A képzelet szüleménye

Ebben a világban az alábbi iromány a képzeletem szüleménye. Egy messzi-messzi galaxisban, ahol egyensúly van és szeretet és a világ rendszerei a világot és annak minden résztvevőjét szolgálják, még igaz is lehetne. 

Egy sokkal hosszabb írással készültem nektek először Boldi és a családunk születéséről, a szülésélményemről , mert számomra a felkészüléshez hozzá tartozott még sok apró részlet, amit szívesen megosztottam volna. Ez, amit olvasni fogtok egy rövidebb, diszkrét verzió. 

„Időről időre lepereg előttem az a nap. 2013. október 21. Mikor ezek a részletek fényesebbek, színesebbek, mikor azok. Van, amire egész élesen emlékszem - van, amire szinte egyáltalán, majd átalakul a kép és más részletek domborodnak ki. Még több mint 5 hónap elteltével is élő élmény, és ez így lesz szerintem 65 év távlatából is. 

Lelki felkészülés

Miből lesz a Boldibogár

A várandósság alatt elmeséltettem Anyukámmal az én születésemet, többször is, sőt a párom Anyukájával is az övét. Én Jóanyám még előtte megevett egy kiló! cseresznyét, mindenáron azt szerette volna, hogy még én is kapjak belőle. Vihar volt, front és beindult a szülés pár nappal hamarabb. Mentek gyalog a kórházig Apával, még nem volt meg a kis Dacia autónk, a sógyártól vissza akart fordulni, de Apa nem engedte. 

Nála is mindig újabb részletek merültek föl a történetben, és nagyon élveztem hallgatni. Rákérdeztem persze a véres valóságra, milyen pl. a gátmetszés (ezt szerencsére nem kellett megtapasztalnom), fájni fog-e, mihez hasonlít az a fájdalom... De ezekről úgy beszélt, mint valami mellékesről. Azért engem foglalkoztatott. A kismamajógán kérdezgettem a csajokat, akik nem az elsőre készültek, meg a könyveket is forgattam. Mindent tudni akartam, amit csak lehet, meg hát próbáltam elképzelni, hogyan lesz. Mondjuk nem nagyon ment. És nem is olyan volt, mint bárki más meséje, olyan meg végképp nem, mint a mozifilmekben vagy szülős videókon. És utólag a fizikai események valóban csak részletkérdésnek tűnnek, azok is. Több ember, érkező és fogadók testi-lelki-szellemi egysége ez.

Szóval én így kezdtem készülni lélekben. Illetve hát volt nulladik lépés is (mármint a gyerekcsináláson túl ;), amivel nyitott lettem lelkileg az anyaságra, a kiteljesedésre. Már különböző önismereti kalandjaim, zarándoklataim során készültem én, csak még nem tudtam, hogy erre.

A kórházi vizsgálataim kálváriájáról már írtam egy korábbi epizódban.

Nem csak emiatt döntöttem az otthonszülés mellett, de nem akartam kórházba menni, ha nem muszáj. Nem voltam bigott gerillaszülő, de utána olvastam, kérdeztem amennyire csak tudtam, mi lenne jó a babának és nekem. És éreztem, hogy így szeretném. 

(Két nagyon jó cikk (egy 2010-es és egy 2013-as orvosok tollából az otthon szülésről, arról, hogy ez azért nem egy veszélyes üzem és bizony sok tényező befolyásolja a szülés-születés mai helyzetét.

És még egy pár kapcsolódó forrás a hazai és nemzetközi szinten is folyó párbeszédről, mert hogy itt sem valakinek van igaza, hanem ez egy organikus, élő dolog: Király Ágnes cikke ÉS Videó egy világméretű kampányról a párbeszéd beindítására, amelyet az egyetértők támogathatnak is)

Tudom, hogy erről még mindig nagy a vita, és félelem lengi körbe. Számomra hihetetlen volt, hogy akár anyuka társak, akár egészségügyi dolgozók milyen rutinból mondják, mikor megtudják, hogy Boldi otthon született, hogy hát igen-igen, csak hát ez veszélyes, bármi történhet, komplikáció, kockázatok, felelőtlenség… Csak így darálják, anélkül, hogy rám néznének, vagy bármit kérdeznének. Mint egy beprogramozott felvétel. Találkoztam persze őszinte vagy viszonylag őszinte érdeklődéssel is, és ritkán cinkos pillantásokkal. Pedig a lényeg az lenne, hogy ne kelljen magam cinkostársnak érezni, mert minden ember, asszony más, minden szülés más, az enyém pedig ilyen volt. Háborítatlan és csodálatos. Ha nem otthon szerettem volna szülni, hanem orvost, szülésznőt választok, akkor is szerettem volna biztonságban érezni magam velük, bizalommal lenni, hogy az érdekeinket szem előtt tartják és ismerik a szülés női misztériumát, a természetes lefolyását, akkor avatkoznak be, amikor ez valóban szükséges és időben felismerik, ha mégis kórházba kell mennünk. Energiát szánnak ránk, arra hogy megismerjenek minket. Nekem ennyi volt fontos. Nem teljesen helyt álló az a „duma” sem, hogy régen is megszülettek a gyerekek, mindegyik otthon, bábával vagy épp anélkül, mert más most a világ. Sokkal több bennünk a félelem és eltávolodtunk állati, és néha emberi lényegünktől is. De megéri néha visszatalálni.

A felkészülés során beszélgettünk táplálkozásról, szokásainkról, fiziológiáról, milyen a szülés lefolyása, kétségeimről. És a lelki háttérről, korábbi megrázkódtatásról, szerettek elveszítéséről, érzelmi gátakról. Erről csak két dalt, mert az érzelmeket nekem a zene adja át legjobban. (Palya Bea: Én is voltam, Zorán: Apám hitte)

Emellett az orvosi vizsgálatokra, terhesgondozásra rendületlenül eljártam, pedig rengeteg várakozás, kellemetlenség, apró megaláztatások, félelemkeltés, lekezelés várt még ott rám. Megpróbálok utólag is objektív lenni ezzel kapcsolatban (nem biztos, hogy megy), de szépíteni azért nem fogom. A belső vizsgálatokat többször is visszautasítottam, egyszer megnézték, zárt a méhszáj, nincs koraszülés veszély, innentől minden macerálás felesleges. Az NST (CTG) vizsgálatokat is túl soknak találtam. Amellett, hogy ébresztgették a babát, rázni, löködni kezdték a hasam, hogy megvizsgáljanak valamit, ami számomra egyértelmű volt, mert éreztem minden rezdülését, és mindegyik ultrahangozást utálta, nyugtalan lett, eltakarta az arcocskáját… Mondanom sem kell - tudom, hogy mi nem ott vagyunk - de azokban az országokban, ahol a várandósságot nem betegségként kezelik, a kismamák alig találkoznak orvossal, nővérrel. Én pedig úgy éreztem, hogy szinte már hazajárok. Egy rémálomba, aminek a neve magyar egészségügy, amit a félelem és a megfélemlítés leng körül. Sajnos én így láttam.

