez eszméletlen nagy szerencse is kell, nem sok az ilyen lehetőség. De mindenkinek ezt kéne. Képzeljétek el, hogy fele munkátokat szépen összecsomagolnátok, és odaadnátok valakinek, akinek meg nincs. Kész! Hiányozna? Világbéke, minden probléma megoldva. Miért nem? Csináljuk már!

Én így örömömet lelem abban amit csinálok, van időm gyerekre, kutyára, családra, házimunkára, néha még alvásra is. No mindegy, csak úgy mondom.

Meg kifestőztünk a csajokkal, nem tudom, ismeritek-e a felnőtteknek készült kifestőkönyveket, lehet hogy gagyinak hangzik, de nagyon felszabadító program. Már a munkahelyen is szerveződik valami ilyen. :)

8. Közlekedés: Bringa, bringa, bringa! Szeged, Szeged, Szeged!

Olyan, mint Hollandia, mindenki bringázik, csinosan, slamposan, szabályosan, szabálytalanul, éjjel, nappal, gyerekkel, kutyával! Úgy sajnálom, hogy nem fotóztam le nektek, de egy csöves-hippi fazonnak van egy virágokkal és zászlókkal szinte Harley Davidsonra turbózott bicaja a városban, na az mindent elmond! :) Fogalmam sincs mivel hova lehet tömegközlekedni, mindenhova bringázok, viszem Boldit, vagy alkalomadtán hatalmas adag zöldségeket a gyerekülésben.

Hát ilyen az élet, szeláví!

Így visszaolvasva kicsit hencegős extrém hippis itt-ott a dolog, de egyrészt nagyon büszke vagyok minderre, másrészt tényleg azért írom le, hogy lássátok ilyen is van. Ilyen UFÓ is él a Földön! :) A fene tudja, hogy mennyi marad meg belőle és meddig, mert ezek is "csak" szokások. A legtöbbjére az utóbbi pár hónapban szoktam rá, és van ami,már szokás egy ideje, eléggé elmélyült. Mindig változunk, és néha még jó szokásokat is levetkőzünk. De ami fontos, értékes számodra, arra sosem késő rászokni, sosem késő változtatni, sosem késő megélni. Pötty.

ÖkoKör

Avagy ahogy a résztvevőink hozzátartozói közül páran hívtak minket - az ÖkörKör. ;)

Valamilyen szempontból tényleg ökrök vagyunk, húzzuk az igát, plusz erőfeszítést teszünk - egy kicsit nem is csak a saját érdekünkben. Vagy kívülről biztos így nézhet ki.

Ez lett belőle: a Vihánc kör

Belülről csak azt tudom elmesélni nektek az előző 3 hónapról, hogy:

- egy teljesen új városba költöztem, ahol 2 embert ismertem

- vettem egy mély levegőt, legyőztem a parámat, plakátokat nyomtattam és fészbúk kampányoltam, hogy jelentkezőket toborozzak idegen emberekből

- találtam egy klassz helyszínt, ahol heti egyszer össze tudunk gyűlni (nem is rosszat: Kapca Szeged, ami az InStyle szerint benne van a top10-ben, amit Szegeden meg kell látogatni - szerintem is...)

- egy ici-pici kezdő lökést adtam a csoport csoporttá válásához

- hátradőltem és élveztem a csodát! :)

"Finom ételek"

Mi is az ökokör? A Tudatos Vásárlók Egyesülete indította el ezt a programot. A honlapról idézek (érdemes végiglapozni):

"Könnyed és sikeres életmódzöldítés közösségben: jó hangulat, tapasztalatcsere, finom ételek, közös programok, kreatívkodás és sok-sok megtakarított energia, víz és hulladék."

Magam sem mondhattam volna szebben. Ez mind megtörtént velünk, és még több. Elvégeztem egy párnapos képzést, hogy csoportvezető lehessek, azóta is hálás vagyok magamnak (meg a TVE-nek). Néhány facilitálási eszközt kaptunk és magáról a programról a tájékoztatást, vagy inkább iránymutatást, alapelveket. 

Az egész attól működik, hogy kis közösségben hasonlóan gondolkodók együtt gondolkodunk és -ami még fontosabb- cselekszünk! Hétről hétre vállalásokat tettünk, hogy milyen apró projektekkel teszünk az életünk megváltoztatásáért. Nagyon hamar kialakult, hogy 8-10-ünk közül kinek melyik terület az igaz szerelme, ami valódi lelkesedéssel tölti el, tájékozódtunk és egymást is tájékoztattuk, megvitattunk mindenféle, életben fontos ügyeket. Biztattuk egymást, ha nehézségbe ütköztünk, megünnepeltük a legkisebb sikereket is. Eredményeket értünk el. Íme a számok, mert amit nem mérünk meg, az ugye nincs is!

Nehéz szavakba önteni, hogy mi minden történt a csoporttagokkal, mert annyira egyértelmű és jókedvűen önműködő, szemmel látható a változás mindannyiunkban, hogy analízissel csak elrontja az ember.

