Hogy is volt - retrospektív

Móni barátommal, a Pack Your Luggage blog írójával időről időre inspiráló beszélgetésbe keveredünk, és nagyon szívén viseli a történetem, hogy hol tart a projektem, amit most már inkább úgy neveznék, hogy az életem. Így ennek apropóján készített velem egy utókövető interjút az önkéntes kalandomról, illetve a mostani változásokról az életemben, és a jövőbeni terveimről. Íme (angolul is elérhető az ő blogján 1-2 képpel):

1, Mit nyerhet az ember egy újrakezdéssel, azzal ha mindent hátrahagy?

Amikor mindent „hátrahagytam” másfél évvel ezelőtt, nem ez volt az érzésem. Bár most már tudom, hogy szinte teljes újrakezdés volt, egy nagy fordulópont az életemben. De az emberek, akik közel érzik magukhoz a történetemet, és hogy úgy mondjam csodálják a döntésemet, azt szokták mondani, milyen bátor voltam. Azt hiszem, hogy talán ők is szeretnék összeszedni a bátorságukat, és megváltoztatni valamit az életükben. De ezzel kapcsolatban is az az érzésem, mint az otthonszülés mellett való döntéssel kapcsolatban. Ha csak bátorság kellene hozzá, akkor a legnagyobb hülyeség lenne ezt tenni. Igaz, hogy az ösztöneimre támaszkodva döntöttem mindkét esetben, de sok kutatás és átgondolás is megelőzte az ugrást.

Amit én nyertem az újrakezdéstől és az úttól, az egy teljesen új nézőpont, a saját belső erőm érzete, vagy talán illúziója, hogy bármit meg tudok oldani, és az akaraterő, hogy kövessem az őrült álmom. Emellett még mindig tartom a kapcsolatot azokkal, akikkel találkoztam az út során és azt hiszem igaz barátaimnak hívhatom őket, rengeteg inspirációt adtak nekem a történeteik és az életük.

Ha újra nekiindulnék –és ki tudja, talán még egyszer így is lesz- még mélyebbre mennék, szívesen utaznék Dél-Amerikába, Ázsiába, vagy pl. Erdélybe is, az utcán aludnék, többet stoppolnék, kukabúvárkodnék, találkoznék igazi mélyszegénységben élőkkel és mindenféle emberekkel akiknek az élete teljesen különböző az enyémtől, csatlakoznék egy kis időre valamilyen közösséghez is és mindenkitől még többet kérdeznék.

Amit tehát szerintem nyerhet az ember, az hogy kinyitja a szívét a világ felé, és esélyt ad magának a sebezhetőségre és hogy valódi dolgokat lásson, tapasztaljon.

2, Most hogy büszke anyuka lettél, ha Boldi, a kisfiad egy nap ugyanígy döntene, támogatnád?

Első körben természetesen azt mondanám, hogy igen, persze! De még nagyon nehéz egyáltalán kiengednem őt a látóteremből vagy hallótávolságból, szóval fogalmam sincs, ilyen esetben mit tennék. J De meg fogom próbálni!

3, Miért van szükség organikus mezőgazdaságra?

Hát, erre a válaszok listája hosszabb, mint az élet maga… de lássuk csak. Amikor az organikus szót hallom, Spielberg Avatar c. filmje jut eszembe. Anélkül, hogy belemennék mindenféle greenpeace esőerdőmegmentős, Földért felelősségvállalós, ipari hústermelés gusztustalanságai témába, azt mondanám, hogy azért, hogy újra érezzük a kapcsolódást. Ezek a nagy makroszemléletű témákat és a zöld blablát elég fárasztó az utca emberének hallgatni, legyenek bármennyire igazak és fontosak, mégsem számítanak nekünk, beszéljen róla Al Gore, Gandhi vagy a pápa. De mind érezzük az elszigeteltség érzését. Egymástól, az élelmünk forrásától, attól, hogy hova megy az ürülékünk, mindentől. Amennyire én látom az organikus gazdálkodás, vagy még inkább a permakultura sokat megválaszol ezek közül a kérdések közül, ha van bátorságunk feltenni őket. A megoldás az lehet, ha lelassítunk egy kicsit, vesszük az időt és a fáradságot, hogy körbenézzünk és lássunk. Ahogy az Avatarban is mondják: Látlak téged. Ennek a mondatnak elég mély értelme van.

