Köszi a zenét, Magdi ;)
Hát ez nekem új fogalom ez a "baby blues", pedig már túl vagyok rajta. De magyarra fordítva úgy, hogy gyermekágyi depresszió azért kicsit túlzásnak érezném. Persze lehet, hogy már csak azért mert visszamenőleg megszépült. Meg ilyesmi csak másnak szokott lenni, nem?
Sokan mondják, hogy a gyermekneveléshez, mint a focihoz mindenki ért (a számtalan stadion országában ez jó hasonlat, nem? :). És mindenki jobban ért a máséhoz. Szerinted te Szaranya vagy? A gyerekeseket (és a kutyásokat) lépten-nyomon állítják meg az utcán jószándékú hozzászólók, mert a gyerekeket (és a kiskutyákat, amikor nem a mi pázsitunkra kakkantanak) mindenki szereti. És szép kék a szemük, reszkessenek a lányok, cuki a pofijuk, aztán meg jobban be kéne őket takarni, vagy épp annyira nem, meg vajon kapnak-e levegőt a hordozókendőben. Mondjuk én van hogy élvezem, volt már hogy nagyon jót beszélgettem a hetesbuszon egyetemi professzor úrral, de azért jól megkritizálta a maifiatalokat, hogy 30 után szülnek és max csak kettőt.
Hát ez nekem új fogalom ez a "baby blues", pedig már túl vagyok rajta. De magyarra fordítva úgy, hogy gyermekágyi depresszió azért kicsit túlzásnak érezném. Persze lehet, hogy már csak azért mert visszamenőleg megszépült. Meg ilyesmi csak másnak szokott lenni, nem?
Sokan mondják, hogy a gyermekneveléshez, mint a focihoz mindenki ért (a számtalan stadion országában ez jó hasonlat, nem? :). És mindenki jobban ért a máséhoz. Szerinted te Szaranya vagy? A gyerekeseket (és a kutyásokat) lépten-nyomon állítják meg az utcán jószándékú hozzászólók, mert a gyerekeket (és a kiskutyákat, amikor nem a mi pázsitunkra kakkantanak) mindenki szereti. És szép kék a szemük, reszkessenek a lányok, cuki a pofijuk, aztán meg jobban be kéne őket takarni, vagy épp annyira nem, meg vajon kapnak-e levegőt a hordozókendőben. Mondjuk én van hogy élvezem, volt már hogy nagyon jót beszélgettem a hetesbuszon egyetemi professzor úrral, de azért jól megkritizálta a maifiatalokat, hogy 30 után szülnek és max csak kettőt.
A kismamák gyakran bulvárolvasásra is vetemednek, mint néha én is, Peller Mariann cikke nagyon megfogott gyermekágy témában. Plusz úgy is éreztem, hogy valóban, nekem erről előre senki nem szólt... De ezen nem nagyon volt időm gondolkodni. Csak amikor már éreztem, hogy megosztanám valakivel ezt az érzést, akkor balgán a közösségi oldalon megosztottam ezt a cikket, gondolván hátha senki nem veszi észre de azért hátha valaki észreveszi... amire az lett egy reakció, hogy ne akarjak már elijeszteni senkit a gyermekvállalástól, így is fogy a magyar... Tudom, hogy ezt sem rossz szándékkal írták, mert nem olyan az illető, de közben meg annyira furcsa is a magyar, hogy panaszkodik, negatív, de még a pozitivizmusával is lehúz, vagy tagad valamit, konkrétan azt, hogy van egy csomó nehéz élethelyzet, de beszélni azért mégse beszéljünk róla, mert az már panaszkodás, az meg már milyen már.