A nagy nap

Az úgy volt, hogy már amikor először találkoztunk a segítőimmel, megbeszéltük, hogy október 18-20-ig elutaznak, addig nem szülünk. És kész. :) Meg is beszéltem Borssal, hogy addig nem. És kész. Vette a lapot, mert 21-én indult el. Előző este egy kedves ismerősünknél voltunk vacsorázni, akik nekem új ismerősök, Apjának meg régi, de rég nem látottak, szívének nagyon kedvesek, és kiderült, hogy a negyedik poronty náluk is otthon született. No, nekünk sem kellett több, felkerekedtünk és jól meglátogattuk őket. Szuper este volt, finom vegetáriánus lasagne vacsorával. Ez a részlet azért lesz később fontos, mert amikor hajnalban felébredtem, két héttel a kiírt terminusom előtt, rögtön tudtam, ma lesz a napja. Majd bekapcsolt az agyam, elhessegettem az érzést, azt hittem, a sok zöldség csavarja a hasam. Aztán amikor már negyedszer voltam WC-n reggel (bocsánat az intim részletekért, a szüléshez még ez is hozzá tartozik) bevillantak –ahogy később a nap folyamán többször- a szülés folyamatáról olvasott könyv részletei. A szervezet kiüríti magát, sokszor hányás, hasmenés, gyakori ürítési ingerek jelentkeznek. Oké, gondoltam, azért ez nem biztos még hogy az, de valami furcsa, szokatlan témájú álom képe is felsejlett az éjjelről. A biztonság kedvéért könnyű tápláló müzlis reggelit választottam, hogy ha mégis, legyen erőm egy hosszúnak ígérkező naphoz. No meg egy banánt, mert egy anyuka írta valahol egy korábban olvasott, azt hiszem angol nyelvű születéstörténetben, hogy ő banánt evett és azt jó ízű kihányni, amellett ha bent marad, jó energiaforrás. Hát ez nagyon tetszett, én is biztosra mentem. :)

Pereckutya

Lementünk Pereckutyával sétálni, majd elindultam a 38. heti ultrahang vizsgálatra. Mondtam a páromnak, hogy ha ott akarnak valami miatt tartani, szervezzen mentőakciót. Nem is értem utólag, miért tartottam ettől, de még ezt is leszerveztem előre – szökési terv az Alcatrazból. Kiemelten emlékszem ebből a napból arra az érzésre ahogy a megérzés és az ész vitatkozik bennem: bevillanó képek vs. kétségek, hogy ez biztos-e? Persze hogy nem biztos semmi. De nálam általában a megérzés nyer. :) Meg is kérdeztem az UH-os doktornőt, nem látszik-e, hogy illeszkedne befelé, vagy bármilyen ráutaló magatartás, mert olyan mintha… Megnyugtatott, hogy akkor már nem tudná így befogni a fejet az UH-gal, biztosan jósló fájások. Okézsoké, gondoltam. De ha már itt tartottunk, meginterjúvolt, hogy van-e választott dokim, hol tervezek szülni. Hát az a terv, amit én forgattam a fejemben némi diszkréciót igényelt, így mondtam, hogy nincs fogadott dokim, de itt az Uzsokiban tervezek szülni. Ha bármi nem totál simán alakul valóban ide jöttünk volna, fel is készültem, megkérdeztem, hova kell jönni szülni, melyik bejárat van nyitva hétvégén, teljesen kidolgozott B terv. Na, mondja, akkor menjek is fel az altatóorvossal és XY doktornővel egyeztetni, mert ez császár lesz. Állam a padlón (még jó, hogy van mentőcsapatom, gondoltam). De azért mondom rákéredzkedek, hogy Tessékparancsolni? Én úgy tudom, hogy az én 4kilósomnál nagyobb gyermekek is születtek már meg természetes úton, és én azért megpróbálnám, ha minden jól megy. Jaa, hát nem úgy gondolta ő, csak itt ebben a kórházban az a rutin, hogy a 4kg fölötti magzatoknál a fájást sem engedik megindulni, hanem irány a műtő... Oké, kalap-kabát-jólnevelt viszontlátásra és én már sprinteltem is hazafelé, gyorsan megszülni! Kis túlzással persze. :) Ahogy hazaértem, kijött a nyákdugó. Persze az is történhet elvben még napokkal előtte.

Még kora délutánra meg volt beszélve egy rendes konzultáció a bábákkal, amikor rögzítjük a részleteket, a hogyantovábbot, elhozzuk a szülőszéket, medencét, ha kell, ilyesmik. Felkerekedtünk, Szülőapa most találkozott velük először, eddig csak hírből ismerték egymást. Na, már a kocsiban nagy szuszogások, átlélegzett beszélgetés. Mondták is, hogy látszik, hogy vannak valamiféle kontrakciók, de nyugodjak meg, mikor már komoly lesz a dolog nem fogok ilyen kedélyesen diskurálni. Ajjaj, mondom, mi lesz itt! No, de megbeszéltük amit kell, menjünk haza, várjuk meg, hogy sűrűsödnek, erősödnek-e a kontrakciók, telefonon folyamatosan konzultálunk és amint úgy érzem, azonnal kerekednek és jönnek, egyikőjük úgyis két utcára lakik. Még kajálni akartunk a szép napos időben az egyik kedvenc helyünkön, de aztán én mégis a hazairányt választottam. Összedobott nekem a Kedves egy könnyű salit, amíg én már kezdtem föl le mászkálni a lakásban, mint a mérgezett egér. Mondta, hogy be kell mennie egy kicsit a munkahelyére kenyérre valót keresni, de kértem, hogy siessen haza, mert valami van. Ő még az utolsó pillanatig sem volt biztos benne szerintem, hogy szeretne-e ott lenni, ez olyan asszonyokdolga, de én egyre inkább éreztem, hogy szükségem lesz rá. És olyankor Ő mindig ott van, ezt tudtam. Amíg oda volt, próbáltam lekötni magam. Úgy kezdődött, hogy csak elmosogatok. Majd kisúroltam a kádat. Majd azt vettem észre, hogy már a tükröket pucolom, ami évente kétszer jellemző rám. És közben járkálok, hintázok, kelek-fekszek, Perec odabújik, jólesik, megint odabújik, elküldöm, kántálok, kapaszkodok, ordítok, mint egy állat.  (Palya Bea: Emberállat)

A ház ahol születtem - by Mónika Csapó

Először azt mondogattam csak, hogy Múlj már eeeeel! Aztán a takarításmániáról ismét bevillant a könyv. Ez az aktív vajúdási szakban jellemző fészekrakáááás! Oké, haladunk, telefon, lejelentés: hányperces, hánypercenként. Jöjjünk? Még ne. Nem vágytam rá, hogy a pici lakásban ott malmozzanak sokan körülöttem. Aztán a kántálásból valami féle dalom vagy mantrám is lett, valami olyasmi, hogy hullámozz át rajtam fájdalom, segíts a babámnak a világra jönni – bordásfalba kapaszkodva, kántálva előadva. Betoppant Apa, a leendő. Tátott szájjal nézte, hallgatta egy percig, hogy mit művelek, majd gyöngéden megkérdezte, hogy nincs-e kedvem beülni meleg vízbe, mert úgy néz ki, mintha eléggé fájna. Téééényleg??? (Könyv: rövid goromba mondatok is jellemzik a szülő asszonyt az aktív vajúdás, tágulás szakaszában, mikor másra már nincs energiája) Á, mondom, most nem tudnék ülni… de egy meleg zuhany mégis… az lehet hogy jól esne. És ekkor, ahogy átadtam magam a segítő fájdalomnak és biztonságban éreztem magam, felpörögtek az események. Én a kádban, a bojlerből a meleg víz már kifogyott. Folyik a vér. Magzatvíz még nem folyt el? Nem. Csak a meleg a bojlerből. Pánikolok. Egyik fájás el sem múlik, már jön a másik. Ez soknak tűnik. Sok vér. Telefonos segítség: mennyire sok? Nekem elég soknak tűnik. Apa meg higgadtnak tűnik így kívülről, bár belülről mostmár lefogadnám, megy azért a para. De kérdezgeti: mit tudna segíteni, a szaksegítség is úton már, azt mondják, ez valószínűleg normál tágulási vérzés. Ha mégsem az, iszkolunk befelé a kórházba. Oké, pánik a tetőfokán. „Ki találta ki, hogy otthon szüljünk? Vagy hogy egyáltalán szüljünk?? Nem lehetne még innen visszacsnálniiiii??? Hívd a mentőt! Nem akarok meghalni!!” Megint bevillan a könyv. Sok nő számol be a kitolási szak előtt halálfélelem érzésről. Lelkileg érthető is mondjuk, meghal a nemanya éned és megszületik az anya. De hát ki gondolt akkor erre? Csak bevillant. Lehiggadtam. Telefon, gyertek azonnal, ahogy tudtok, mert mindjárt nyomnom kell. Nem! Most kell! Valami már kilóg. Mi van, ha a köldökzsinór? Nem merek nyomni, két kontrakciót visszatartok, nagyon durva. Elmoromoltam valami imafélét, ha még emlékeztem hogyan kell: Édesjóistenem segíts meg! Betoppan a segítség, rohan, kabát le. Mi az, nem zsinór? Nem, csak a magzatburok. Nyomnom kell! Akkor nyomj! Az ő és Apa nyugalma áthat, egy pillanatra megállt az idő, köszönöm, hogy itt vagytok, deréksimogatás, dejóóó, ha nem fájna ilyen átkozottul, még élvezném is. Felkészültem, hogy a kitolás is biztos jó sokáig el fog tartani. Ám az én kis babókám jobban vágyott már kifelé annál, rohamtempóban pörgött-forgott kifelé. Szívhangot nagyon gyorsan hallgattunk, jó erős. Már most is majd összeesek, leülni nem bírtam, de még térdelni se, állva nyomtam. Csak jöttek visszatarthatatlanul, három nyomás, és hallom: Látszik a feje. Tessék? Nem hiszem el, nem hiszem el, csak ezt hajtogattam. Megérintettem a feje búbját, és zokogtam, tudtam, itt a fény az alagút végén, már csak 1-2 nyomás és a karomban tarthatom. Derékig még a burokban volt, megérkezett Féligburokbanszületett Jócsák Norisz (mert a nevet még ekkorra sem döntöttük el persze), egy pörgőrúgással a világra is jött. Rohamszülés. 12 óra telt el az első jeltől, 3-5 óra volt maximum az aktív vajúdás és kitolás együtt. Ilyen is van, bár ők is rég találkoztak vele. Főleg elsőszülött, ráadásul 4kg-s babánál… A csapat többi része már csak a lepényi szakra ért oda, de eszembe sem jutott neheztelni. Annyira hálás voltam a felkészítésért, és hogy minden úgy történt, ahogy kellett, mindenki ott volt, akinek kellett, és a közti pánik ellenére mindvégig tudtam, hogy biztonságban vagyok. 