4, Ez egy életstílus, vagy eljön majd az idő, amikor átlagosnak mondhatjuk, hogy az élelmünk nagy részét újra organikus helyekről szerezzük be?

Ezt tényleg nem tudom megmondani. Azt hiszem egy nagy pofonra van szükségünk ennek az életmódnak az elterjedéséhez, ahogy ma a földi élet kinéz. Manapság ez még mind elég hippi dolognak tűnik, de egyre többen költöznek ki a nagyvárosokból, csatlakoznak le a hálózatokról, kezdenek valami alternatívba. De még valóban inkább alternatíva ez, mint a fősodor.

5, Miben különböztek az önkéntességed alatt megismert emberek azoktól, akik korábban körülvettek?

Igazából…. semmiben. J Ha a volt kollégáimra, főnökeimre, egyetemi évfolyamtársaimra gondolok, mind hús vér emberek reményekkel és álmokkal teli. De azt hiszem akkor nem igazán vettem a fáradságot, hogy kérdezzem, megismerjem őket annyira, mint mondjuk azokat, akiket az út során megismertem. De közülük is nagyon sokaknak következett be nagy váltás, változás az életében, miután az útjaink szétváltak, legalábbis azoknál, akikről tudok azóta is. Talán abban éreztem egy kis különbséget, hogy ez az önkéntesség ugyebár arról is szólt, hogy közelebb kerüljek a természethez, ki az irodából, és azok az emberek akik így élnek, úgy tapasztaltam, hogy kevésbé aggódnak a dolgokon, sokkal inkább a jelenben élnek és elfogadják, ami jön, legyen jó vagy rossz, úgy ahogy jön. Talán ez. Bár nem mindegyikük. És nem is mindig. J 

6, Nemrég anyuka lettél, gratulálok! Megváltoztatott ez valamit abban, ahogy az életről, értékrendedről, a jövőről vélekedsz?

Nagyon furcsa érzés, sokszor még mai napig sem hiszem el, hogy anya lettem. Hogyan lehetsz szülő? Mindenkinek vannak szülei, olyan természetes dolognak tűnik, és vannak fontos emberek az életedben, akikért felelősséget érzel, de ez mégsem hasonlít semmihez, olyan különleges kötés. Én személyesen sokkal inkább biztonságban érzem magam, bár racionálisan a szülőség nagyon ijesztő, mégis én úgy érzem, mintha leföldeltek vagy gyökeret eresztettem volna. Az értékeim többé kevésbé ugyanazok maradtak, de mostanában azon kapom magam, hogy sokkal inkább gondolkodom hosszú távban így, hogy személyes kötődésem lett, és folytatódni látom a DNS-em láncát valahogyan a világban. J

7, Miért számít, hogy mit eszünk, hogyan élünk?

Ez elég filozofikus kérdés. J Igazából nem számít. Élhetnénk pirulákon, vagy valami szmötyin, ami mindent tartalmaz, amire élettanilag szükségünk lehet. És ha egy kis porszemként tekintesz magadra az univerzum részeként, igazából nem számít hogyan élsz. De eléggé az emberi természet része, hogy szeretjük azt hinni, mégis számít. Azt hiszem ez az egyetlen oka. 

8, Mi az önkéntességedből levont végkövetkeztetés? Jövőbeli tervek a biogazdálkodást illetően?

Az önkéntes körútra indulás egyik oka a kaland volt számomra, a másik, hogy próbaidőre tegyem magam. Hogy láthassam, hogy összeillünk-e ez az életstílus és én, és kiderült, hogy nagyon is. Időközben pedig családom is lett, így a jövőre vonatkozó terveim összevegyülnek most már a közös terveinkkel. Már a birtokunkban van az a földterület, ahol a következő tavasszal saját farmunkat elindítjuk, ez nagy izgalommal tölt el. A babánk születése előtt volt egy icipici időnk, hogy elkezdjük felfedezni a területet, és egy első találkozást megejtsünk jövendő otthonunkkal. Elhívtam Baji Bélát, a hazai permakultura szakértőjét, hogy legyen segítségünkre és egy nap alatt próbáljuk meg felfedni a lehetőségeket és lehetséges első lépéseket, amelyekkel elkezdhetünk majd beilleszkedni ebbe a környezetbe és elkezdhetünk vele élni, ott létezni. Minden lépéssel közelebb kerülünk tehát Vértesboglárhoz. A többi majd alakul az út során.