És hát jönnek a babalátogatók, már pár nappal a szülés után mindenki halálosan izgatott, hogy mikor jöhetünk már?! Te meg még ágyban vagy, komoly logisztikát igényel, hogy a zuhanyzóig eljuss a gátsebeddel meg az aranyereddel, nem bírsz felállni egy pohár vízért. Ha van szerencséd, van segítséged is, de ugráltatni sem jó érzés mindenkit állandóan. Meg ha elég szerencsétlen vagy, van segítséged is, aki tehetetlenül nézi, hogyan nem indul be a szoptatás és a szívére veszi a hormongorombaságaidat... Én konkrétan alig vártam, hogy annyira megerősödjek, hogy 20 percre le tudjam vinni a kutyát sétálni (minimum 2 hét). És az első csajos este amikor Apa vigyáz rá teljesen egyedül (nálunk kb. 3 hónap). A buszon úgy vigyorogtam mint a tejbetök, egy srác konkrétan azt hitte, flörtölök vele. Ééééén?! Hihihi! Vagy mikor Apa kel föl hozzá egy éjjel és végig alszol. Hát minden másra ott a MasterCard!
És az is felüdülés volt, mikor már késznek éreztem magunkat a vendégek fogadására, mert a készülődés is változatosságot hozott a mindennapokba. Meg felnőttekkel beszélgetni, juhéjj!
Bármilyen segítőkész is Apa, és mindent megtesz, ez egy nagyon magányos üzem. Vannak dolgok, amiket megfogadsz, hogy te nem fogsz csinálni, pl. Apát Apának hívni, elhagyni magad, vagy bébit felkapkodni, vagy vele aludni, vagy épp nélküle aludni, kinek mi. És nem leszel anyuka-sznob, mert te is tudod milyen, mégis minősíted magadban néha a másik anyukát, mert annyira szeretnéd érezni, hogy jól csinálsz valamit, jobban mint más, mert soha semmiben nem vagy biztos. Hát igen. És hiába születik háborítatlanul egy baba - mert előtte persze otthonszülős sznob is vagy - gondolod, ha már ilyen tökéletes jött ki belőled ilyen tökéletesen, akkor a továbbiakban is biztos minden így lesz. Mindenki mondja, hogy milyen áldott jó, kiegyensúlyozott boldog ez a kisbaba, mikor egyedül maradtok (persze nem mindig, de azért...) ő lesz a sátán fattya, és néha már eljutsz oda, hogy kidobnád az ablakon, aztán magadtól is megijedsz, hogy milyen gondolataid vannak. Vagy összepakolnál és elmennél, mert akkor oldja meg a másik, ha már ilyen közönyös tud lenni, vagy bárki más rajtam kívül. Meg meghallod a szádból a bekódolt üzeneteket, az ösztönösen elutasított mégis oly sokszor hallottakat, pedig tudod, hogy nem tágul az a tüdő, a kisbabák nem hisztiznek, csak igényeik vannak, max. te nem érted. Ami még frusztrálóbb.
És hát jönnek a babalátogatók, már pár nappal a szülés után mindenki halálosan izgatott, hogy mikor jöhetünk már?! Te meg még ágyban vagy, komoly logisztikát igényel, hogy a zuhanyzóig eljuss a gátsebeddel meg az aranyereddel, nem bírsz felállni egy pohár vízért. Ha van szerencséd, van segítséged is, de ugráltatni sem jó érzés mindenkit állandóan. Meg ha elég szerencsétlen vagy, van segítséged is, aki tehetetlenül nézi, hogyan nem indul be a szoptatás és a szívére veszi a hormongorombaságaidat... Én konkrétan alig vártam, hogy annyira megerősödjek, hogy 20 percre le tudjam vinni a kutyát sétálni (minimum 2 hét). És az első csajos este amikor Apa vigyáz rá teljesen egyedül (nálunk kb. 3 hónap). A buszon úgy vigyorogtam mint a tejbetök, egy srác konkrétan azt hitte, flörtölök vele. Ééééén?! Hihihi! Vagy mikor Apa kel föl hozzá egy éjjel és végig alszol. Hát minden másra ott a MasterCard!
És az is felüdülés volt, mikor már késznek éreztem magunkat a vendégek fogadására, mert a készülődés is változatosságot hozott a mindennapokba. Meg felnőttekkel beszélgetni, juhéjj!