De azért kicsit bemutatom a csoportunkat:

A lyányok angyalok! - színkavalkád

Gyakorló háziasszonyok vagyunk, valamiért főleg a lányokat mozgatja meg a "hogyan legyen zöldebb, élhetőbb háztartásod" téma, nem is értem... :) Bár más ökokörökből szól a fáma fiú résztvevőkről is... lehet hogy igaz a legenda, 2-t már élőben is láttam közülük a képzésen!

Van köztünk orvos, anyuka, nyugdíjas, tudományos kutató, született aktivista, mosolyalbum, örök túlélő,  gyermekre áhítozó, kutyás, életművész, lakberendező, szappanfőző, tanyán élő, csicsóka termesztő, öko-lobbista, balkonkertész, zöldség doboz vásárló, Suska csere-bere kör tag, hulladék-újrahasznosító... egy színkavalkád. Némelyik jelző már ökokör előtt is voltunk, némelyik pedig közben lettünk.

A találkozásaink során 8 témát dolgoztunk fel, ezekről szeretnék külön posztokban beszámolni nektek, mert mindegyik megér egy misét! 

1. Háztartási pénzügyek, tervezés 2. Egészséges Élelem 3. Méregtelenítés, vegyszermentesítés 4. Energia 5. Víz 6. Hulladék 7. Egészség, stresszmentesítés 8. Közlekedés

Számomra a legfontosabb tanulság, hogy megéri tenni, együtt lenni, változás ügynöknek menni.

Tegnap volt a záró piknikünk, ami nem zárt le semmit. Szerencsére! Bepróbálkoztam a lányoknál, hogy mi lenne ha kéthetente találkoznánk (titkolt vágyam hogy szűk kis szabadidőmben jógázni is el tudjak járni :), de azt mondták: kizárt! Találkozzunk minden héten! Így kénytelen leszek még szabadidőt gyártatni magamnak a kis manókkal. Tűkön ülve várom, hogy hogyan váltjuk valóra további terveinket, miket alkotunk még, kik csatlakoznak hozzánk, milyen változások katalizátorai lehetünk!

a (nem)Záró Piknik 

Hát kell ennél több? Köszönök Nektek Mindent!

Ha van lehetőségetek, ökokörözzetek!

Gyúrunk vazze!

De olyan izmokra ám, amiről tényleg nem gondoltad, hogy létezik. És most nem a lapocka alatti mittudoménmi a latinnevére gondolok, ami csakis a pilatestől mozdul meg, meg nem is a titokzatos és sejtelmes gátizmokra. Nem mintha ezeknek a megmozgatása nem lenne fontos, csináljátok csak az összehúzogatós gyakorlatokat! ;) De erről már írtam. :)

Amire mostanában jöttem rá, hogy szintén lehet gyúrni, az az akaraterő és az érzelmi intelligencia (EQ). Vannak dolgok, amikre könnyelműen azt mondjuk, én ilyen típus vagyok, inkább hajlékony, mint erős. Például. Inkább racionális, mint intuitív. Pedig az intuícióra is lehet gyúrni. Olyanok, mint az izom. 

Nem mintha a filantropikum.com a leghitelesebb és legtudományosabb online folyóirat lenne, amivel valaha találkoztam, de ez a cikk az akaraterő fejlesztő gyakorlatokról elég jó. Csak úgy empirikusan mondom, amit kiemelnék az valóban a kis lépésekben haladás. A nagy változások, meg a sok egyszerre úgysem marad meg tartósan, erről majd írok még az ökokör résztvevői és vezetési tapasztalatok posztban is. A változtató izmok hamar elfáradnak. De így épülünk fel, fizikailag és lelkileg is: túlzott használat után lemerülünk, kell a feltöltődés. Fokozatos terhelés alatt pedig erősödnek az izmok, nő a pálma.

Ki a fene gondolná, hogy olyan apróságok, mint hogy odafigyelsz a tartásodra, költségvetést vezetsz vagy a másik kezeddel mosod a fogad, megállod, hogy ne káromkodj, bármiben is sikeresebbé tesznek? Ahogy elolvastam a cikket, meg is lepődtem, hogy ezeket a kis változtatásokat, innen-onnan, más forrásokból és ötletekből vezérelve én már gyakorlom, elvégeztem (van amit többször is, mert ugye a hatás nem mindig tartós, de a törekvés fontos! :).