Első fotónk

Sosem kívánnék másmilyen szülést. Annyira erősnek éreztem magam és boldognak és izgatottnak. Apa is megfoghatta törölközőbe csavarva amíg kimásztam a kádból, és bent lefeküdtünk. Csak bámultam abba a gyönyörű szempárba, amíg feltérdeltem és megszültem a lepényt. Azt már szinte észre sem vettem. Aztán már csak a mienk volt minden egy ideig. Egy teljes óráig csak bámultunk szerelmesen hárman egymásra. Perecért megjött a bébiszittere, de Jóapja olyan transzban volt az átadáskor, hogy arcokat sem ismert fel. Gyorsan visszamasírozott hozzánk inkább. A segítőink szépen háttérbe húzódva hagytak minket romantikázni. És enni! Ilyen farkas éhséget én még soha nem éreztem!  (És a gyermek feje búbjának frissen sült sajtos pogácsa illata volt, napokig nem tudtam betelni vele. ;) Ekkor következett csak az átható lepényvizsgálat, anyavizsgálat, babavizsgálat, köldökzsinór elvágás, mérickélés, híradás a családnak, nagyvilágnak. 

Hát így szültünk mi. :) Az izgalomtól és a hormonoktól egész éjjel egy percet sem aludtam, csak gyönyörködtem. Aztán beindult a gyermekágy. No arról majd egy következő posztban, gyerekek.”

És akinek volt türelme végigolvasni kis akciófilmbe illő történetünket, álljon itt egy kinyilatkoztatás egy nagy embertől, akit mesteremnek tekintek: Besenyő OSZT István. :)  Legyen szép napotok!

Hídiromány - összekötő - összeköt - Ő

Azaz nem tűntem ám el teljesen, Éva még mindig goes Organic, goes Mami mód, néha goes crazy. ;) De azért ír! :)

Lassan három hónap telt el az utolsó bejegyzés óta, nagyon sok téma forgott körülöttem ez idő alatt. Ebben a szösszenetben szeretném összefoglalni nektek, hogy mi foglalkoztat azóta, miről szeretnék írni, és több kisebb posztban pedig kifejtem majd a részleteket, mert ha most hirtelen elmesélnék mindent, egyiktek sem tudná végigolvasni, nevörending sztori lenne belőle. :) Szóval rövid kedvcsinálók, lessétek a blogot később azon téma mentén, ami titeket is megfog.

Családdá válás

Szülésélmény - Otthonszülés:
szeretném megosztani veletek a szülésünk-születésünk történetét, a  pozitív szülésélményemet. Mert szülni jó, szülni állati(as), mindenek feletti élmény! ;) Főként a saját élményemről szeretnék beszámolni, de kicsit mesélek az otthonszülés mai magyarországi helyzetéről is, meg ahogy én látom a dolgokat, mert ezt is nagyon fontos témának találom.


Anyaság - Gyermekágy - Anya szerep - Szülőség élmény - Szaranyaság: 
egy csoda ez, talpinkópuszilgatás, minden nap valami új, váratlan és gyönyörű. Meg nehéz is. Régen a szorosabban együtt élő közösségekben látták a leányok már korán az asszonytársaktól, mivel jár az anyaság, a feketét, fehéret, szürkét és színesen csillogót is. Most kicsit izoláltabb minden. És van benne magányosság is. Meg frusztráció. Meg mindenki jobban tudja. Ez se legyen tabu, mert abban a pillanatban, mikor ilyesmit élsz meg, élek meg, jó tudni, hogy nem vagyunk vele egyedül. És utána újra jön az, hogy egy csoda ez, talpinkópuszilgatás, minden nap valami új, váratlan és gyönyörű. :)

Hordozott Manó

Kötődő nevelés, válaszkészség:
Azt hiszem, hogy mi ezen az úton járunk, de eléggé a magunk képére formáljuk. Érdekes ez is, mert nem

könnyű megtalálni, hogy mik azok az értékek, elvek, amik a család minden tagja számára kényelmessé, élvezetessé, örömtelivé teszik a mindennapokat. És könnyű félreérteni néha az elveket, tanácsokat, nem meghallani a belső hangodat, hogy hogyan is neveljétek, formáljátok, ismerjétek meg egymást. Kicsit szeretnék írni erről is, hogy mi eddig hogyan csináltuk, mik történtek velünk.

Fizikai változások, (baba)jóga, babaúszás, ringatózás: 
Milyen érzés a testednek szülni, anyává válni? Én hogyan éltem meg fizikailag a szülést, a gyermekágyas időszakot és azóta? Két test, két lélek. Egy kedves ismerősöm kérdezte a szülés előtt pár héttel így érzelgősen: "Na mikor leszel má' kettőbe'? :) Hát kettőbe' vagyunk má' esve, és csak rohan velünk az idő...

Ökomamiság: mosható pelenkázás, takarítás, kaja, kézműveskedéseim:
A mindennapi életmódomban, életmódunkban is sok változás állt be, sok mindenen próbálok tudatosan meg ösztönösen is változtatni, újítani. Tippek, trükkök, tanulmányok a hétköznapokból, háziasszonykodásomból.

A NagyTestvér mindent lát

Érzelmek, kreativitás, kapcsolat, család:
Lehet egy kutyának testvérféltékeny időszaka? Hogyan éli meg Apa a szülést? És az apává válást? És hogyan változik ettől egy szerelmi kapcsolat? Hogyan befolyásolnak mindent a szerepek? Eltávolodás önmagunktól, egymástól, visszatalálás, még közelebb kerülés önmagamhoz, egymáshoz, elfeledett kreativitáshoz, művészi oldalamhoz. Nagyon kiteregetés nélkül kis lelkizés az állandó megújulásról.

Előkészületek a kiköltözésre, kapcsolódások:

Talizmánok

És elmaradhatatlan és számunkra szuperizgi téma a kiköltözésünk! Hamarosan itt a tavasz, és megyüüünk, ugruuunk, repülüüünk! Bár ennek a tavaszias telünk - és várhatóan télies tavaszunk - láttán még nem tudjuk pontosan mikorra tenni az időpontját, de addig is készülődünk, tervezünk, akciózunk a kis 35 nm-es pesti albérletünkben. A tervekről, előkészületekről is regélek majd kicsit. Vértesboglár, jövüüünk!

Na ez lesz. :) Remélem. Csak győzzétek kivárni! Csókjaim! É

Hogy is volt - retrospektív

Móni barátommal, a Pack Your Luggage blog írójával időről időre inspiráló beszélgetésbe keveredünk, és nagyon szívén viseli a történetem, hogy hol tart a projektem, amit most már inkább úgy neveznék, hogy az életem. Így ennek apropóján készített velem egy utókövető interjút az önkéntes kalandomról, illetve a mostani változásokról az életemben, és a jövőbeni terveimről. Íme (angolul is elérhető az ő blogján 1-2 képpel):

1, Mit nyerhet az ember egy újrakezdéssel, azzal ha mindent hátrahagy?