Bármilyen segítőkész is Apa, és mindent megtesz, ez egy nagyon magányos üzem. Vannak dolgok, amiket megfogadsz, hogy te nem fogsz csinálni, pl. Apát Apának hívni, elhagyni magad, vagy bébit felkapkodni, vagy vele aludni, vagy épp nélküle aludni, kinek mi. És nem leszel anyuka-sznob, mert te is tudod milyen, mégis minősíted magadban néha a másik anyukát, mert annyira szeretnéd érezni, hogy jól csinálsz valamit, jobban mint más, mert soha semmiben nem vagy biztos. Hát igen. És hiába születik háborítatlanul egy baba - mert előtte persze otthonszülős sznob is vagy - gondolod, ha már ilyen tökéletes jött ki belőled ilyen tökéletesen, akkor a továbbiakban is biztos minden így lesz. Mindenki mondja, hogy milyen áldott jó, kiegyensúlyozott boldog ez a kisbaba, mikor egyedül maradtok (persze nem mindig, de azért...) ő lesz a sátán fattya, és néha már eljutsz oda, hogy kidobnád az ablakon, aztán magadtól is megijedsz, hogy milyen gondolataid vannak. Vagy összepakolnál és elmennél, mert akkor oldja meg a másik, ha már ilyen közönyös tud lenni, vagy bárki más rajtam kívül. Meg meghallod a szádból a bekódolt üzeneteket, az ösztönösen elutasított mégis oly sokszor hallottakat, pedig tudod, hogy nem tágul az a tüdő, a kisbabák nem hisztiznek, csak igényeik vannak, max. te nem érted. Ami még frusztrálóbb.
Egy kicsit hosszabb cikk arról, hogy tudományos kutatások szerint mit tehetünk azért, hogy boldogabbak legyünk. Testmozgás, Alvás, Közel lakni a munkahelyhez, Családdal, barátokkal töltött idő, Szabadban, természetben töltött idő, Önkéntesség, Mások segítése, Mosolygás, Utazást tervezni, Meditálni, Hálát adni, Megöregedni. ;) Na ebből a fele rögtön kiszalad alólad a gyermekágy alatt, úgy mint mozgás, kimozdulás, alvás és a többire nagyon gondolni sincs időd. Csak öregszel. ;)
De hogy ne csak a panasz áradjon ugye, íme néhány trükk ami nekem nagyon segített. Nem lesznek bonyolultak. :)
- Séta, kint, zöld, emberekkel beszélgetni. Hiába a harmadikra kell gyalogolni le s föl, megéri. Nem könnyű, főleg aki a pörgésből későn szakad át a kismamaságba. Én még úgy is állandóan haszontalannak éreztem magam, hogy már az önkéntes évem alatt is szabadabb volt a beosztásom mint sokaknak.
- Más anyukákkal találkoztam, babás jóga, baba-mama klub. Az első kör mindig a hány hónapos, hány kiló stb. Ezt plántálja a védőnő, a gyerekorvos, a gyermekeink nekik számok, senki nem kérdi hogy mitől mosolygott először, milyen zene tetszik neki. De mindig találni hasonszőrűeket, akiktől még a tippek sem tűnnek beleokoskodásnak.
- Meg rájöttem, hogy ezt a kis drágát nem kell nevelni. Hát az már mindent tud! Csak vele kell lenni. Meg néha nélküle. Valahogy úgy egyensúlyozni, hogy nekem is jó legyen, ne csússzak az önfeláldozás mártíri mocsarába belefele. És fel tudjak nézni rá és meglássam azt a bölcs öreg lelket (ezt is egy utcai járókelő jegyezte meg), aki a szeméből rám tekint.
- Elfogadtam, hogy anya vagyok. Hogy most ez a dolgom, hogy ha nincs kedvem, erőm, akkor nem áll minden glédában. Vagy kínait eszünk. Vagy hajnal 4-kor megy le a kutya. Vagy egész délután szopizunk. Ez van.
- Azt is elfogadtam, hogy a baráti társaságban az elsők között vagyunk családosok. Nem könnyű, vágynék is bulizni, meg nem is. Annak sem könnyebb, aki már szeretne de a párja hallani sem akar még házasságról, gyerekről de még kutyáról sem. Vagy aki próbálkozik de nem jön össze, vagy hirtelen szinglivé válik pedig nem szeretne, vagy azt hiszi sosem fogja megtalálni akivel lehetne család, mert már 1000 éve nem jön, inkább a munka 24/7...