És valóban, mára már kutatások igazolják, hogy főként nem az IQ, hanem az EQ az, ami a sikeresség, a változásokhoz való alkalmazkodás kulcsa. Az érzelmi intelligencia pedig a két agyfélteke összeköttetéseinek számától (is) függ. Ezt pedig javíthatjuk, ha keresztbe hadonászunk a testünk előtt, minden nap más útvonalon megyünk, hogy frissen tartsuk elménket, vagy a másik kezünkkel kanalazzuk a joghurtot. Nem kell mindent analizálni, kanapéra feküdni, és ilyen vicces gyakorlatokkal is tehetünk a személyiségünk fejlődéséért. Ezt tudni nekem iszonyú felüdülés! Nektek nem? :)
Persze, önreflexió nélkül nem megy. De nagyokat kell koppannom az önismeret kapcsán néha. Azt gondoltam, mivel szuperérzékeny vagyok (ez tény, vitának helye nincs! :), biztos magas az EQ-m. Mint kiderült számomra, az alacsony EQ-jú ember nem csak nehezen ismeri fel az érzelmeit (vagy mások érzelmeit), hanem könnyen összeomlik stresszhelyzetben, félénk, makacs, féltékeny, beteges is lehet (mármint testi egészségi állapota), illetve viselkedése nyomokban agressziót, az önkontroll hiányát! tartalmazhat. Nem mondom meg, mik jellemzőek rám ebből a sorból, szerencsére nem mind, de azért akad. A magas EQ-jú ember pedig pozitívan bánik a stresszhelyzetekkel, nyomás alatt is tudja rendszerezni a gondolatait, és felvállalja a kihívásokat, nem futamodik meg. Ilyet is tudok néha, de jó lenne a repertoárt ebbe az irányba bővíteni. Visszacsatolva az előző posthoz, úgy érzem a Hősök tere kihívásom ezt is szolgálja.

Zárszóként pedig: az egyik legjobb érzelmi intelligencia fejlesztő gyakorlat például a mesemondás, mesehallgatás. Storytelling. Amennyi belefér. Meséljetek! Veletek mi van?

Hétköznapi Hősök

Kedves Olvasótábor, 

megkövetlek benneteket a hosszú blogszünetért, visszatértem. Ez egy elég személyes hangvételű blog, ezért is nem röpköd a követők száma a százezrek felé, ám az utóbbi időben nem talált rám az ihlet, nem tudtam jó szívvel és ízzel összeszedni és kitárni a gondolataimat felétek. De most talán mégis, így fogadjátok szeretettel: a hétköznapi hősökről. <- zene :)

A Hősök tere kezdeményezéshez való csatlakozáshoz olyan -számomra meglepő- élmények sorozata vezetett el, amelyeket az elmúlt 3 hónap alatt éltem meg. Nagy fordulatot vett az életem, nem olyat, amilyenre számítottam. De erre végül is lehet számítani, nem? :) Az élet nem mindig úgy tálalja magát, mint ahogy azt Móricka elképzelte.

No, lényeg a lényeg, az elmúlt időszakban több, mondjuk úgy, attrocitás ért, amiket nem igazán tudtam hová tenni. Tegyük hozzá, könnyű célpont vagyok, kutyás, kisgyermekes anyuka, bringázok, hordozok, zöldülök és még sorolhatnám. Ki is lógok sokszor a sorból, olyan halmazok metszetét alkotom a társadalomban, akiket külön-külön is szeretnek kioktatni valamiért random utca emberei, hát még ha halmozottan vagy jelen a halmazokban. Gondoltam én! De aztán rájöttem, hogy ezt bárki elmondhatja magáról. Jobb példa sem kell, mint Eszter bejegyzése. Sehogyse tudod jól csinálni - és ami mögötte van. Szívbe markoló történetek arról, hogy minden ilyen utcai "balhé" mögött, ami kitörölhetetlenül, mégis alig észrevehetőt rombol rajtunk naponta többször, van még ezer szál. Empátia, barátocskám!

Én alapvetően azt az életelvet vallom, hogy Élni és élni hagyni. Gondoltam én! -ismét csak. Ömámítás, barátocskám! Ám amikor elkezdődött ez a furcsa eseménysorozat, rájöttem, hogy én is növesztgetem ám a tüskéimet, rosszakat gondolok járókelőtársaimról. Amikor nem figyelnek és majd' elütnek, még le is ribancozom őket. Hangosan. És indul a lavina, zsörtölődés, beszólás, ítélkezés, negatív örvény. Nehéz persze szuperasszertívnek lenni, amikor a társasházi lakótárs kioszt "3 csomaggal és egy ölbe kéreckedő másfél évessel, plusz kutya a harmadik emeletre" helyzetben, hogy nem a lépcsőházban kéne bőgetni a gyereket. Meg hogy ne pisiljen a kutyám az előkerti tujára. Meg ne épp oda támasszam a biciklimet mert 2 lépést kerülni kell, meg rászólni a kisfiamra a semmiért, sehonnai néni kérem, mert ha már az anyja nem neveli meg... Én ezt mind megértem, ha én ő lennék és zavarna, biztos szóvá tenném. Mert bennünk van. Ez is egy ítélet, de mi jut eszedbe, ha azt mondom: magyar mentalitás? Amikor eldobta egy tini srác a szemetet, utánaszóltam. Mindegy, hogy kutyafasiszta vagy, gyerekfasiszta, biciklifasiszta, vagy szemétfasiszta, lényeg, hogy a frusztrációdat levezethesd a másikon. Magyarázatot kereshetünk - szocializmus a tudatalattiban? tanult tehetetlenség? besúgók és kinekvantöbb? hülyevállalkozó? - kifogás, nyafogás! Hangsúly játék, fordítsuk át! Magyar mentalitásból legyen mAgyar menTALITás. Érzitek a különbséget? :D Ízlelgesd!