Amikor mindent „hátrahagytam” másfél évvel ezelőtt, nem ez volt az érzésem. Bár most már tudom, hogy szinte teljes újrakezdés volt, egy nagy fordulópont az életemben. De az emberek, akik közel érzik magukhoz a történetemet, és hogy úgy mondjam csodálják a döntésemet, azt szokták mondani, milyen bátor voltam. Azt hiszem, hogy talán ők is szeretnék összeszedni a bátorságukat, és megváltoztatni valamit az életükben. De ezzel kapcsolatban is az az érzésem, mint az otthonszülés mellett való döntéssel kapcsolatban. Ha csak bátorság kellene hozzá, akkor a legnagyobb hülyeség lenne ezt tenni. Igaz, hogy az ösztöneimre támaszkodva döntöttem mindkét esetben, de sok kutatás és átgondolás is megelőzte az ugrást.

Amit én nyertem az újrakezdéstől és az úttól, az egy teljesen új nézőpont, a saját belső erőm érzete, vagy talán illúziója, hogy bármit meg tudok oldani, és az akaraterő, hogy kövessem az őrült álmom. Emellett még mindig tartom a kapcsolatot azokkal, akikkel találkoztam az út során és azt hiszem igaz barátaimnak hívhatom őket, rengeteg inspirációt adtak nekem a történeteik és az életük.

Ha újra nekiindulnék –és ki tudja, talán még egyszer így is lesz- még mélyebbre mennék, szívesen utaznék Dél-Amerikába, Ázsiába, vagy pl. Erdélybe is, az utcán aludnék, többet stoppolnék, kukabúvárkodnék, találkoznék igazi mélyszegénységben élőkkel és mindenféle emberekkel akiknek az élete teljesen különböző az enyémtől, csatlakoznék egy kis időre valamilyen közösséghez is és mindenkitől még többet kérdeznék.

Amit tehát szerintem nyerhet az ember, az hogy kinyitja a szívét a világ felé, és esélyt ad magának a sebezhetőségre és hogy valódi dolgokat lásson, tapasztaljon.

2, Most hogy büszke anyuka lettél, ha Boldi, a kisfiad egy nap ugyanígy döntene, támogatnád?

Első körben természetesen azt mondanám, hogy igen, persze! De még nagyon nehéz egyáltalán kiengednem őt a látóteremből vagy hallótávolságból, szóval fogalmam sincs, ilyen esetben mit tennék. J De meg fogom próbálni!

3, Miért van szükség organikus mezőgazdaságra?

Hát, erre a válaszok listája hosszabb, mint az élet maga… de lássuk csak. Amikor az organikus szót hallom, Spielberg Avatar c. filmje jut eszembe. Anélkül, hogy belemennék mindenféle greenpeace esőerdőmegmentős, Földért felelősségvállalós, ipari hústermelés gusztustalanságai témába, azt mondanám, hogy azért, hogy újra érezzük a kapcsolódást. Ezek a nagy makroszemléletű témákat és a zöld blablát elég fárasztó az utca emberének hallgatni, legyenek bármennyire igazak és fontosak, mégsem számítanak nekünk, beszéljen róla Al Gore, Gandhi vagy a pápa. De mind érezzük az elszigeteltség érzését. Egymástól, az élelmünk forrásától, attól, hogy hova megy az ürülékünk, mindentől. Amennyire én látom az organikus gazdálkodás, vagy még inkább a permakultura sokat megválaszol ezek közül a kérdések közül, ha van bátorságunk feltenni őket. A megoldás az lehet, ha lelassítunk egy kicsit, vesszük az időt és a fáradságot, hogy körbenézzünk és lássunk. Ahogy az Avatarban is mondják: Látlak téged. Ennek a mondatnak elég mély értelme van.

4, Ez egy életstílus, vagy eljön majd az idő, amikor átlagosnak mondhatjuk, hogy az élelmünk nagy részét újra organikus helyekről szerezzük be?

Ezt tényleg nem tudom megmondani. Azt hiszem egy nagy pofonra van szükségünk ennek az életmódnak az elterjedéséhez, ahogy ma a földi élet kinéz. Manapság ez még mind elég hippi dolognak tűnik, de egyre többen költöznek ki a nagyvárosokból, csatlakoznak le a hálózatokról, kezdenek valami alternatívba. De még valóban inkább alternatíva ez, mint a fősodor.

5, Miben különböztek az önkéntességed alatt megismert emberek azoktól, akik korábban körülvettek?

Igazából…. semmiben. J Ha a volt kollégáimra, főnökeimre, egyetemi évfolyamtársaimra gondolok, mind hús vér emberek reményekkel és álmokkal teli. De azt hiszem akkor nem igazán vettem a fáradságot, hogy kérdezzem, megismerjem őket annyira, mint mondjuk azokat, akiket az út során megismertem. De közülük is nagyon sokaknak következett be nagy váltás, változás az életében, miután az útjaink szétváltak, legalábbis azoknál, akikről tudok azóta is. Talán abban éreztem egy kis különbséget, hogy ez az önkéntesség ugyebár arról is szólt, hogy közelebb kerüljek a természethez, ki az irodából, és azok az emberek akik így élnek, úgy tapasztaltam, hogy kevésbé aggódnak a dolgokon, sokkal inkább a jelenben élnek és elfogadják, ami jön, legyen jó vagy rossz, úgy ahogy jön. Talán ez. Bár nem mindegyikük. És nem is mindig. J 

6, Nemrég anyuka lettél, gratulálok! Megváltoztatott ez valamit abban, ahogy az életről, értékrendedről, a jövőről vélekedsz?

Nagyon furcsa érzés, sokszor még mai napig sem hiszem el, hogy anya lettem. Hogyan lehetsz szülő? Mindenkinek vannak szülei, olyan természetes dolognak tűnik, és vannak fontos emberek az életedben, akikért felelősséget érzel, de ez mégsem hasonlít semmihez, olyan különleges kötés. Én személyesen sokkal inkább biztonságban érzem magam, bár racionálisan a szülőség nagyon ijesztő, mégis én úgy érzem, mintha leföldeltek vagy gyökeret eresztettem volna. Az értékeim többé kevésbé ugyanazok maradtak, de mostanában azon kapom magam, hogy sokkal inkább gondolkodom hosszú távban így, hogy személyes kötődésem lett, és folytatódni látom a DNS-em láncát valahogyan a világban. J

7, Miért számít, hogy mit eszünk, hogyan élünk?

Ez elég filozofikus kérdés. J Igazából nem számít. Élhetnénk pirulákon, vagy valami szmötyin, ami mindent tartalmaz, amire élettanilag szükségünk lehet. És ha egy kis porszemként tekintesz magadra az univerzum részeként, igazából nem számít hogyan élsz. De eléggé az emberi természet része, hogy szeretjük azt hinni, mégis számít. Azt hiszem ez az egyetlen oka. 

8, Mi az önkéntességedből levont végkövetkeztetés? Jövőbeli tervek a biogazdálkodást illetően?

Az önkéntes körútra indulás egyik oka a kaland volt számomra, a másik, hogy próbaidőre tegyem magam. Hogy láthassam, hogy összeillünk-e ez az életstílus és én, és kiderült, hogy nagyon is. Időközben pedig családom is lett, így a jövőre vonatkozó terveim összevegyülnek most már a közös terveinkkel. Már a birtokunkban van az a földterület, ahol a következő tavasszal saját farmunkat elindítjuk, ez nagy izgalommal tölt el. A babánk születése előtt volt egy icipici időnk, hogy elkezdjük felfedezni a területet, és egy első találkozást megejtsünk jövendő otthonunkkal. Elhívtam Baji Bélát, a hazai permakultura szakértőjét, hogy legyen segítségünkre és egy nap alatt próbáljuk meg felfedni a lehetőségeket és lehetséges első lépéseket, amelyekkel elkezdhetünk majd beilleszkedni ebbe a környezetbe és elkezdhetünk vele élni, ott létezni. Minden lépéssel közelebb kerülünk tehát Vértesboglárhoz. A többi majd alakul az út során.