- Nem kell mindent egyedül megoldanom. A páromé is ez a buli, még ha esetlennek is érzi magát, hadd próbálkozzon. Egyébként meglepően ügyesen megoldanak a fiúk mindent és ha nem mondom meg, hogyan kéne, még élvezik is. Meg más is bármikor segíthet. Nem könnyű kérni egyébként.
- Visszaolvastam a blogom. Meglepődtem, milyen jófej vagyok. Vagy voltam? Ugyanaz az ember vagyok még vajon? Sokszor nem tudom. Lehet.
És amivel én bizonyosan tudom, hogy senkit nem riasztottam el a gyermekvállalástól ezzel, az az, hogy tudjátok jól, hogy még vagy hetet tervezünk fogadni ebből a fajta kis martalócból, vagy amilyen és ahány érkezni szeretne hozzánk. Beszéljünk még róla. Tabuk nélkül.
De hogy ne csak a panasz áradjon ugye, íme néhány trükk ami nekem nagyon segített. Nem lesznek bonyolultak. :)
- Séta, kint, zöld, emberekkel beszélgetni. Hiába a harmadikra kell gyalogolni le s föl, megéri. Nem könnyű, főleg aki a pörgésből későn szakad át a kismamaságba. Én még úgy is állandóan haszontalannak éreztem magam, hogy már az önkéntes évem alatt is szabadabb volt a beosztásom mint sokaknak.
- Más anyukákkal találkoztam, babás jóga, baba-mama klub. Az első kör mindig a hány hónapos, hány kiló stb. Ezt plántálja a védőnő, a gyerekorvos, a gyermekeink nekik számok, senki nem kérdi hogy mitől mosolygott először, milyen zene tetszik neki. De mindig találni hasonszőrűeket, akiktől még a tippek sem tűnnek beleokoskodásnak.
- Meg rájöttem, hogy ezt a kis drágát nem kell nevelni. Hát az már mindent tud! Csak vele kell lenni. Meg néha nélküle. Valahogy úgy egyensúlyozni, hogy nekem is jó legyen, ne csússzak az önfeláldozás mártíri mocsarába belefele. És fel tudjak nézni rá és meglássam azt a bölcs öreg lelket (ezt is egy utcai járókelő jegyezte meg), aki a szeméből rám tekint.
- Elfogadtam, hogy anya vagyok. Hogy most ez a dolgom, hogy ha nincs kedvem, erőm, akkor nem áll minden glédában. Vagy kínait eszünk. Vagy hajnal 4-kor megy le a kutya. Vagy egész délután szopizunk. Ez van.
- Azt is elfogadtam, hogy a baráti társaságban az elsők között vagyunk családosok. Nem könnyű, vágynék is bulizni, meg nem is. Annak sem könnyebb, aki már szeretne de a párja hallani sem akar még házasságról, gyerekről de még kutyáról sem. Vagy aki próbálkozik de nem jön össze, vagy hirtelen szinglivé válik pedig nem szeretne, vagy azt hiszi sosem fogja megtalálni akivel lehetne család, mert már 1000 éve nem jön, inkább a munka 24/7...
- Nem kell mindent egyedül megoldanom. A páromé is ez a buli, még ha esetlennek is érzi magát, hadd próbálkozzon. Egyébként meglepően ügyesen megoldanak a fiúk mindent és ha nem mondom meg, hogyan kéne, még élvezik is. Meg más is bármikor segíthet. Nem könnyű kérni egyébként.
- Visszaolvastam a blogom. Meglepődtem, milyen jófej vagyok. Vagy voltam? Ugyanaz az ember vagyok még vajon? Sokszor nem tudom. Lehet.
És amivel én bizonyosan tudom, hogy senkit nem riasztottam el a gyermekvállalástól ezzel, az az, hogy tudjátok jól, hogy még vagy hetet tervezünk fogadni ebből a fajta kis martalócból, vagy amilyen és ahány érkezni szeretne hozzánk. Beszéljünk még róla. Tabuk nélkül.