Na, ezzel kapcsolatos az én vállalásom: az érzést nem lehet megváltoztatni, hogy néha irritáljuk egymást. A közlekedési csípési sor -kamionos - autós - bringás - gyalogos - galamb - ami az egyik legtöbb frusztrációt teszi például belénk és legtöbb káromkodást hozza ki belőlünk, nem nagyon fog változni. Egymás halmazaiba is belefolyunk lépten-nyomon, metsző metszetek vagyunk és mindig lesznek helyzetek. Tehát azt nem kívánom, hogy világbéke, hirtelen ne érezzen senki sem így. Ilyenért hülyeség imádkozni, érdemesebb hálát adni, és a magad udvarán söpörni. 

Így a magam részéről azt a vállalást teszem, hogy minden nap, amikor én valakit megítélek, vagy ő megítél engem, mindent megteszek hogy pozitívba fordítsam ami történik. Ha csak egy kedves gondolattal, vagy csak annyival, hogy bocsi, vagy egy beszélgetéssel, a másik megszólításával, vagy csak azzal, hogy nem küldöm el az anyjába, vagy egy napi jócselekedettel, hogy felemelem a cekkerét, de a mínuszból pluszt csinálok. Ha van energiám leállok és megmagyarázom, érvelek, ha elszalad, mert nincs érve, vagy vitakultúrája, utánamegyek. Ha nincs energiám -mert esőterv azért mindig kell-, csak arra törekszem, hogy ne alázzam meg a másikat. Talán ez számomra a lényeg. Nem az, hogy én áldozat legyek és mindent lenyeljek, mert az is csak belső fortyogást szül, ami egyszer kitör, és lehet hogy máson csattan. A leszarom tabletta is jó eszköz lehet. De a közöny helyett a törekvésem, a nyújtózkodásom azirányba tartson, hogy a belső békém megtartása mellett a másik ember méltóságán se ejtsek csorbát. Mert neki is van sztorija. Nem hülyébb mint én. Vagy én nem vagyok okosabb. 

Mennyire lepődne meg a tujás bácsi, ha nem a forgatókönyv választ mondtam volna, hogy "nemisamagatujájaezközterületmegamúgyakkorhovapisiljenakutya?!" hanem azt, hogy megértem, hogy sokat dolgozott vele, és nem szeretné hogy kiszáradjon, szép tuja.

Egységélmény. Vivát! Úgylegyen!

#azvagyokamitteszek

Ha más nem segít, mormoljunk Varázsszavakat. :)

Időkapszulák

Az ünnepvárással és az év vége közeledtével újra feléledt bennem az ihlet az írás után, majd fél év

blogszünet elteltével. Sziasztok! :)

A hajnali agymenésem az időutazás körül forgott, na ezt képzeljétek el! Nem ilyen elméleti kvantumfizikai, Nagy Bumm Elmélet szinten, hanem az ember saját kis idővonalán belül.

A Hangya csillagköd

Ti készítettetek már valaha magatoknak időkapszulát? Persze minden fotóalbum, eltett gyerekfogacska vagy köldökcsonk, szerelmeslevél, régi bedobozolt elfeledett cucchalom, barátokkal, osztálytársakkal évtizedekre elásott kis doboz (tamagocsival, Pez cukortartóval és társaival tele), vagy egy válogatáskazetta, elmentett mp3 lista, vagy korszakalkotó Steve Jobs relikvia is lehet az. 

Én például - nem is tudom, hogy jutott ilyen eszembe akkor :) - 1999-ben, nyolcadikos koromban írtam a 2019-es önmagamnak egy levelet, hogy hogyan képzelem el az életemet 20 év múlva. Lepecsételtem gyertyaviasszal, és Anyukám őrzi otthon azóta is, nehogy a kíváncsiságtól elragadva idő előtt kibontsam. Még 4 év! Ha eszembe jut majd megőrülök, már most izgulok! 

Persze pár dologra emlékszem még, pl. hogy jól menő közgazdász szerettem volna lenni, bár azt sem tudtam mit jelent. 2 gyerkőcöt, családi házat, mindenféle földi jót. Vagy újságíró szerettem volna lenni, ami ha ezt a kis blogomat tekintjük, éppenséggel mondhatnánk azt is, hogy meg is valósult. 