Hajnali Csók

Nem az enyém, a múzsáé, vagy ihleté, vagymié. Minden hajnalban fölébredek, és a szívem, agyam őrült vándorútra indul, ebben az 1-2 órában az idő és a kapacitás félálomban végtelen. Van hogy felzaklat, van hogy megnyugszom, van hogy az inspiráció elönt és fellelkesít. Majd visszaalszom, és szinte nyomtalanul elillan minden reggelre.

Ma rögzítem, megpróbálom lefesteni, lefotózni belőle amit csak lehet.

Megtanultam egy verset. Újratanultam. Így hajnalban. Petőfi: Itt van az ősz, napok óta jár már a fejemben a 2. versszak, amikor Pereccel a Városligetet rójuk az őszi napsütésben és peregnek a levelek. Kiülök a dombtetőre, innen nézek szerteszét, s hallgatom a fák lehulló levelének lágy neszét. Meg is éltem, valamelyik nap kiültem, Királydomb, sehol egy lélek, elővettem a pocakom és hagytam, hogy a nap rám mosolyogjon, mint Anya elalvó Gyermekére, Anya az Anyára és tovább mosolyogtam mosolyát az én Gyermekemnek. Közben pedig neszeztek a lehulló színes levelek.

Jól esett megtanulni a verset, gyerekkoromban rengeteget tudtam kívülről, főleg Weöres Sándort. Bóbita. Meg politikusok neveit. Meg fizikai kísérleteket. Meg épületeket rajzoltam, perspektívikus térábrázolás. Meg az egyszikűek, kétszikűek, vetődés, gyűrődés, periódusos rendszer majdnem kívülről… Úgy érzem, csak butulok. Amikor már megvolt a vers, és kellően kiélveztem minden szavát, képét, érzelmét, elábrándoztam, hogy majd a birtokon az örökös(ök)kel, mikor már sulis korú lesz, együtt bóklászunk, vagy épp intézzük, ami dolog van, etetjük a kecskéket, és hurcolja utánam a könyvét, tanulunk, élvezzük a tudást, együtt énekeljük, táncoljuk, fedezzük fel a világot.

Aztán a verstanulásról, a költészetről a szerelem is eszembe jutott. Mindig is úgy gondoltam rá, mint a legszabadabb művészetre, ami úgy hajlik, úgy hajlíthatod, ahogy csak kedved tartja. Aztán eszembe jutott egy vers. Mikor verset tanulok is, néha átköltöm. Vannak versszakok, amik pont úgy jönnek a számra, ahogy azt a költő meg is írta, megénekelte, mint a kiülök a dombtetőre. És vannak, ahol minden szó helyett másik ugrik be többszöri olvasásra is, és csak hosszas ízlelgetés után látom, érzem meg az ő szavaiban rejlő szépséget, értelmet. De hát mi értelme átkölteni egy verset? Minden s-nek, pontnak vesszőnek ott van a helye, ahova rakták. Erről egy kis időre megfeledkeztem. Elfelejtettem annak az értékét, hogy vannak dolgok, amik úgy vannak, ahogy vannak. Annyira elmélyültem abban, hogy nem hiszek senki szavában kétség nélkül, hiszen mindennek az ellenkezője is igaz lehet… Akkor mi értelme megjegyezni bármilyen információt? Mindent torzít a küldő, a befogadó, az internet… Mégis, a tudományt, a tudást, az érzelmeket, a recepteket, a szerelmet akkor tudja az ember maga kedvére hajlítani, amikor már megismerte lehetőségei szerint legjobban. Megtanulta, kielemezte, átértelmezte, átérezte, megkérdőjelezte, majd újra megtanulta… a szabályait, a lényét, lényegét, értékeit, perspektíváit. És ezek ellenkezőjét is. Nem vettem a fáradságot egy ideje. Tanuljatok meg egy verset. A megismerésnél már csak az alkotás nehezebb ügy. Még jó, hogy minden hajnalban fölébredek. :)

Várandósság-ommmmmmmm :)

A várandósság tényleg a legeslegklasszabb állapot, amit eddig életemben átéltem! Mindennel együtt, a könnyű és nehéz pillanatokkal, a testi érzetekkel, derékfájásokkal, a sok testi, lelki, környezetbeli változással, hormonokkal együtt, mindenestől. Persze lehet, hogy ezt csak azért mondom, mert nekem egyáltalán nem voltak reggeli, sőt semmilyen rosszulléteim, maximum egy kis gyomorégés. :) És most még csak kicsit tartunk túl a felén!

Attól a pillanattól kezdve, mikor még csak te tudod, és a kis lélek, aki kiválasztott... aztán már Ő is tudja, Ő, a másik fő összetevŐ... aztán szépen sorban a kis titokból örömhír lesz a családnak, barátoknak, meglepetés, sokk, vagy megütközés... aztán az első kis kaparászó érzés ott belül... ez már az? mozog?... aztán már egész biztosan tudom, hogy igen, reagál zenére, mozdulatokra, testhelyzetekre, érintésre, álmokat küld, és csak nő, növekszik. Hisz most még más dolga sincs! :)

Sok helyre magammal vittem már a kis moszatot, aktívan teltek az eddigi hónapok! Sokat köszönhetünk ebből Apának is, aki a spermadonáción túl biztonságos környezetet biztosít nekünk, fészket rak, és gondoskodik róla, hogy ne unatkozhassunk! :) Volt ahol még én magam sem tudtam, hogy ott volt velem a kis aprólék: a szakdoga védésen, a Craftissimo workshopon,  a permakultúra képzésen, később már tudtam, hogy velem festette a falat, dekorált, előadást tartottunk, lekvárt főztünk, hivataloknak telefonáltunk, földet kerestünk szakadatlan lelkesedéssel, ökolátogatást tettünk Csehországba, fesztiváloztunk Orfűn, vizsgáztunk mezőgazdasági technikusnak, meglátogattuk az összes családot, szülinap zsúron 6évesekre felvigyáztunk (ami egyben ijesztő és nagyon izgalmas is tud lenni :) és megyünk még, ha minden jól megy esküvőre, osztálytalálkozóra, szalmabála építőtáborba, Szigetre, valószínűleg költözünk is egy nagyot. Nem tétlenkedünk!

Azt mondják, a baba érkezésével az anyukák gondolatai beszűkülnek, csak az anyaság és a kakis pelusok körül forognak. Részben így is van, nincs olyan pillanat (ezt nehéz elképzelni, de tényleg nincs), amikor ne járna az ember fejében, szívében a kis örökös. De szerencsére mint tudjuk a nők elég multifunkciósak, jut még mellette kapacitás erre-arra, meg egy kicsi amarra! ;)

Ilyen hát számomra ez a pár hónap, nem volt tervünk, sem 1, sem 3, sem 5 éves, érkezni szeretett volna hozzánk a kis Manó, (azért is hívom mindig máshogy, mert még nem üzente meg, milyen nevet szeretne; kedves -magukat többségben értelmiséginek valló- barátaink pedig eddig olyan ötletekkel álltak elő, mint Török Szultán esetleg Török Megszállás, vagy Jócsák Norris...), nem volt sem félelmektől, sem fájdalmaktól, nyomástól és elvárásoktól, sem örömöktől, hétköznapi kis boldogságoktól, élményektől és eufóriától sem mentes az eddig eltelt várakozás.

Ahogy halad az idő, a kezdetektől, jó organikus tanuló szervezet módjára egyre több információ is a birtokomba jut, és formálódnak a nézeteim a terhességről, vizsgálatokról, szülésről, kicsit talán már a gyereknevelésről is, ebből is szeretnék megosztani veletek pár szösszenetet. 

Alapvetően természetesen itt is mindenben a természetes áll közel hozzám, de nem könnyű eligazodni a szülési módszerek, oltások, vizsgálatok, gyermeknevelési irányzatok útvesztőjében... 