Nem tudom, ismeritek-e a Being Erica, Erica világa című sorozatot. Olyanoknak, mint én, akit mindennek és mindenkinek a lelki világa érdekel igazán, valódi ínyencség. Erica, a főszereplő, egy nagyon izgi terápiában vesz részt: a pszichomókusa segítségével utazik az időben, és szuperhétköznapi de nem mindennapi életének döntési pontjain kipróbálja, mi történt volna ha valamilyen más utat választ. Nagyon tanulságos önismereti folyamaton megy át évadokon keresztül. Amikor úgy érzem, összecsapnak a fejem fölött a hullámok, erre az idézetre szeretek gondolni (bár kicsit "támad a fészbukon egy erdős háttér előtt" idézet, de nem baj"): "Nem rossz életed van, csak rossz napod." Az epizódokon át is arra a következtetésre juthatunk -vagy én legalábbis arra jutok, mikor azt hiszem, rosszul döntöttem valamiben - hogy ezt ebben a pillanatban egyáltalán nem tudhatom. Hogy nagyon sokszor annyira elmerülünk egy helyzetben, hogy mégsem a jelenben élünk, hanem csakis a múlt vagy a jövő bűvölete tartja hatalmában a sorsunkat.  A szürke vagy éppen a sötét helyeinkről pedig általában nem szívesen teszünk el magunknak kapszulát. 

De nagyon érdekes végiggondolni, hogy milyen az, amilyenek igazán vagyunk? Amikor valóban árad belőlünk a fény? Vagy amikor csak árnyéka vagyunk önmagunknak. Mik azok az élethelyzetek, amelyekbe újra és újra belelépünk, mintha csak kígyózó folyóként kerülgetnének bennünket. Van valami, amit az eddigi életünkből valóban megbántunk? Ha újracsinálhatnánk, hogyan tennénk, változna valami? Vagy elvesznénk a szingularitásban, mint Schrödinger macskája? Ennek a gondolatmenetnek az értelmetlenségét tökéletesen leírja ez a cikk, szigorúan tudományos érdeklődésűek számára. 

Nagyon várom a magyar Lámpagyújtogatók c. filmet, amit 2015-re ígérnek a készítők. Mit mutatna be magáról az emberiség egy idegen intelligencia számára, milyen kapszulát küldenénk? Mi az a dolog, ami pislákol bennünk, elkülönít a körülöttünk lévő dolgoktól, ami miatt mondjuk Keanu Reeves úgy kéne döntsön, hogy nem tapossa el kis bolygónkat, vagy inkább az emberiség vírusát mint egy kis férget. 

Mostanában kezdem értékelni a várakozást, a szimbolikát, a rítusokat, a küzdést valamiért, a felkészülést. Az Advent, az ünnepvárás pont erről szól. Jöhet a böjt, a 4 vasárnap, a hit, remény, öröm, szeretet. Időtetrisz alternatív adventi naptára.  Ajándékkészítés, 5 tibeti rítus felélesztése, kenyérsütési kísérletek, Boldi első igazi Mikulás bulija. Ilyen terveim vannak. :)

A héten még elültettünk pár tő szőlőt a farmon, többek között. Az jutott eszembe róla, hogy ha

minden jól megy lugas lesz belőle a nyári konyha fölött. Úgy szeretném kikutatni néha előre, hogy milyen lesz az életem, az életünk. Mint régen a karácsonyi ajándékokat. Mit rejt egy földdarab, egy ember az életemben, egy elültetett fa, egy elindított folyamat. Minden csak lehetőség, a kérdés az, hogy tudok-e vele élni. Ezt kilövöm most időkapszulában. Jó várakozást mindenkinek! 

Ui.: Ha komolyabb időkapszula projektbe fogtok, ne felejtsétek el értesíteni a Nemzetközi Időkapszula Egyesületet! :)

A Túlélés Törvényei

Idézem is a Wikipédiát: :) "A túlélés törvényei (eredeti címe Born Survivor: Bear Grylls, az USA-ban: Man vs. Wild, Európában: Ultimate Survival) egy televíziós sorozat. A műsorvezető Bear Grylls megmutatja, hogyan lehet túlélni a legszélsőségesebb körülményeket, egypár technikával és némi leleményességgel. A műsorvezető sok undorító és gyomorforgató állatot, növényt és rovart megeszik, hogy életben maradjon. Bear Grylls is folyamatosan tanul a kalandjaiból és ezzel rengeteg tapasztalatot szerez. Bear pár epizódban még az ott lakó emberektől is segítséget kér és tanul tőlük.

A stáb az életveszélyes helyzetekben kisegíti."

A farm ahol élünk

Hát most ez az életem, Gyerekek! ;) Na jó, a gyomorforgató rész annyira nem. De a többi! Teljesen! Vitatott műsor ez Grillázs Mackóval, sokan azt mondják, "Nem nagy kunszt, kameratrükk az egész, peeersze, kikapcsolják a kamerát és előkapják a wellington bélszínt a tatyóból!" És ha ez igaz, még akkor sem kis teljesítmény, amit lenyom sokszor. :)

- avagy a dzsungel ahol harcolunk

Mi is egy hónapja már a vadonban élünk. Hihetetlen a kaland, az érzés tényleg olyan, mintha napról napra élnél, minden olyan éles, színes, domború, homorú, hangosabb, szagosabb, életszerűbb. Az eltompult érzékelésemet minden oldalról támadja a természet, csak megölelni akar, de néha én megölninek érzem. :)

Van az a pillanat

Lódarazsak támadnak és szúrós bokrok, és derékfájás, és sírós gyermekek, a nap még fel sem kelt és máris lenyugszik, csak pár óra használható, amikor nincs kánikula, szinte hihetetlen, hogy alig várod hogy csillapodjon a hőség és dolgozhass végre, Talicskázz innen oda, ágat nyess, áss, növényekkel beszélgess, bűzös leveket locsolj, hangyák útját kövesd. De este vacsora és fektetés után a hűvös levegő ölelésében a raklap verandán a csillagok alatt a tücskök csak nekem ciripelnek, a vadak nekem neszeznek és egy pillanatra semmi sem félelmetes.

Első termés

Jó, talán túlzás a napról napra élés, de valóban, sokkal inkább a jelenben. Az igen, az már valami! Ebben a hónapban volt, hogy üres volt a hűtő, nem azért mert nem tudnánk dugig feltölteni, de pl. még nem tudtunk elég áramot termelni, hogy ne rohadjon meg benne minden. Így csak annyink volt, amire szükségünk volt, kreatívan és jóízüen főztünk és boldogabban ettük, mintha 7fogásos terüljasztal lett volna egy 5csillagos szállodában. Azt hiszem, ha nem kényszerítjük magunkat, hogy egyszerűbben éljünk -hát vagy kényszerít majd valami-, de nagyon nehéz azt a döntést meghozni, ami mindennek és mindenkinek jobb. Mert ez is túlélési ösztön, a könnyebb utat választani, felhalmozni, mindent és mindenkit lenyomni. De akkor hogyan maradtak életben a buddhisták, igaz? ;) Sokszor raktározunk, mint a hörcsög, tömjük a két pofánkat, és dobáljuk ki belőle ami ránk rohad... Az ideköltözésünkkel is, bármennyire próbáltunk szelektálni, egy teljes hónapig olyanok voltunk (meg még vagyunk is), mint egy vándorcirkusz, állandósult kirakodóvásár, mert nehéz a cucctól szabadulni. Most meg minden reggel megfogjuk az ásónkat és elindul minden maci a málnásba, vagy valami bokrosba dolgát végezni. Olyan valóságos! :)

És ha ez még nem lenne elég, túl kell élni a hivatalnokokat is. Hiába vagyunk értelmiségi gyüttment parasztok, attól még nem tudunk jobban megbirkózni a bürokratákkal. Pedig azt gondolná az ember, hogy ha már éltél ezen különös állatfaj közelében, és volt lehetőséged megfigyelni, a bőrödön tapasztalni viselkedésüket, nem veszel el, mint gorillák a ködben. De mégis, bakramek! Földhivatali eljárások és illetékek, és szabályzatok, és prédikált EU direktívák és állítólagos családi gazdaságot és öko-gazdálkodást támogató pályázatok, irányelvek... Amelyek inkább csak álcázott gáncsok, amik csak a nagy halakat nem akasztják meg. De hagyjuk is, nézzünk a jövőbe, előre a túlélésért!

Tanulj meg táncolni az esőben :)

Már látom magam, hogy milyen szikár, napszítta, fürge kis vénasszony leszek, akik görnyedve mosogat, és gyúr és lapátol be a kemencébe, ki a kemencéből, hozza az unokáknak a gyógynövény főzeteit mindenre, és őzek lábát gyógyítgatja, mert még egy darazsat sincs szíve lecsapni. Öreg Néne. ;) 

Persze napról napra nő itt a komfortunk, szinte hihetetlen, hogy egy hónap alatt mit meg bírtunk csinálni, még úgy is, hogy a Kedves legalább heti háromszor a városban gürcöl, hogy legyen devla szivattyúra meg szivattyút helyettesítő szivattyúra, bütyköl, ás és mókol, javít, hegeszt, szerkeszt, flexel. De reméljük, a kényelmi fokozat növekedésével meg tudunk őrizni valamit ezekből a fantasztikusan lassú, hatékonytalan és élvezetés  napokból is. És nem csak az emlékét! :)

Megszállt a természet

Én meg pl. kaszálok! Na ezt képzeljétek el! Hát jó, ha nagyapám látna, ő nem biztos, hogy ezt mondaná rá, sajnálom, hogy nem tudott megtanítani, amíg még volt rá mód, de azért megkértem, hogy vezesse a kezem, ha már youtube-ról tanulom. Legalább a génjeimben bizsergesse meg azt, ami segíthet ráérezni. És nem rossz azért, második, harmadik alkalomra már hajlik a széna, dőlnek a rendek. A rendetlenek.

A munka nemesít. És a legnagyobb feszültségben is enged egy kis összekacsintást, mikor izzadtan, portól piszkos arccal lopva a másikra nézel és látod, hogy akárhogy majd meg döglik, mégis valamit élvez abban, amit csinál, elszántan teper, igazi túlélő.