Amik a készülődésben számomra ösztönösen jöttek: mivel korábban is jógáztam, éreztem is az igényét, hogy kismamajógára járjak, testben, lélekben így készüljek. Meditáció, intim torna, sok séta (lehetőleg kiskutyával! :), kis úszás. Az intim tornát nemcsak kismamáknak, hanem minden nőnek (sőt férfinak is, ha van bátorságuk elmenni) nagyon ajánlom! Én a Padma stúdióba járok jógázni, és az intim torna tanfolyamot is itt végeztem, nagyon hitelesnek találtam a stúdió vezetőjét. De itthonra is találtam gyakorlatokat, minden trimeszterre, pl itt. Táplálkozás szempontjából én eddig is megettem a vasszöget is, most is megeszek mindent, amit kívánok, megiszom a csapvizet, ímmel-ámmal, amikor eszembe jut, beveszek 1-1 terhesvitamint néha. Bár mióta megtudtam, hogy Apa 4,25 kg-mal jött a világra, ezt nem is viszem túlzásba! De nem is nagyon híztam még eddig, igaz, voltak még tartalékaim. ;) Mindenestre most tartunk a 26. hétben (amit minden héten elfelejtek, így folyamatosan számolgatom kalkulátorral és hetente vagy kéthetente nem bírok a kíváncsiságommal, le is csekkolom, hogy kb. mi történik most odabent hétről hétre, és mekkora gyümölcs vagy zöldség méretéhez hasonlít épp kis magzatom).

De egyébként nem érdemes az embernek túlolvasni magát az interneten, mert biztos, hogy rövid úton rémtörténetekhez jut, és a várandósság alatt szerintem duplán él a gondolat teremtő ereje, inkább beszélgessünk, hallgassunk szüléstörténeteket ismerősöktől, ezért is jó női csoportokba járni, találkozni, beszélgetni, és aztán még abból is jól válogassuk meg, hogy mit szeretnénk meghallani. énszerintem.

Ha már a félelmeknél és ijesztgetésnél tartunk, a vizsgálatokról:

A Születés Biznisz (trailer azoknak, akiknek kevés az idejük) egy elég nyers, de eléggé valós képet ad az általam eddig hallottakról, átéltekről. Amerikai produkció, mi meg sem Amerika, sem mondjuk Hollandia nem vagyunk. Nem szeretnék nagyon belemenni kis országunk egészségügyi helyzetébe, a körülményekbe, a paraszolvenciába, és a szabályokat erősítő kivételekbe sem, nem egyszerű helyzet ez... Mindenestre az eddigi vizsgálatok és személyes kórházi tapasztalataim alapján próbálom minimumon tartani a kapcsolatot a kórházzal, ez az állapot tényleg nem betegség. Eljárok persze mindenre, jó elsőbabás lévén sikerült is beugrasztani 1-2 olyan vizsgálatba, amin utólag nem vennék már részt mégegyszer (pl. amniocentézis). 

De vegyük sorra, hogy is volt. Nem volt dokim itt Budapesten, így amikor felmerült bennem a gyanú :), felhívtam a Tesómat, és el is mentem az ő nőgyógyásznőjéhez. Szegeden... Gondoltam, az első vizsgálatokat elvégezzük ott, havonta, kéthavonta leutazok látogatóba, amíg nem találok valaki szimpatikusat és megbízhatót a nagy faluban is. Így az elején volt magándokim. Nagyon figyelmes volt, figyelemmel kísért, előrehívott, stb. stb. Azt persze az elején megbeszéltük, hogy szülni nem fogok tudni nála, mert nem lakom itt állandóan, ezt is megértette. Aztán a 12. heti ultrahangon egy megacystis nevű állapotot diagnosztizáltak a babánál, amivel megkezdődött az ámokfutás, a veszélyeztetett terhesség felkerült a kórlapomra, genetikus szakembertől (egyik legjobb az országban egyébként) ultrahangig, és vissza és újra, és javaslatok és felelősségáthárító nyilatkozatok, és százalékok. 3 nap múlva kiderült, hogy valószínűleg semmi kórosról nem beszélhetünk, a kis húgyhólyag sokkal kisebb lett, elzáródás elmúlt, a gyermek pisilni kezdett, de mivel ez egy elég ritka dolog és lehetnek is következményei meg nem is, és jelenthet is kromoszóma rendellenességet meg nem is, így a tortúra folytatódott. De még hetekig nem kaptam megfelelő információt (én legalábbis így éreztem), mert onnantól kezdve, hogy hogyhogy nem javasolták magának, hogy vetesse el, addig, hogy nincs semmi baj, amíg nem tudjuk biztosan, hogy baj van, addig nincs baj, volt minden... És végül csak elmentem a nem kötelező magzatvízvételes vizsgálatra, aminek szintén van vetélési kockázata, de részt vettünk egy kutatásban, ahol anyai vérből való szűréssel szeretnék helyettesíteni ezt az invazív vizsgálatot. Ezután az ismételt genetikai konzultáción azt mondja drága professzorúr: "Akkor csak vállalta a vizsgálatot, önként? Hisz még fiatalabb, mint a megadott korhatár. Berezeltünk?" Hiszen csak ő, a doktornőm, és az UH szakorvos javasolták, hogy a biztonság kedvéért érdemes... Szerencsére minden jól alakult, és közre játszhatott az is, hogy szintén ezen genetikus javaslatára gondolatban "odahatottam", hogy ne legyen semmi baj, de nem csak az én tapasztalatom a kiszolgáltatottság, és alulinformáltság érzése a rendszerben... Így most sokkal bölcsebben és kevésbé aggódóbban Büdipesten járok terhesgondozásra az SZTK-ba, innen még kevés tapasztalatom van, az már érezhető, hogy nem túl olajozott itt sem minden, de majd meglátjuk. Minél kevesebbet foglalkoznak az emberrel, annál jobb.

Ezt a szüléssel kapcsolatban is sok anyukától hallottam már. A lehetőségek a magánklinikától a tervezett császáron át a kórházban szülés választott orvossal és vagy szülésznővel és vagy dúlával és vagy papával, ambuláns szülés, otthonszülés verzióig széles skálán fekszenek.

És ez még csak a helyszín és a ki van ott, van még 1000 alternatív módszer a vízben szüléstől a hypnoszülésig, mint Katalin hercegnő. Nekem nagyon szimpatikus, hogy nem a dizájner szülések irányába mutat példát. :)

Az otthonszülésről:

Nagyon szimpatikus nekem ez az opció, tudom, hogy olvasás közben sokan felhördülnek, kevesen pedig lelkesen tapsolnak. Tesztelem sokmindenkin, hogy mi az első reakciója, amikor ezt kimondom, szakmabelieken, már szült anyukákon. Sokminden volt már, az első reakció általában azt sejteti, hogy csakis azért gondolkozom ezen, mert nem vagyok elég tájékozott, értelmes, sőt esetleg inkább primitív vagy felelőtlen. "Azt tudja, hogy micsoda kosszal jár egy szülés, ki fogja azt feltakarítani maga után?!" "Azért szerintem a felelős döntés mégiscsak a kórház, bármi rossz történhet, még ha komplikációmentes is a terhesség" "Persze, hogy Hollandiában bevett szokás, de ott meg is van hozzá az infrastruktúra, itthon nincs."

Aki már szült tudja, hogy ezt tényleg minden anyuka (és a baba!) maga érzi, hogy ő hol érzi magát biztonságban, mi fontos neki, lehet tervezni, vagy bejön, vagy nem.

Én ódzkodom a kórháztól, a sürgetéstől, a megalázástól és békés, örömteli környezetre vágyom. Egyelőre még nem döntöttem, épp információs estekre járok és még tajékozódom.

A bábapraxisok, amikről eddig tudok: Napvilág Születésház, Életfa Bábapraxis, Vincze Felícia (Szeged)

Az ő honlapjaikon sok pozitív születéstörténet olvasható, azoknak is, akik nem otthon szeretnének szülni, de vágynak egy kis megerősítésre, hogy ez örömteli élmény is lehet, nemcsak szörnyű és fájdalmas.