Haverok

Az anyaságról meg, mint mindennapos túlélő üzemmódról, fő-fő másodállásról már nem is regélek, az idő rohan, a csemete cseperedik, totál nomád, anti-fertőtlen környezetben igazi kis napszítta huncut, mindent megeszik, azt is amit főzünk, meg azt is, amit talál, és Pereccel kezdenek a legnagyobb haverok lenni.

Hát ez folyik az ultimate survivorok kamerái mögött, a werkfilm pereg, megállítani nem lehet. Maximum néha visszatekerni és elgondolkozni, úristen, tényleg igaz? A tekercs-csere előtti epizódban is én szerepeltem? Lehetetlen! Eme remek egyveleg legyen veletek, Gyerekek, legyen remek hetetek!  Vad Fruttik is legyenek veletek! Mekkkkk!!! ;)

Aprócska baby-baby blues

Köszi a zenét, Magdi ;)

Hát ez nekem új fogalom ez a "baby blues", pedig már túl vagyok rajta. De magyarra fordítva úgy, hogy gyermekágyi depresszió azért kicsit túlzásnak érezném. Persze lehet, hogy már csak azért mert visszamenőleg megszépült. Meg ilyesmi csak másnak szokott lenni, nem?

Sokan mondják, hogy a gyermekneveléshez, mint a focihoz mindenki ért (a számtalan stadion országában ez jó hasonlat, nem? :). És mindenki jobban ért a máséhoz. Szerinted te Szaranya vagy? A gyerekeseket (és a kutyásokat) lépten-nyomon állítják meg az utcán jószándékú hozzászólók, mert a gyerekeket (és a kiskutyákat, amikor nem a mi pázsitunkra kakkantanak) mindenki szereti. És szép kék a szemük, reszkessenek a lányok, cuki a pofijuk, aztán meg jobban be kéne őket takarni, vagy épp annyira nem, meg vajon kapnak-e levegőt a hordozókendőben. Mondjuk én van hogy élvezem, volt már hogy nagyon jót beszélgettem a hetesbuszon egyetemi professzor úrral, de azért jól megkritizálta a maifiatalokat, hogy 30 után szülnek és max csak kettőt.

A kismamák gyakran bulvárolvasásra is vetemednek, mint néha én is, Peller Mariann cikke nagyon megfogott gyermekágy témában. Plusz úgy is éreztem, hogy valóban, nekem erről előre senki nem szólt... De ezen nem nagyon volt időm gondolkodni. Csak amikor már éreztem, hogy megosztanám valakivel ezt az érzést, akkor balgán a közösségi oldalon megosztottam ezt a cikket, gondolván hátha senki nem veszi észre de azért hátha valaki észreveszi... amire az lett egy reakció, hogy ne akarjak már elijeszteni senkit a gyermekvállalástól, így is fogy a magyar... Tudom, hogy ezt sem rossz szándékkal írták, mert nem olyan az illető, de közben meg annyira furcsa is a magyar, hogy panaszkodik, negatív, de még a pozitivizmusával is lehúz, vagy tagad valamit, konkrétan azt, hogy van egy csomó nehéz élethelyzet, de beszélni azért mégse beszéljünk róla, mert az már panaszkodás, az meg már milyen már.

És hát jönnek a babalátogatók, már pár nappal a szülés után mindenki halálosan izgatott, hogy mikor jöhetünk már?! Te meg még ágyban vagy, komoly logisztikát igényel, hogy a zuhanyzóig eljuss a gátsebeddel meg az aranyereddel, nem bírsz felállni egy pohár vízért. Ha van szerencséd, van segítséged is, de ugráltatni sem jó érzés mindenkit állandóan. Meg ha elég szerencsétlen vagy, van segítséged is, aki tehetetlenül nézi, hogyan nem indul be a szoptatás és a szívére veszi a hormongorombaságaidat... Én konkrétan alig vártam, hogy annyira megerősödjek, hogy 20 percre le tudjam vinni a kutyát sétálni (minimum 2 hét). És az első csajos este amikor Apa vigyáz rá teljesen egyedül (nálunk kb. 3 hónap). A buszon úgy vigyorogtam mint a tejbetök, egy srác konkrétan azt hitte, flörtölök vele. Ééééén?! Hihihi! Vagy mikor Apa kel föl hozzá egy éjjel és végig alszol. Hát minden másra ott a MasterCard!
És az is felüdülés volt, mikor már késznek éreztem magunkat a vendégek fogadására, mert a készülődés is változatosságot hozott a mindennapokba. Meg felnőttekkel beszélgetni, juhéjj!

Bármilyen segítőkész is Apa, és mindent megtesz, ez egy nagyon magányos üzem. Vannak dolgok, amiket megfogadsz, hogy te nem fogsz csinálni, pl. Apát Apának hívni, elhagyni magad, vagy bébit felkapkodni, vagy vele aludni, vagy épp nélküle aludni, kinek mi. És nem leszel anyuka-sznob, mert te is tudod milyen, mégis minősíted magadban néha a másik anyukát, mert annyira szeretnéd érezni, hogy jól csinálsz valamit, jobban mint más, mert soha semmiben nem vagy biztos. Hát igen. És hiába születik háborítatlanul egy baba - mert előtte persze otthonszülős sznob is vagy - gondolod, ha már ilyen tökéletes jött ki belőled ilyen tökéletesen, akkor a továbbiakban is biztos minden így lesz. Mindenki mondja, hogy milyen áldott jó, kiegyensúlyozott boldog ez a kisbaba, mikor egyedül maradtok (persze nem mindig, de azért...) ő lesz a sátán fattya, és néha már eljutsz oda, hogy kidobnád az ablakon, aztán magadtól is megijedsz, hogy milyen gondolataid vannak. Vagy összepakolnál és elmennél, mert akkor oldja meg a másik, ha már ilyen közönyös tud lenni, vagy bárki más rajtam kívül. Meg meghallod a szádból a bekódolt üzeneteket, az ösztönösen elutasított mégis oly sokszor hallottakat, pedig tudod, hogy nem tágul az a tüdő, a kisbabák nem hisztiznek, csak igényeik vannak, max. te nem érted. Ami még frusztrálóbb.

Egy kicsit hosszabb cikk arról, hogy tudományos kutatások szerint mit tehetünk azért, hogy boldogabbak legyünk. Testmozgás, Alvás, Közel lakni a munkahelyhez, Családdal, barátokkal töltött idő, Szabadban, természetben töltött idő, Önkéntesség, Mások segítése, Mosolygás, Utazást tervezni, Meditálni, Hálát adni, Megöregedni. ;) Na ebből a fele rögtön kiszalad alólad a gyermekágy alatt, úgy mint mozgás, kimozdulás, alvás és a többire nagyon gondolni sincs időd. Csak öregszel. ;)

De hogy ne csak a panasz áradjon ugye, íme néhány trükk ami nekem nagyon segített. Nem lesznek bonyolultak. :)

 - Séta, kint, zöld, emberekkel beszélgetni. Hiába a harmadikra kell gyalogolni le s föl, megéri. Nem könnyű, főleg aki a pörgésből későn szakad át a kismamaságba. Én még úgy is állandóan haszontalannak éreztem magam, hogy már az önkéntes évem alatt is szabadabb volt a beosztásom mint sokaknak.

 - Más anyukákkal találkoztam, babás jóga, baba-mama klub. Az első kör mindig a hány hónapos, hány kiló stb. Ezt plántálja a védőnő, a gyerekorvos, a gyermekeink nekik számok, senki nem kérdi hogy mitől mosolygott először, milyen zene tetszik neki. De mindig találni hasonszőrűeket, akiktől még a tippek sem tűnnek beleokoskodásnak.

 - Meg rájöttem, hogy ezt a kis drágát nem kell nevelni. Hát az már mindent tud! Csak vele kell lenni. Meg néha nélküle. Valahogy úgy egyensúlyozni, hogy nekem is jó legyen, ne csússzak az önfeláldozás mártíri mocsarába belefele. És fel tudjak nézni rá és meglássam azt a bölcs öreg lelket (ezt is egy utcai járókelő jegyezte meg), aki a szeméből rám tekint.

 - Elfogadtam, hogy anya vagyok. Hogy most ez a dolgom, hogy ha nincs kedvem, erőm, akkor nem áll minden glédában. Vagy kínait eszünk.  Vagy hajnal 4-kor megy le a kutya. Vagy egész délután szopizunk. Ez van.

 - Azt is elfogadtam, hogy a baráti társaságban az elsők között vagyunk családosok. Nem könnyű, vágynék is bulizni, meg nem is. Annak sem könnyebb, aki már szeretne de a párja hallani sem akar még házasságról, gyerekről de még kutyáról sem. Vagy aki próbálkozik de nem jön össze, vagy hirtelen szinglivé válik pedig nem szeretne, vagy azt hiszi sosem fogja megtalálni akivel lehetne család, mert már 1000 éve nem jön, inkább a munka 24/7...

 - Nem kell mindent egyedül megoldanom. A páromé is ez a buli, még ha esetlennek is érzi magát, hadd próbálkozzon. Egyébként meglepően ügyesen megoldanak a fiúk mindent és ha nem mondom meg, hogyan kéne, még élvezik is. Meg más is bármikor segíthet. Nem könnyű kérni egyébként.

 - Visszaolvastam a blogom. Meglepődtem, milyen jófej vagyok. Vagy voltam? Ugyanaz az ember vagyok még vajon? Sokszor nem tudom. Lehet.

És amivel én bizonyosan tudom, hogy senkit nem riasztottam el a gyermekvállalástól ezzel, az az, hogy tudjátok jól, hogy még vagy hetet tervezünk fogadni ebből a fajta kis martalócból, vagy amilyen és ahány érkezni szeretne hozzánk. Beszéljünk még róla. Tabuk nélkül.