Illetve valamennyit el is kezdtem olvasgatni, irodalmak, amik eddig a kezembe akadtak, kölcsön kaptam és ajánlom: 

Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez és Útmutató szoptatáshoz

Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor

Dr. Büki Andrea: Ölelj át! - A kötődő nevelésről mindenkinek

Hidas-Raffai-Vollner: Lelki köldökzsinór - Beszélgetek a kisbabámmal

Nem olvastam még mindet, vagy nem végig, de szívesen veszem a további ajánlásokat, hogy nektek mik voltak szemléletformálóak. Remélem, sok hozzászólást szül ez a poszt, nagyon szívesen konzultálnék tovább bármelyik témáról, ami megérint benneteket! :)

A következő lépés éppen nálam, hogy racionalizáljam a listákat, amiket eddig a kezembe nyomtak, hogy mi az ami "mindenképp KELL" egy kisbabának... A magam részéről egyenlőre a felét sem tudom, hogy egyáltalán mik ezek, és nehezen hiszem el, hogy ennyi minden valóban szükséges... Amit csak lehet, szeretnék használtan beszerezni, vagy magam készíteni, később természetesen tovább adni. Meglátjuk, hogy addigra hol élünk épp, hova sikerül a kis fészek, és hogyan illik bele egy kis Bors a valamennyire is öko életmódba, mosható pelenkákkal, komposztálással, hordozással és mindennel együtt.

Csináljatok sok-sok gyermeket! :)

Veronica Központ, Hostetín - Most már tudjuk merre vezet az út

Csehországi 5 napos látogatásom mottója nagyon is egybevág a Veronica Alapítvány és Központ videójának mottójával: Now you know where to go.

Welcome to Veronica

A Fehér Kárpátok

Példaértékű a tevékenység és értékek, amiket a Veronica Központ a  Fehér

Kárpátokban, Csehországban pár kilométerre a szlovák határtól képvisel. A szervezet története 25 évre nyúlik vissza. Ez idő alatt  hatalmas tudásanyagot gyűjtöttek össze az ökologikus építkezésről, kertészkedésről, helyi közösségek formálásáról, gazdaságról. És a lényeg, hogy nem csak elméletet prédikálnak. Oktatóközpontjukban (mely nem mellesleg egy passzív ház és öko-hostel egyben) mindezt a gyakorlatba is átültették és szoros kapcsolatot ápolnak sok helyi természetvédő és értékőrző non-profit szervezettel, illetve a brnoi egyetemmel.

A központ és hostel épülete

No de hogyan is kerültem ide? A Messzelátó Egyesülettel közösen a Veronica, egy portugál és egy lengyel  szervezet Fenntartható Városi Lét (Sustainable Urban Living) néven egy Grundtvig programot indított, és az ő meghívásukra volt lehetőségem részt venni ezen a párnapos látogatáson. 

Csodálatos házigazdánkból, Iwonából megpróbáltam a lehető legtöbb infot kinyerni ez idő alatt, nemcsak a tevékenységeikről, hanem arról is, hogy hogyan indultak, milyen nehézségekkel találták szembe magukat, mik segítették előre őket, mi tartja életben a szervezetet. Nem fogok tudni ebben a postban mindenre kitérni, de összességében ha jól idézem őt, úgy fogalmazta meg, hogy egy jó, életképes ötlet és a hit vonzza a lelkesedést, adott esetben a pénzt, a támogatókat és egy idő után saját életre kel. Szerinte a sikerük titka többek között az volt, hogy a helyi igényekre alapoztak, csakis olyan projektekbe vágtak bele, amire valóban szüksége volt az itt élőknek, a vidéknek, a közösségnek.

Lássunk néhány példát:

A nádas szennyvíztelep

Reed-bed sewage treatment plant, azaz Nád-ültetvényes szennyvízkezelő telep: a történet egyik szála ott indult, hogy a 250 fős Hostetín nevű cseh faluban nem volt megoldott a szennyvízkezelés kérdése így a falu nem tudott bővülni, nem lehetett új házakat építeni. Erre dolgoztak ki a Veronica munkatársai egy tervet, hogyan lehetne a szennyvizet környezetbarát módon kezelni és visszajuttatni a természetbe. Ma már a régióban elsőként létrehozott telep bürokrácián való átverekedése után az összes háztartás szennyvizét ez az "üzem" kezeli, működésükkel természetesen ugyanúgy a helyi "ÁNTSZ"-nek felelnek, mint bármely más szennyvíztisztító telep mindenki nagy megelégedésére.

A biomassza üzem

Biomassza fűtőüzem: A faluban 1-2 háztartás kivételével minden család a helyi biomassza üzem fűtőrendszerére csatlakozott, ez a rendszer biztosítja ezen háztartások téli fűtését. 3 évbe telt, mire ezt sikerült elérniük, pedig a csatlakozáshoz a háztartásoknak önrészt is kellett vállalniuk előre az üzem megépítésekor. Az üzem számára az elektromosságot napenergiából állítják elő, sőt ebből még visszatáplálnak áramot a rendszerbe is. A fűtőanyag 50-80km-es környezetből, fahulladékból és helyi faanyagból származik.

Napelem mező

A faluban legalább minden második házon napelem és/vagy napkollektor található áramfejlesztés és vízmelegítés céljából, illetve energiatakarékos közvilágítási rendszer működik (szintén napenergiával). Ehhez természetesen szükség volt a cseh állam által támogatott napelem parkok telepítésének támogatására. (Melynek sajnos a korrupciós visszaélések, és a visszatáplált áram árának lefixálása miatti áram-áremelkedések miatt rossz szájíze lett a cseh népesség körében, így sokan nem teljesen pozitívan gondolnak a megújuló energia elterjedésére Csehországban... Láthatjuk, hogy a politikai helyzet máshol sem fenékig tejfel, ennek sajnos ilyen projektek is ihatják a levét...)

Az almaléüzem

Helyi tájfajták génbankja: Magának a Veronicának a kis gyümölcsöskertjében, illetve egy velük kapcsolatban álló nagyobb gyümölcsös génbankban őrzik a helyi tájfajtákat. Főleg alma- és körtefákról beszélünk, hiszen a Fehér Kárpátok ezen része hagyományosan évszázadok óta nagy almatermő vidék.

A termékskála

Almaléüzem: a Veronica által részben tulajdonolt Kft. minősített bio

almaléüzeme is itt működik ezen a telephelyen. Különböző gyümölcsleveket és szörpöket állítanak elő a környező bio gazdálkodóktól felvásárolt almából és gyümölcsökből, mellyel a cseh és a közeli szlovák piacra is termelnek. 

Maga a központ és az almaléüzem is helyi munkaerőt alkalmaz, nyilván ezzel is sikerült közelebb kerülniük a helyi közösséghez és elfogadtatni tevékenységüket.

Rovarlak és a gyümölcsös

Minősített kert

Minősített Természetes Kertek, mintakert: az évek során a Veronica minősített természetes kert tanúsítványok kiállítására is akkreditáltatta magát, így a környékbeliek közül bárki kialakíthatja kertjét a természetes kertészkedés elveinek megfelelően, segítséget kaphat szakértőktől, és kapujára ragaszthatja a süni jelképes emblémát, mellyel szomszédai felé is jelezheti, hogy a kapuk mögött nem hagyományos kert rejtőzik ám! Saját mintakertjükben a gyümölcsfákon, különböző mikroklímák, kialakított állati élőhelyek példáin túl található egy 200 éves gyümölcsaszaló is, melynek kapacitása fedezi az egész környék szükségletét, de tudná ennek még néhányszorosát is! :)

A 200 éves aszaló

Emelt ágyás és tűzrakó

Öko-hostel, képzések, látogatók: A központot gyermekek, csoportok látogatják rendszeresen, számukra programokat, képzéseket indítanak és szállást biztosítanak. Már maga az épület megér egy misét, a hivatalos passzív minősítés csak azért marad el, mert az ott tartózkodók száma nem állandó, és egy passzív ház "fűtésrendszeréhez" az ott tartózkodók által kibocsátott testhő is nagyban hozzájárul, ami emiatt néha nem éri el a kívánt értéket. Ám a levegőztető rendszerre, esővíz-gyűjtésre és felhasználására, és magára az energiahasználatra kitűnő példát nyújt az épület.

Kosenka

Ellátogathattunk még az egyik közeli faluba a Kosenka Alapítványhoz, akik egy magán tulajdonú természetvédelmi területen próbálják őrizni az őshonos jegenye és bükkfák alkotta erdőket és azok bioszféráját, illetve a hegyvidéki állattartás által kialakított sajátos magaslati növény-állat-társulásokat, a faluban pedig egy hagyományőrző házban adják tovább az értékes helyi szokásokat, hagyományokat és tartják életben a közösségi életet. Többek között a régi szövőszéken nekünk is bemutatták a rongyszőnyeg szövést.

Hol jártatok?

Illetve ellátogathattunk még a közeli Luhacovice fürdővárosba, mely

gyógyvizéről híres, és egy kis juhgazdaságba, ahol sajt és tejtermék előállítással foglalkoznak, 20 juhval, természetesen van köztük fekete bárány is ;), és nagyon finom termékekkel, így újabb sajt recepttel bővült a kincstáram. És egy helyi szeszfőzdébe is, ahol egy újraélesztett első világháború előtti családi receptúra alapján készül egy gyógynövényes likőr.

Frgale pizza

Macerátumok

Megtanultuk egy helyi édesség, a Frgale "pizza" receptjét mákos-szilvalekváros, illetve túrós verzióban. Helyi gyógy- és vadnövényekből készült szörpöket és hideg vizes macerátumokat kóstolhattunk. A falut körbejárva pedig megcsodálhattuk a környékbeli művészek alkotásait.

A közvilágítás szobra

Almák

Gyermekek

A folyó őre

Comming soon! :)

1000 érdekes sztorim van még, közzéteszem természetesen a begyűjtött recepteket is később! :)

Nagyon köszönöm a Messzelátónak, hogy eljöhettem ide, nagyon biztató volt egy olyan példát látni, ami ilyen sokrétűen és holisztikusan képes a fenntarthatóság témáit csokorba fogni, gyakorolni és minden erőltetés nélkül -bár semmiképp sem állítanám, hogy erőfeszítés nélkül- ezt egy helyi közösségben támogatni, életre kelteni.
Elkészült Anikó videobeszámolója a blogtv-n!

A társadalmi vállalkozás téma, amely kapcsán közelebb kerültem a Messzelátóhoz egyre inkább érik bennem, várható egy post ennek mentén is, közben pedig szépen lassan, a bürokrácia és minden folyamán át alakulni látszik a saját gazdaságunk projektje, illetve érik még bennem még valami ;), szeretnék írni nektek még a várandósságról, anyaságról, természetes szülés lehetőségeiről és kapcsolódó témákról is. 

1 éves az Evagoesorganic!

Kedves Olvasók,

jubileumi bejegyzés: egyéves az Evagoesorganic blog! :) Köszönöm mindenkinek az eddigi támogatást,

visszajelzéseket, és főleg azt, hogy elolvasásra érdemesnek találtok.

Első születésnapi ünnepségként részt vettem a Párbeszéd egy Élhetőbb Jövőért Hallgatói Konferencián, és nem is csak mint résztvevő, hanem mint előadó. A konferenciáról tervezek egy külön fejezetben beszámolni nektek, amiben már rövid videó összefoglalókkal is tudok szolgálni. Elég az hozzá, hogy két lelkes egyetemista fiatal lány szervezésében jött létre a konferencia a BME-n, melynek témaindító szlogenje: "Jobb gyertyát gyújtani, mint átkozni a sötétséget." Az előadások a jelenlegi ökológiai, gazdasági, társadalmi válságon való kesergés helyett a kiutakat, alternatívákat helyezte fókuszba. 

A témák a Nemnövekedési mozgalom céljaitól és eszméjétől Izlandon, mint a reziliencia példáján vagy a rendhagyó oktatási intézményeken, mint a Zöld Kakas Líceum és az ÖkiLand gazdasági-társadalmi modellező táboron, illetve egyetemi Zöld kezdeményezéseken át a Szívességbankok és Helyi "pénzek" rendszeréig tartottak. Jómagam pedig Simonyi Kristóffal együtt, aki szintén hasonló kalandokra ragadtatta magát, mint én, élménybeszámolót tartottunk és útjaink során megélt, megtapasztalt alternatívákról és saját élményeinkről számoltunk be.

Az előadásom linkjét itt, a Prezi oldalán tekinthetitek meg. Mivel eléggé vizuálisra alakítottam magát a prezentációt, néhány rövid gondolatot idefűznék nektek, amit a konferencia hallgatóságával is megosztottam. Képes-hangos-színes-szagos videó összefoglaló, és az engem a konferencián megérintő témák beszámolója pedig a folytatásban következik majd.

Tehát egy eléggé személyes beszámolóval érkeztem a konferenciára. Úgy gondoltam, hogy szívesen beszélek én permakultúráról, earthshipekről, ökofalvakról, megújuló energiáról és akvapóniáról és mindenről, amivel titeket is folyamatosan traktállak, de valahol a fókuszt most sokkal inkább az emberi tényezőre szerettem volna helyezni, hogy nekem, magamnak milyenek voltak a megéléseim az egésszel kapcsolatban, és ha valaki esetleg ilyen, vagy hasonló útra tervez lépni, annak maga szája íze szerint bátorítás, elrettentés, vagy egy érdekes történet lehessen az enyém. :)

Így először olyan filmeket és videókat mutattam be, amelyekkel jó eséllyel találkozik az ember fia/lánya, ha elkezd a környezet kérdései, fenntarthatóság és mentsük meg a világot témakörben kutatni. Ezek mind nagy hatással voltak rám, nektek is nagy szeretettel ajánlom őket. Engem egy olyan folyamaton vezettek végig, amin azóta sokakkal beszélgetve általában át is megy az, aki ebbe az ingoványba betéved. Részletezem, jó? 

1. és 2. pont

1. Teljes depresszió és kétségbeesés: "Édesjóistenem, hogy tehetjük ezt a Földdel, hogyan ehetjük meg ezt

 a szemetet, hogyanmiértmiérthogyanmiért????"

2. Tehetetlenség és kétségbeesés: "Hátde én egyedül a hétmilliárdból mit tehetek? Attól, hogy szelektíven gyűjtöm, nem változik semmi! - Visszalépési lehetőség az egyes ponthoz...

3. pont

3. Hős képzet: "Erről mindenkinek mesélnem kell, akinek csak tudok, meg kell tudniuk, majd én megmentem a világot!

4. "Miért törölnek a barátaim FB-ról???"

5. pont

5. Najó, akkor csinálok valamit, ami nekem jó, kipróbálok mindenfélét és legalább saját magammal és néhány körülöttem élővel megetetek egy-egy finom paradicsomot... vagy valami... :)

Hát valami ilyesmi. Aztán meséltem egy kicsit magamról, hogy hogyan is vitt oda az élet, hogy tavaly ilyenkor felálljak a munkahelyemről és elinduljak az általatok már jól ismert kalandok után (referencia: régebbi postok). Hogy melyik országban kikkel találkoztam, milyen élmények értek, miket tanultam meg. Végül pedig megosztottam röviden azokat a terveket, álmokat is, amik mostanában a fejemben, szívemben kavarognak, hogy miket szeretnék ezekből a tapasztalásokból létrehozni, természetesen nem egyedül, hanem együttműködve mindenkivel, akit megmozgat az ami engem is.

A legfontosabb, amit megtanultam magamról, hogy mindent meg tudok tanulni, mindenkivel lehet együtt dolgozni, a kreativitásunk, kézügyességünk és önbizalmunk is mind mind újratanulható!

Végül pedig azt is próbáltam kihangsúlyozni, hogy az én utam csak egy út a sokból, nagyon sokféle dologgal hozzá lehet járulni például a városi életben is egy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb világhoz. Mint a Közösségi kertek, Helyi termelőktől vásárlás, egyáltalán a Tudatos vásárlás, Ökokörökben önképzés, Bringázás, tömegközlekedés, Barkácsolás, használt holmik vásárlása, és még sorolhatnám.

Utólag be kell hogy valljam, nagyon izgatott voltam az előadás miatt, mert a legszemélyesebb dolgaimról meséltem szinte idegeneknek, és nagyon jól esett a fogadtatás, sokat kérdeztek, érdeklődtek, többekkel sikerült összekapcsolódnom a közönség soraiból.

Arról pedig, hogy a többiek előadásaiból milyen gondolatok fogtak meg, és hogy mi mozgat mostanában például Social Enterprise és Nemnövekedés témában, illetve a saját Farm, ahol élünk :) rohamléptekben közeledő megvalósulásáról a következőkben olvashattok.